Már megint felemás zokni van rajtam. Találtam öt fél pár tiszta zoknit, és felvettem, ami a legkevésbé volt különböző. Ez van, ha mindig máshol mosol, különböző adag mosnivalók különböző időpontokban kerülnek el tőled és jutnak vissza.

A február a kedvenc nyári hónapom. Meg a március. Lassan vége a télnek, állítólag kemény tél volt. Több éjszakán is 2-3 fokig süllyedt a hőmérséklet, és legalább kétszer volt nagyon kemény eső. Messzebb, Jeruban meg délen kétszer is havazott. Ami persze délutánra elolvadt. Soha keményebb telet!

Túlvagyunk a Promotion Course-on, ami gyakorlatilag egy három napos vizsga, kihon, kata, és 100 randory (harc) foglaltatik benne. Nem könnyű, és nagyon jó. A magas fokúaknak félévente van vizsgája, a vezérkar itt vizsgálja meg, hogy mi történt az ember karatéjával a napi munka során. Tényleg izgalmas. A 100 randory egy-egy perces körökből áll, hosszas koncentrációt igényel és alkalmazkodást ahhoz, hogy néha egy 15 éves kékövessel, néha egy piszok jó hatdanossal vagy párban. Utána pedig nagyon jólesik egy jeges zacsival leülni és meg sem mozdulni, másnap pedig felfedezni magadon a lila ötven árnyalatát.

A múlt héten volt a legvidámabb zsidó ünnep, a purim. Olyasmi, mint otthon a farsang, csak itt sokkal komolyabban veszik. Gyerekek és felnőttek szinte egész héten a legnagyobb természetességgel mászkálnak az utcán jelmezben. Öt perc alatt találkozol Hófehérkével, Pocahontassal és legalább öt Supermannel. A kedvencem, amikor a jelmezesek hétköznapi tevékenységet végeznek (egy csomó fotó van fent a neten is ilyesmiről), pl a Vasember kávézik, római katonák mennek fel a mozgólépcsőn, a méhecske telefonál, vagy éppen borsócska és répácska fociznak az iskolaudvaron (byL.D.). Van utcai zenés-táncos-jelmezes felvonulás, sok buli, rengeteg süti, és jelmezes edzések is. Utóbbi során ért a kultúrsokk nr.egymillió: a Mikulás a Shal-ho-ho-ho-ho-hoooom köszönéssel lép be az edzésre. Bárki lehetsz, én például bepótoltam azt, hogy még sosem voltam szőke.

Amikor hazamegyek, azt hiszem, minden ruhámat el kell majd égetnem. Mindenemnek dojoszaga van. Állandóan. Ha több mint egy éve élsz egy pincében, ez van. Kimész az utcára, és érzed a hajadon. Kinyitod a táskád, ott is. Még a tengerpartra kivitt vizespalacknak is dojoszaga van, a víznek dojo-íze. Ha megittál egy pohár bort, akkor borospince-szagod van. Majd végzek egy kísérletet, hogy hány mosás, vagy mennyi szabad levegőn töltött idő kell ahhoz, hogy eltűnjön. Furcsa lesz, hogy esetleg öblítő- vagy tusfürdőszagom lesz. :) Az is fura lesz, hogy megint látok majd olyan férfiakat, akiknek 24 éves kor felett is van haj a fejükön, nemcsak a hátukon, és van értelme, hogy borotválják mondjuk a hónaljukat. Az itt élők nem tesznek ilyet, hiszen annyi maradna mindenhol máshol, hogy tényleg felesleges időpazarlás volna, és csak viccesen nézne ki.

Az elmúlt egy-két hétben igen dühös voltam, főleg magamra, hogy miért is engedem meg bárkinek is, hogy csúnyán viselkedjen velem. Nem karatés témában, de néha meglepő helyekről jön a tudás. És minden mindennel összefügg, a téma kimeríthetetlenül széles és mély, hogy mit akarok én (tényleg, mit is pontosan?), hol vannak a határok, amikben nem engedek, vajon mennyire irányítok én, és mennyire engedem ezt ki a kezemből, ezzel persze összefügg a felelősség kérdése, mennyire állok ki magamért és miért nem. Nagyon megütöttem a térdem (teljes sztori később), pihentetem, jegelem. Van időm gondolkodni. Meg lehetőségem megtanulni egyhelyben-fél lábon állva edzeni, katázni. Ja, és tanítsál májgerit láb nélkül. Sikerült! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.