https://www.youtube.com/watch?v=q-Kje6e8LPY

Isten éltesse a szülinapos anyukámat! :) Utólag lesz csak vele ünneplés.

Tele vagyok tökjó újdonsággal.

Például nemrég életemben először sikerült megtörölnöm egy taknyos gyerekorrot. Priceless.

A gyerekek amúgy tüneményesek. Még mindig. Azt hinné az ember, hogy gyerekkorában mindenki baromi laza, és simán megy a spárga meg minden. Tény, hogy a gyerekek rugalmasabbak, de az is, hogy vannak köztük még egyenlőbbek. Például csak egy kislány van az egész dojoban, aki rágja a körmét - a lábán.

Van egy kisrrác, Ori (mindig kijavít, hogy rosszul mondom a nevét, én mondjuk semmi különbséget nem hallok a rossz és a jó kiejtés között), aki mindig minden miatt dühös. Ori, emeld fel a kezed! - orr-ráncolás, grr! Ori, told előre a térded - orr-ráncolás, grr! Ori, ezt nagyon ügyesen csináltad! - orr-ráncolás, grr!

Az agykaparómra is szükségem volt ezen a hétvégén.

Ez a gyengédebb, izraeli változat. Nem az egyiptomi, orron keresztül működő fajta.

Fontos téma nálam ugyanis a problémákkal való szembenézés, a kommunikáció, az egyenesen a másik szemébe nézős dolgokkimondós beszélgetések kérdése. Ugyanis ezek a dolgok egyáltalán nem (voltak) részei az életemnek. Kiállni a magad dolga mellett, meghallgatni a másikat, leülni megbeszélni a dolgokat - sokkal bonyolultabb, mint lesütött szemmel elhallgatni. Vagy nem? Na, erre kell az agykaparó.

Ez a rendkívül fontos eszköz az őrzőangyalaimtól származik, akiknek komoly részük van abban is, hogy néha egyek valami értelmeset. Egy régebbi posztban már említettem, hogy régebben nem értettem, a dechik miért vannak úgy oda a kajáért. Egyre jobban értem, hogyan is van ez, hiszen vannak olyan hétvégék, amikor eldöntöm, hogy most pár napig inkább nem leszek éhes. Sőt a peszachkor (április) vásárolt maca (pászka) is elfogyott a héten. De aztán mindig van valami jótét lélek, aki gondoskodik rólam valamilyen formában.

Múlt éjjel például megint sikerült Bnei Brak-i vacsihoz jutnom. Imádom ott tölteni a shabbat egy részét. Mivel a nemzetközi helyzet fokozódik, előkerestem az aranyláncomat a kereszttel. Soha nem hordtam keresztet a nyakamban, gondoltam felveszem, kipróbálom, hogy milyen. Nagyon fura érzés, nem fogok rászokni. Csak ha mondjuk mostanában Jeruzsálem felé kellene vennem az utamat, majd felveszem. De shabbatkor is jól jött a világ legvallásosabb városában. -Csak azt akartam, hogy találkozz olyan lánnyal, akinek kereszt van a nyakában. -(citromba harapott arc) Nagyapám büszke lesz rám, ha elmesélem neki. -Tényleg? - Nem.

A dechiség nem olyan, amilyennek elképzeltem.

2013. decemberében érkeztem A Honbu Dojoba. Voltam már sokszor a dojoban, és régóta szerettem volna eljönni egy évre. Bár sokak szerint ez a dolog nem nőknek való.

Az a kép él bennünk, főleg Shihan Attila könyve alapján, hogy fizikailag nagyon nehéz a dechiség, sok vérrel és verejtékkel jár, és komoly önmagunkkal való szembenézéssel.

Dechinek az megy, aki szeretne a karatéval profi szinten foglalkozni, és a karate tanári hivatást választja. Kancho keze alatt, az ő vezetésével lehet annyit tanulni, amennyit csak elbírsz.

Amíg itt vagy, fejleszted a karatédat, minden eddiginél jobb leszel. Rengeteg segítséget kapsz abban, hogy hogyan kell jó edzést tartani, hogyan kell egy csoporttal hosszú távon is eredményesen foglalkozni, hogyan kell egy dojót vezetni. És igen, fizikailag nem könnyű, bár az én esetemben nem jár sok vérrel, de abba a bizonyos lelki tükörbe nézés sokszor egyáltalán nem kellemes. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy a dechiség minden percét élvezem, de összességében hihetetlenül jó dolog itt lenni. Nagyon sokat tanulok. Karatét: a katáim pontosabbak, a páros gyakorlatokban hatékonyabb vagyok, a randorym egész más, mint volt. Tanítást: másokra való odafigyelést, tervezést és koncepciót, emberekkel való bánásmódot. Magamról: felelősséget, kommunikációt, odafigyelést.

Dechiként a dojoban laksz, ott eszel, alszol, lélegzel, minden porcikád, minden másodperced a dojo és az edzések körül tud forogni. Korra és fokozatra való tekintet nélkül minden egyes edzésen bent vagy, hol tanárként, segédtanárként, hol tanítványként. Kíváncsi voltam, hogyan fogom ezt bírni, mennyire fogok tudni huszonnégy órából huszonnégyet csak a dojoban gondolkodni. Azt hittem, nem fog problémát okozni, de ez nem így lett. Szükségem van arra, hogy kimozduljak, hogy ne csak karatésokkal találkozzak, hogy másra is gondoljak. Bár most, a végtelen számú kommunikációs eszköz és csatorna világában sokkal könnyebb dolgom van, mint a néhány évtizeddel korábban itt élt dechiknek.

Ettől függetlenül a dojoban érzem magam a legjobban, és egy dojon kívül töltött nap után már igenis hiányzik, hogy ott legyek. (Ez egy-egy hétvége vagy ünnep alkalmából fordul elő.) Tudni akarom, hogy az ablakok rendesen be vannak-e zárva, hogy minden rendben van a vízvezetékkel, hogy a takarító rendesen végezte-e a munkáját. Mert igen, most nem a dechi takarítja a dojot, hanem egy megbízott vállalkozó. Régebben azt hittem, könnyebb lehet azoknak a dechiknek, akik nem a dojoban laknak, hanem otthon, és bejárnak. Ez nem igaz, sokkal jobb és könnyebb a dojoban lakás, még a néhány olyan kényelmetlenség mellett is, mint például a mosógép hiánya. Az ember rájön, hogy az életben megszokott sok kis kényelmi elem igazából nem is olyan fontos.

Amikor megérkeztem, komolyan elkezdtünk dolgozni a katáimon. Kancho és nagyon sokszor Noa Sensei türelmesen, lépésről lépésre javítottak. Főleg a magas fokú katákban szó szerint minden mozdulatot átnéztünk és tényleg szinte mindet javítottuk. Amikor pedig kijavítok egy hibát, akkor mindig jön valami új, amire eddig nem figyeltem oda. Katákat javítani egy bizonyos szintig könnyű. Megmondják, hogyan csináld, minden nap megcsinálod, és jó lesz. Nekem nagyon nehéz magamat javítani, észrevenni a hibákat akkor is, ha nem szólt miattuk senki, kezelni annyira szabadon a katát, hogy magamtól is merjek hozzányúlni mozdulatokhoz, érzésekhez. A saját katáim kialakítása még várat magára.

A randoryból nálam hiányzott a megértés, az odafigyelés, a másik, sőt önmagam elemzése. Sokan mondták, hogy a páros gyakorlatokban mindig mennyire látszik rajtam, hogy „győzni” akarok, hogy nagyon komolyan veszem a feladatot, és megyek előre, ha kell, ha nem. Mára sokminden változott, de még bőven nem vagyok elégedett. Sokkal jobban tudok tudatosan is figyelni arra, hogy mi történik, nem csak ösztönből „verekedni”. Ha megkérdezik a randory végén, hogy ki milyen erősséget és mi fejlesztendőt látott a párján, már nem bután bámulok, hanem tudok valami okosat mondani. Legalábbis az esetek többségében. Talán jobban megy az is, hogy a randory közben tanuljak. Észrevegyem, mi történik, levonjam a következtetéseket és változtassak azon, amit csinálok. De ezzel a részével még mindig nagyon sok a tennivalóm, szeretném gyorsabban felfogni, mi történik, és a legmegfelelőbb választ megtalálni a problémámra. Az első hetekben, hónapokban a barnaövesek is folyton szájon vágtak, mert sokkal jobbak voltak ezekben a dolgokban, mint én. Jó érzés, hogy mára ez érezhetően megváltozott, és egyre több embernek nehéz velem a randory, de nem azért, mert rohanok előre, mint az őrült, hogy bevigyek egy-egy találatot, hanem mert végre talán tényleg elkezdek randoryzni verekedés helyett.

Egészen másképp tartok most edzést, mint amikor megérkeztem. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy csak elmondtam, mi a gyakorlat, de nem voltak komoly elvárásaim a feladatok teljesítésével kapcsolatban. Nem követeltem meg, hogy a csoport tényleg úgy dolgozzon, ahogyan azt kértem tőlük, és nem figyeltem oda arra, hogy kinek mire van szüksége igazából. Nem figyeltem arra, hogy hogy megy a végrehajtás, mit kell változtatnom ahhoz, hogy a tanítványok tényleg jobbak legyenek. Talán azt gondoltam, hogy amikor kijavítunk valakit, az piszkálás, azt senki nem szereti. De minden jel szerint tévedtem, és az emberek (legalábbis a túlnyomó többségük) azért jönnek a dojoba, hogy tanítsák, javítsák őket.

Korábban sosem tanítottam gyerekeket, most pedig belecsöppentem egy olyan világba, ahol heti hét gyerekedzésen vagyok bent, ráadásul a gyerekekkel nem beszélek közös nyelvet. Mára már nagyon élesen elkülönül számomra is a háromévesek, az öt-hatévesek és az ennél nagyobbak edzésmunkája. Az elvárások különbözősége a kicsik, a nagyobbak és a felnőttek, és persze a kezdők, haladók és feketeövesek között. Örülök annak, hogy a nyelvi nehézségek ellenére igenis megtaláltam a közös hangot a gyerekekkel mindegyik korcsoportban. A következő feladatom, hogy ezt a közös hangot a profi, minél hatékonyabb tanítás szolgálatába állítsam.

Tanítás közben kihívás nekem az egész csoportot látni, és eközben egy-egy emberre is figyelni. Pörgős, érdekes, fizikailag is fárasztó edzést tartani úgy, hogy minden egyes tanítvány kapjon valamit, és a csoport is fejlődjön.

Kancho könyvében a kezdők első nyolc leckéjének minden tennivalója pontosan le van írva. Ez egy nagyon jó sorvezető, ami alapján fel lehet készíteni a kezdőket arra, hogy be tudjanak állni a fehéröves csoportba egy hónap külön tanulás után. Annak ellenére, hogy első ránézésre egyszerűnek tűnik az anyag, nekem korántsem könnyű mindent a lehető legjobban átadni. Nagyon jó gyakorlat a teljesen kezdő felnőttek tanítása abból a szempontból, hogy megtanuljak kevés és egyszerű anyagot jól tanítani, odafigyelve a másik emberre, elvárásokkal, egymásra építve a leckéket, tervszerűen.

Többször említettem már a másokra való odafigyelést. Ez és a kapni és adni tudás egyensúlya számomra a legnagyobb kihívás. Amit tudok, amim van, azt képes vagyok-e a másik embernek megfelelő szinten átadni. Randoryban tudok-e a másiknak megfelelően dolgozni. Elemezni a páromat, nem rutinból dolgozni, hanem tényleg figyelni rá. Már észreveszek magamon biztató jeleket, bár tudom, hogy ennek még nagyon az elején vagyok. Az ezekkel a dolgokkal való szembenézés nagyon nehéz. Amikor olyan dolgokat tudok meg magamról, amik miatt szégyellem magam, az tényleg pocsék. De akkor is folytatni kell, javítani és menni tovább, és azzal az érzéssel is bemenni edzésre, hogy szörnyű vagyok, bár tudom a háttérben, hogy tudok változni.

Az is fontos, hogy az ilyen dolgokat ma már le merem írni. Korábban nem vallottam be a gyengeségeimet, még magamnak sem. Valószínűleg az ország kultúrája miatt is van, de már sokkal kevésbé félek elmondani, ami nekem nehéz, fejlesztendő, pedig ez az első lépése annak, hogy ki is javítok valamit és jobbá válok. A Kanchoval való beszélgetések felbecsülhetetlenek. Amikor már bent van a dojoban, de még nem érkeztek meg az emberek az edzésre, és van tíz-húsz perce beszélni velem, sokszor kapok egy komoly útravalót. Kancho mindig remek érzékkel figyelmeztet a fájó pontokra. Épp elég, amennyi nyomást ad, de sosem elviselhetetlenül sokat. (Persze az ember tűrőképessége messzemenőkig tágítható.) Sosem bántóan vagy személyeskedően, nagyon profi módon kapok útmutatást. Noa is ilyen, és nála keresem a finomabban és részletesebben megfogalmazott javításokat. Amikor kapok valamilyen visszajelzést, ami nem technikai, hanem például a hozzáállásommal kapcsolatos, előfordul, hogy nem érzem igaznak. De ekkor is meg kell vizsgálnom, hogy mi az oka annak, hogy pont ez a kép alakult ki rólam. Ezzel kapcsolatos a felelősség kérdése. Tanulom azt, hogy mindenért, ami a dojoban és az edzéseken történik, felelősséget vállaljak, és ne valaki másra vagy bármilyen körülményre mutogassak. Ez sokszor nem könnyű, és néha nem is érzem igazságosnak, de pont ebből látszik, hogy a tanulási folyamat még tart, nem ért véget.

Annak ellenére, hogy nem a felmosó a legjobb barátom, sok a tennivaló a dojoban. Sok olyan dolgot csinálok meg, amihez korábban nem volt közöm. Festek, mázolok, üvegvitrineket törölgetek. A dojo szebb és rendezettebb, és erre büszke vagyok. Rengeteg munka van egy dojoban, a működtetése sok szervezéssel jár, és az is fontos, kivel és milyen viszonyban dolgozik együtt az ember.

Az egész karate iskola felépítése és működtetése is érdekes és különleges. Tényleg a harcosok családjáról beszélünk, ahol bárki bárkihez bármikor fordulhat, ahol a tanárok hosszú évek, évtizedek óta dolgoznak együtt. És így mindig van kitől kérdezni, tanácsot kérni, van kitől tapasztalatokról értesülni. Nagyon sokat tanulok minden egyes tanártól, arról is, hogy milyen egy jó edzés, és arról is, hogy hogyan lehet valamit esetleg jobban csinálni. Látok példákat arra, hogy milyen egy profi karate tanár élete, aki főállásban ezzel foglalkozik. Mindig beleképzelem magam az adott helyzetekbe, arra gondolok, én hogyan oldanám meg, és tudatosítom magamban, hogy a profi tanár kihívásaival én is szembesülni fogok.

Nehéz és hosszú folyamat nekem az is, hogy dolgozzak azon, hogy beszéljek arról, amit gondolok és érzek. Megtanuljak kommunikálni, és a fontos részletek felett nem elsiklani. Jelentőséget tulajdonítani olyan részleteknek, amikről régebben tudomást sem vettem. És akár egy beszélgetésen, akár edzésen gyakorlat közben nem csak elfogadni, ami jön, hanem személyessé, a sajátommá tenni. Megrágni a falatot, mielőtt lenyelem.

Összefoglalva nekem ez az időszak nagyon sokrétű, rengeteg különféle területen próbálom magam egyszerre fejleszteni. Néha úgy érzem, hogy túl sok is ez, de igazából ez is hozzáállás kérdése. Fizikailag egyértelműen megerősödtem, és nem kibírhatatlanul megterhelő az edzések száma, de jobban örülnék, ha úgy tíz évvel fiatalabb lennék.

A tanításban szeretném még jobban átlátni a havi, féléves, éves tervezést, hogy hogyan kell egy hosszútávú edzéstervet felépíteni, mit kell ahhoz csinálni, hogy mindenki mindent tudjon, ami az ő saját fokozatának és aztán persze a következő fokozatnak is követelménye, és azt a lehető legjobban tudja. Szeretnék továbblépni, egyrészt hogy a véremmé váljon a gyerekek, kezdők és haladók tanítása, de hogy képes legyek feketeöveseket is ugyanolyan jól képezni, minél magasabb tudású tanítványokat is szeretnék még magasabb tudáshoz segíteni. A karatéban szeretnék hibátlan technikákat, a kihonomban mindent a helyére tenni. Szeretnék igazán tiszta és hibátlan katákat, persze tudom, hogy ilyen nemigen van, de ez az irány, mégpedig úgy szeretném mindezt, hogy a kata harcos, hatékony, legyen, és bunkaiban is be tudjam mutatni, hogy mi mire használható, mégpedig igazán goju módon. Fontos, hogy a kata igazán az enyém legyen. Randoryban szeretnék az alapvető dolgok (kamae, mozgás, hatékony támadások) mellett igazán figyelmes lenni magamra és a másik emberre, a lehető legrövidebb idő alatt elemezni a folyamatot és változtatni a megfelelő irányba, vagyis igazán okos, tervezett, hatékony és gyakorlat közben is fejlődő randoryt akarok. Goju randoryt, amin látszik, hogy értem, amit a stílus tanít, és jó vagyok benne. Ehhez pedig az is kell, hogy megtanuljak tanulni, akár egyedül is hatékonyan és rendszeresen edzeni, és amikor már nem lesz minden nap mellettem Kancho, akkor is haladni tovább.

Amikor hazamegyek, nagyon sok dolgot másképp fogok csinálni, mint korábban. Másképp fogok tanítani, sokkal több odafigyeléssel, rendszerezetten és terv szerint. Sokkal több tanítványt fogok megtartani az egyetemi csoportból. Szeretnék ezen kívül más csoportokat is indítani, gyerekcsoportot is, és továbbra is minden nap karatéval akarok foglalkozni. A cél, hogy szívesen jöjjenek hozzám az emberek karatét tanulni, mert a lehető legjobb tanítást kapják tőlem, és mert jól érzik magukat az edzéseimen.

Köszönet a zenéért Rutinak! :)

https://www.youtube.com/watch?v=ehYU6p3aIZQ

Lassan eltelik egy év. Szülinapom is volt, úgyhogy fokozottan éreztem az idő múlását. Tavaly a szülinapi bejegyzésben az volt, hogy "I will be stronger", és ez tényleg így lett. Nemcsak fizikailag, tényleg sokminden változott. Kancho kérésére írtam is egy összefoglalót, hogy milyen volt az elmúlt 11 hónap. Annyi pozitív visszajelzést kaptam rá, hogy csak kapkodtam a fejem. Köszönöm!

A szülinapom környékén nagyon-nagyon egyedül éreztem magam. Kicsit segített például a Kanchotól kapott ajándék:

Meg persze a rengeteg köszöntés. Annyira sokat kaptam facebookon, emailben, whatsappon, sőt skypeon is, na meg persze személyesen! A dojoban az a szokás, hogy az ünnepelt hoz be valamilyen sütit. Én megcsináltam életem legjobb flódniját. Itt nemigen ismerik az európai zsidó konyhát. Nagy sikere volt, és tényleg jóízű lett, és tökéletesen szép réteges is. :) Három estén keresztül készült.

A barátaim, a L. klán is éppen otthon voltak kiruccanni. De persze sokszorosan bepótoltuk az ünneplést. Például volt tortázás a tengerparton. :) Novemberben! A hétvégén még a Holt-tengernél is voltunk. A víz már hűvös, de még mindig szuper volt. Visszafelé Jeruzsálem érintésével jöttünk, ahol láttunk lezárt utcát, töltényhüvelyeket, mesterlövészeket, sőt katonai hőlégballont is... Tényleg van készültség.

A reggeli híreket is érdekes hallgatni a rádióban. Készülség... Késelés.... Békefolyamat... Időjárás: ma szép napos időnk lesz, 25 fok körüli csúcshőmérséklettel.

Menőnek is éreztem magam november 7-én, 22 fokban, 22 órakor így:

Én még egy kép a környékről, érett datolyával. Szép.

Minden nap megtanulok egy új szót héberül. Néha elég random módon megy, például a sarki zöldséges elmondja, hogy hogy mondják azt, hogy répa.

Végképp rászoktam a kávéra. Nemigen sikerül kialudni magam, az evening session edzések előtt mindig iszom egy kávét. Itt népszerű a török változat, amikor nem szűröd le a kávét, hanem ott marad az alján. Nagyon forró vízzel kell leönteni, és tej nélkül isszák. Megtanultam egy jemeni fiútól azt is, hogy kardamommal ízesítve a legjobb. Sőt én még fahéjat is teszek bele. Nagyon finom! Csak várni kell vele pár percet, amíg minden leülepszik az aljára, és iható lesz.

Edzés előtt általában már karategíben várom, hogy érkezzenek az emberek. Ma viszont még farmerben voltam (de azért karatés pólóban), amikor megjöttek a gyerekek. Az egyik kislány meg is kérdezte, hogy miért vagyok ilyen nadrágban. Olyan cuki volt! :)

A nőies cuccok kicsit most háttérbe szorultak. Bringázás közben volt a legjobb, amikor átkerekeztem a szomszéd faluba, Kiryat Onoba. Karatés póló, térd alá érő bermuda, sportcipő. Amikor jöttem lefelé a dombról, és fél kézzel kormányoztam, a másik kezemmel meg a telefonomat nyomkodtam, hogy lássam, mit mutat a GPS, jellegzetes iskolásfiú-testtartásban (mind a telefonját nyomkodja bringázás közben), meg persze iskolásfiú (na jó, rám nézve inkább tomboy) szerkóban, szembejött biciklin egy igazi iskolásfiú, és látszott az arcán, hogy nagyon nem tudta hová tenni, amit lát. :)

Nem tudom, hogy a fáradtság miatt van-e, de mindenki szerint fogytam. Amikor abbahagytam a cukorevést (amit sajnos nem vagyok képes tartani), akkor 68,8 kiló volt a negatív rekord. Nagyon-nagyon örültem neki, rég láttam ilyen kis számot a mérlegen! :)

De például ilyen fudge-ot nem lehet nem enni! :)

http://m.youtube.com/watch?v=GugsCdLHm-Q

A nyelvi kaoszt sikerult tovabb fokozni azzal, hogy amikor a boltban megkerdeztek, hogy

-Zeu? (ennyi?)

Akkor a valaszom egy hangos, hatarozott

-Hai!

Volt, vagyis edzesnyelven, japanul sikerult elmondani, hogy koszonom, mast nem kerek. A srac biztos meglepodott, mert ezt mondta erre:

-Danke schon.

Egyre inkabb itt az osz, az emberek csizmat es kabatot hordanak. En tovabbra is elvagyok flipflopban es ma peldaul ujjatlanban, hiszen 25 fok van.

Az orzo-vedo klanom, az itteni csaladom otthon van Magyarorszagon. Meg is latogattak a szuleimet, igen szurrealis volt oket egyutt latni skypeon. Amig nincsenek itt, en vagyok a lakasban, etetem az allatokat (igen, malac is van, bar csak tengeri), setaltatom a kutyakat. Remek instrukciokat is kaptam egy fuzetbe leirva, pl: Ha Azsia hany akkor Anna tudja. Mielott elvallaltam ezt a feladatot, nem arultam el nekik, hogy mostanaig meg csak egy kaktuszrol sikerult egyedul hosszabb tavon is gondoskodnom, az is belehalt. De egesz jol megy, es nagyon elvezem, csak az alvas hianya miatt lassan en is a kaktusz sorsara jutok.

O itt Manka, mindenki kedvence. Almos.

Tenyleg sokkal jobb ugy dechinek lenni, hogy a dojoban laksz. Nem kell bejarni, mosni, fozni meg ilyeneket. Azert nem panaszkodom, hogy van igazi furdoszoba meg konyha. Hogy a vecet csutortok delutan menetrendszeruen nem arasztja el nehany kisebb gyerek, mert nem talalnak bele a kozepebe, es a takarito neni legkozelebb csak vasarnap delutan jon... Vagyis megteszik, de mivel most ket hetvegen at igazi furdoszobas lakasban vagyok, kevesbe erdekel.

Hatalmas konnyebbseg a dojo es a lakas kozotti kozlekedesben, hogy biciklivel jarok. Szuper kis mountain bike, 10 perc vele az ut.

Hamar alkalmazkodtam az itteni szabadelvu kozlekedeshez. Peldaul legyszi szoljon mar valaki elo ember, ha valaha is latott mar izraeli biciklist kerekparos karjelzest hasznalni! Vagy itt van peldaul az, hogy ugye a kontinentalis vilagban mukodik a "jobbra tarts", a briteknel a "balra tarts", Izraelben pedig a "tokmindegy, csak mindannyian ferjunk el valahogy" elve. Illetve gondolom Azsia tobbi reszen is igy van. A sotetben valo lathatosagrol pedig annyit, hogy az etiop sracok, ha eletben akarnak maradni, legalabb feher polot vesznek fel ejszakara, hogy valami latszodjon beloluk. Amugy siman megengedett autouton meg autopalyan biciklizni. A varosi kerekparut tipikus peldaja pedig:

 De vegulis ez is csak olyan helyi modon van megoldva, mint a haztartasihulladek-kezeles:

 Bocs, a kepeket nem volt erom elforgatni.

Elkezdtem tanulni a seisant! :)

https://www.youtube.com/watch?v=YAQ3gG51Aa0

Kis hétvégi kultúrsokk rovatunk következik.

Bnei Brak, a legvallásosabb település a világon. Szombatra a legtöbb utcát lezárják, hogy véletlenül se tudj arra autózni. Amikor ilyenkor behajtasz egy (nem lezárt) utcába kocsival, reménykedsz, hogy nem dobálnak meg kővel. A lakóépület egy ipartelepen van, körbevéve gyárakkal, autószerelő műhelyekkel meg éppen épülő felhőkarcolókkal. A lépcsőfordulókban egyes kisebb raktárak arra szolgálnak, hogy vagy száz lökhárító legyen bennük. De a folyosó, ahonnan a lakások nyílnak, szép és frissen festett. Az egyik ajtó mögötti lakó bőre fehér, mint a hó, haja vörös, mint a vér. Szeplők, kampó, minden, ami kell. Gyönyörű kis új építésű lakás, teljesen elüt a környezetétől. Mutass magyar zenéket - szól a Tankcsapda, Hobo Blues Band, Ladánybene, Kispál, István, a király. Itt nem annyira meglepő az sem, hogy az egyik szomszédos telken valaki jól hallhatóan egyedül, egy szál kalapáccsal próbálja befejezni a félkész épületet éjfél és három között.

Mikor is fordult elő utoljára, hogy egy pasi főzött nekem? Olyan hét éve. Megtanulom, hogy mondják a fenyőmagot ivritül. És Igen Tisztelt Blaszfémia Bizottság! Véleményem szerint a "Jesus Christ!" felkiáltással semmi baj nincs akkor sem, ha (az amúgy kicsit sem vallásos) zsidó fiútól származik Bnei Brak városában, hajnali kettő körül.

További sokkos dolgok a telefonos applikáció ízű jégkrém:

Vagy hogy bemész Tel Avivban egy kávézóba, ami egy az egyben úgy néz ki, mint egy Kazinczy utcai romkocsma, rengeteg könyvvel, még magyar nyelvűekkel is, nem is akármilyenekkel.

A múlt héten megint ünnepi hétvége volt. Most az volt az ünnep tárgya, hogy egy év alatt a végére értek a Tórának, és kezdik az olvasást elölről. Tánc és éneklés az utcán, hurrá. Ezelőtti ünnep: a negyven éves pusztai vándorlásra emlékezve sátrakba (szukka) vonulni és ott enni-inni, lenni, egyesek aludni is. Tele volt minden szukkával, társasházak udvarán, gyrosos előtt a járdán.

Ezelőtti ünnep: engesztelés napja. Szombatok szombatja. Tilos dolgozni, tilos autót vezetni, még a reptér forgalma is leáll. A tévében nincs adás, csak az a kép, hogy bocsi, yom kipur miatt szünet van.

A vallásosak nem esznek és isznak 25 órán keresztül. Mindenki megbocsát és bocsánatot kér azért, amilyen rossz dolgokat követett el az elmúlt évben. Amúgy mindenki az utcán van, a tinik hajnalig ricsajoznak, olyan az egész, mint Budapesten az EU-csatlakozás volt.

De végre vége az ünnepeknek, normális rend szerint mennek az edzések. Bár Kancho most éppen Magyarországon van, tábort tart, én meg a frontot a dojoban. Megőrülök, hogy nem vagyok ott, ötpercenként nézem a facebookot, hogy posztolt-e már valaki valamit. A danvizsgákat is olyan jó lenne látni. Nagyon szorítok mindenkinek.

Ja és ma a gyerekleckét is én tartom. Ha nem lesz a továbbiakban több ilyen bejegyzés, akkor megettek a tízévesek.

Ősz van, az utcán potyog a narancs a fákról, de a kutyát se érdekli, ott rohad meg a földön mind. Nappal még mindig 27 fok van, de estére lehűl 18-ra is. Az embereken (napközben, nem este!!) sál(!!!) van, kötött sapka (!!!!), csizma (!!!!!) és egyéb megfázás elleni dolgok. Bolondok ezek a rómaiak.

Közben a múltkori nyakbecsípődésem (de öreg vagyok...) már a fél hátamon van, és olyan a bal karom, mintha vattából lenne, nehezen mozdítom, emelem a fejem fölé, vagy csak fejtek ki vele erőt. Szerencsére van egy megmentőm, aki fizikoterápiás-ultrahangos-masszírozós kezelést csinál rajtam, sőt kinetape-pel meg is ragaszt.Tudjátok, azok a színes szalagok, amikkel az összes focista meg van ragasztva manapság. Izrael úgyis ragasztószalag-nagyhatalom. Cellux, széles barna vagy átlátszó, szigszalag, minden megy. Leesett a kocsiról a visszapillantó? Tape-et rá! A kocsi teteje vált le? Arra is jó lesz! Mivel rögzítsük a ruhaszárítót a korlátra? Tape! Eltört az üveg? Arra is van! De a legjobb javaslat ez volt:

-Jó lenne megnöveszteni a hajam, de edzésre csak a rövid jó.

-Hát használj csatot meg hajpántot meg ilyeneket.

-Á, az kiesik, lepotyog, kiszedik, és nem tudok edzés közben ilyesmivel foglalkozni!

- (Na, mi volt a megoldási javaslat?) :)

https://www.youtube.com/watch?v=9C1BCAgu2I8

A hőmérséklet néhány percre 20 fok alá esett, úgyhogy azonnal megfájdult a torkom és a mandulám. Mindenki szerint most van a torokfájás-szezon, pár nap és elmúlik. Eszem helyi népszerű paracetamolt... fúj. Legalább, ha tartani akarnám a hétvégi ünnepet, könnyebb volna, mert úgyis nehezen nyelek. Yom kippur lesz, az engesztelés napja, 25 órás böjttel és szigorúan pihenőnappal. Nem szabad autóba ülni, a reptér is leáll, kötelező jelleggel senki nem csinál semmit egy napig, hanem a családjával és a barátaival van.

Megtartottuk az esedékes évi politológus találkozót, némileg csökkentett létszámmal. Évente egyszer a barátnőkkel le szoktunk menni Siófokra egy görbe hétvégére. Ezt most Izraleben rendeztük meg, egy lány jött, igaz, hozta az anyukáját meg neki egy barátnőjét. Jeruzsálem, Massada, Holt-tengernél voltam velük, mentek még Betlehembe meg párszor Tel Avivba a tengerhez. Persze jó előre elmondtuk nekik, hogy itt aztán nem fog esni novemberig, olyan jó idő van, úgyhogy addig az egy hétig, amíg itt voltak, csak kétszer esett. Na ne olyan magyarországi esőt képzeljetek el, hanem csak olyan kis szemetelőset, de akkor is.

Hoztak nekünk egy jó nagy plusz táskát, úgyhogy megint karácsony volt olyan dolgokkal mint zsíros kenyér,

jóféle pálinkák és csokik,

 kelkáposztafőzelék,

és a világ legfinomabb töpörtyűje (avagy tepertő, hogy mindenki értse), ami direkt a mi kedvünkért lett külön megrendelve a siófoki vásárcsarnok legprofibb töpörtyűs nénijétől.

Egyébként érdekes dolog, hogy több mint kilenc hónapja élsz egy országban, és már lassan felismered a betűket, és ha nagyon akarnád, el tudnád olvasni, hogy amit éppen beletöltesz a reggeli kávédba, az nem tej, hanem kefir, de még nem tudsz spontánul olvasni, így nem fárasztod magad ilyesmivel, inkább megiszod így a kávét. Az utcai feliratok esetében pont olyan az olvasgatás, mint 4 éves koromban, amikor az "anya, ez milyen betű" korszaknál tartottam.

Oroszul pedig továbbra sem gyakorolok, pedig Petach Tikván rengeteg orosz van, a fogorvosokat és a tetováló művészeket is beleszámolva. Amikor megpróbálok oroszul beszélni, akkor ivritül jönnek a szavak. Sőt előbb jut eszembe a "szöcske" ivritül, mint angolul. Kasmar.

További szürreális élmény, amikor ülsz szombat délután, a bejárati ajtó zárva, mégis benéz a szobád ajtaján egy kis fekete macska. Először azt hiszed, megbuggyantál, de tényleg ott van, minden bizonnyal az ablakon át került be. Hálásan fogadja a simogatást meg a felkarikázott (baromfi)virslit, aztán kicsit még élvezi a társaságot és lelép.

Szóval hétvégén ünnep van, kíváncsi vagyok rá, és a következő két hétben megint lesz ünnep. Holnap reggel 5:50-kor futás, 6:45-kor edzés a tengerparton. A következő két héten pár napig zárva lesz a dojo is, sőt Kancho is megy haza Magyarországra ebben a hónapban. Az edzéseken van egy csomó kezdő, tökjó velük dolgozni, nagyon igyekszem jól csinálni a dolgom. Ma három 10-12 éves srácnak tartottam első edzést. Soha nem gondoltam volna, hogy egy 21 fokra lehűtött szobában is így le tudok izzadni 40 perc alatt.

És ha már olvasás meg titok, a könyvet egy éjjeliszekrényen láttam:

Bár minden betűt felismerek, fogalmam sincs, hogyan kell kimondani ezt a szót. (Ebben a nyelvben nem jelölik a magánhangzókat.) Csak annyit látok, hogy ugyanaz, mint a mosogatószerem márkája.

Könnyű ünnepet mindenkinek!

https://www.youtube.com/watch?v=x9S-v32GTNA

Körbetézáztam a mezúzát, mert nem szabad levenni, mert akkor fel kellene imádkozni az ajtófélfára.

Végre szép fehérek az ajtók! Az elmúlt évezredben voltak utoljára lefestve, jó projekt volt megcsinálni őket. Bár mázolásban van még mit fejlődnöm. A zománcfesték egyszerűen kiborító, nem tudok rá jobb szót. Folyik mindenfelé, de ha nem teszek rá eleget, akkor nem fed.

A hátsó rész most mindenesetre nagyon szép, és erre büszke vagyok.

Arra is rájöttem, hogy a nitrohigító sokkal jobb, mint a körömlakklemosó. Ezentúl nem költök egy csomó pénzt kis rózsaszín flakonokra, megveszek egy nagy dobozzal, sokkal egyszerűbben és szebben lehozza a lakkot. :)

A szobámat is sikerült rendbe tenni, kifestettem, az ágyat is sikerült összerakni (bár nem egyedül, és megintcsak millió köszönet illeti a L. klánt), és úgy gondolom, az enyém a valaha volt legszebb dechiszoba a világon. :)

Közben eljött az ősz, tényleg érezhetően hűvösebb van. Nappal még mindig van 30 fok, de éjszakára lehűl huszonegy-kettőre is akár, frissebb a levegő. A múlt hétvégén kifejezetten fáztam, amikor kijöttem a tengerből! A piacon megjelentek a citrusok meg a hurma. Bár nálam a hűtőben még mangó, sárgadinnye, licsi van, na meg gránátalma. Leestek a fáról az első narancsok, ez is biztos jele az ősznek.

A "véletlenek" szerencsés összejátszásának köszönhetően megint van konzulensem a phd-n! (Nem mintha nagyon aktív lettem volna mostanában az egyetemi tanulmányaimban.) Nagyon örülök neki, minden jel szerint nagyon jó tanárt kaptam. Van wikipedia-oldala is! ;)

És a magyarországi karate tanárom is itt van éppen Izraelben! Majdnem két hétig marad, addig együtt edzünk, sőt tartott is edzést. Jó volt újra résztvenni az edzésén, már 9 hónapja nem volt erre lehetőségem, mintha csak tegnap lett volna. :) Csak edzésen találkozunk, nem a dojoban lakik.

És vívom a kis harcaimat, például nincs is annál jobb, mint amikor még reggel kilenc sincs, de már bebizonyosodott, hogy teljesen hülye vagy, tízre pedig igazán a béka segge alatt tudod érezni magad.

Vannak "véletlenül" az életembe kerülő emberek, akikkel ki lehet vesézni a férfi-női témákat, a szív-ész kérdéseket, az adni-kapni kettősségét.

Annyi mindent kell még tanulnom.

https://www.youtube.com/watch?v=v0Gu_Yh_keE

Elkezdődött az új tanév, visszaálltunk a megszokott, régi menetrendre. Megint jönnek a gyerekek, már hiányoztak. A legkisebbek csoportja jött ma, elképesztően cukik, sokukkal hamar sikerül kapcsolatot teremtenem, párral viszont nem, de figyelek, hogyan csinálják ezt a nagyok. :)

A kezdés előtti napokban azért volt némi pihenés: Z.Zs. (36) elvitt magával Eilatra (Vörös-tenger, you know), és útközben megálltunk a Holt-tengernél is. Igazi kis nyaralás volt! :) Annyira rendes volt tőle, hogy megnyaraltatott! :)

A Holt-tengernél van a világ legmélyebben fekvő szárazföldi pontja. És nagyon-nagyon meleg van. Maga a víz olyan forró, hogy ha ugyanilyen lenne egy kád fürdővíz, akkor várnék vele egy kicsit, amíg hűl, mert túl meleg lett. De nem vártunk pár hónapot, hogy hűljön, olyan jót lebegtünk, hogy csak na. :)

Eilat pedig még mindig fantasztikus. Én az odavezető utat is nagyon szeretem, keresztül a sivatagon. A színek, a sziklák, gyönyörű! Amikor pedig bemész a vízbe, és ledugod a búvárszemüveges fejed a víz alá, az olyan, mintha egy természetfilmet látnál, csak nem a képernyőn, hanem élőben. A kezedtől-lábadtól pár centire úsznak el a valószínűtlenül színes halacskák, meg az apróhal-rajok, a tengerfenéken van pár nagyobb darab is, mindenféle formájú korallok laknak a sziklákon, pár méterre alattad mennek el az igazi búvárok, kifelé menet pedig látod, ahogy Némó vigyáz a fészkére az egyik kő alatt, szintén úgy egy méterre tőled. Az egész hihetetlen, a tengernek olyan színei vannak, hogy olyan nincs is, tényleg kihagyhatatlan.

Tömeg nem volt... szinte csak izraeliek voltak, külföldiek nemigen. Háború meg iskolakezdés... Érdekes tanulmányokat lehetne írni arról, hogy hogyan változtatja meg a rakétázás a strandolási szokásokat. (Biztos vannak ilyenek.) :)

És meleg van. :) 40 fok. Nem volt teljesen igaz az elmélet, hogy Eilaton nem izzadsz, de nagyrészt bejött, nappal tényleg szinte azonnal elpárolog a bőrről a nedvesség. Ha szabad intim részletekbe bocsátkozni, naponta 3-4 liter folyadék elfogyasztása mellett is kb egyszer kellett pisilni menni. Egy kempingben aludtunk (életemben először aludtam szabályos kempingben), és izgalmas volt a fürdésnek az a része, hogy minden kozmetikum forró volt, a sampon teljesen víz állagú lett, és igazi élmény forró fogkrémmel fogat mosni.

A világ egyik legszürreálisabb jelensége pedig a kocsiban hagyott energiaital volt... nem elég, hogy tutti-frutti ízű, mivel cukormentes, édesítőszer-ízű is, kissé még szénsavas, viszont egy éppen hogy kihűlőfélben levő tea hőmérsékletével rendelkezik, mindez egy jó meleg fémdobozban. Ne próbáljátok ki otthon, borzalmas.

Akkor már sokkal inkább a sós csoki.

Remekül tudok új emberekkel ismerkedni mostanában. Összefutottam például Zohannal. Vagyis egy sráccal, aki a seregben egy harci alakulatnál kezdett, de kérte, hogy hadd lehessen inkább fodrász. Na nem olyan, hogy minden, amit vág, 3 mm-esre sikerül ("milyen jó fodrász lehetne belőled az izraeli hadseregben!"), hanem tényleg igazi. ;) Többet tudok már arról is, hogy hogyan csetelnek az izraeli fiatalok. Az "ok" rövidítése "k"-re már megy nekem is, de a kedvencem a "haha" (vagy "hehe", "hihi", kinek mi), mert a héberben általában nem jelölik a magánhangzókat, így csak חחחחח lesz belőle, illetve latin betűkkel hhhh.

Nemsokára jönnek látogatók, meg egy csomó ünnep, közeledik az újév is! :) Boldog szeptembert mindenkinek! :)

https://www.youtube.com/watch?v=IqZWCcqbSwA

Vége az ötvennapos háborúnak! :) Legalábbis van tartós tűzszüneti megállapodás! Nem lőnek (egyelőre), és mindenki azt reméli, ez így is marad.

Találós kérdés: mi ez?

Nézegettem a Kati szatyrában levő gyümölcsöket, de nem jöttem rá, miféle dolog. Barack? Vagy seszek? Nincs szezonja... Kiderült, hogy datolya. Csak nagyon friss. Be kell rakni a mélyhűtőbe, attól megbarnul, és aztán meg lehet enni. :)

Ezek szerint datolyaszezon van nyár végén. VÉGÉN! Milyen gyorsan vége lett! Még mindig nagyon meleg van, és nem is akarom, hogy hűvösebb legyen, ez így nagyon jó! Bár tegnap edzés végén egy csomóan megkérdezték, hogy levágattam-e a hajam. Mondtam, hogy nem, csak így le vagyok izzadva... Májusban látott a fejem utoljára hajnyíró gépet. Lassan lehetett volna olyan hajam, mint Lindának volt, pl ezen a képen. http://retronom.hu/node/2780. Szerencsére van egy új barátom, egy új bevándorló srác, aki remek hajat csinált nekem! :)

Az edzések után általában egyetlen száraz folt sincs egyetlen ruhadarabomon sem, és elég undorítónak érzem magam. Jó, hogy van szárítógépem! Mióta a kedvenc barátaim messzebbre költöztek, a mosás is bonyolultabb. A tisztaság kérdése egyébként már régen relativizálódott. Aki ismerte korábban a mosási és tisztaruhatisztántartási szokásaimat, nem ismerne rám. Pl ma az a ruha (még törölköző is!)  tisztának számít, amit egy jótét lélek, aki hajlandó mosni nekem egy adagot, ugyanabban a szatyorban hoz vissza, mint amiben koszosan (retkesen, sárosan, izzadtan stb) elvitte. Ki van mosva, tehát tiszta és kész.

Készülünk a szeptemberi évkezdésre. Van egy csomó új felszerelés a gyerekek edzőtermében, például eperillatú labdák... Ez is amolyan "only in Israel" dolog... Amikor érkeztem, nagyon távoli dolognak tűnt egy évindítás, most pedig már csak napokra van, és nagyon kíváncsian várom!

Addig is a hétvégén megyek strandolni extrán, hetek óta nem voltam napon, ez szörnyű.

Esküvőn már voltam pár hónapja, most voltam temetésen is. Két srác, akik járnak edzésre, elveszítette az apját péntek reggel, és szombat este 11-kor volt a temetés. Utána még egy hétig a megszaggatott ruhákban otthon tartanak búcsúztatót sok-sok barát és rokon körében. Egyébként egy indiai zsidó családról van szó, nagyon kedves, szimpatikus emberek. A dojoból sokan ott voltak a temetésen és a siván is.

Vidámabb téma:

Off to Eilat! :)

 https://m.youtube.com/watch?v=poPQ8rdcoms

Ha valaki megkérdezi tőlem, melyek az identitásom fő elemei, 110%-ig biztos, hogy azt, hogy "keresztény", nem jut eszembe belevenni a listába. Egészen addig teljesen lényegtelen volt az, hogy milyen vallási-kulturális közegben élek, amíg abban éltem és az volt természetes. Most, amikor a mindennapokban teljesen természetes kérdés, hogy valaki vallásos-e vagy sem, sokkal többször kerül szóba, hogy hivatalosan keresztény vagyok, sőt, rom.kat. (romlott katolikus). Érdekes, hogy amikor kisebbségben vagy, akkor van csak ennek jelentősége, hiszen többségi keresztény társadalomban senkinek nem esik le látványosan az álla attól a kijelentéstől, hogy "no, I am a Roman Catholic".

Érdekes, mennyire mások a zsidó és a keresztény szokások, meg a mindennapok elemei. Volt, aki egy karácsonyi dallamról azt hitte, altatódal. Vagy például a kefires doboz felrázásakor hallható hang a zsidóknak nem mond semmit.

Az időjárás egyhangúan meleg. Minden nap 30 fok körüli hőmérséklettel, amit mondjuk jóval többnek érezni, és a nap folyton tűz. A mikulás és a húsvéti nyúl mellett minden bizonnyal az izraeli időjárás-jelentő is az évi legkevesebb munkanappal bíró dolgozók táborát szaporítja.

Nagyon vicces dolog mostanában telefonon gépelni. Az autocorrect nem mindig tudja eldönteni, hogy éppen magyarul vagy angolul írok. A policy szót például szerette volna pólóválogatottra javitani. Reggel még eldönti, hogy a beírt betűhalmazból "why" vagy "egy"  legyen. Friends helyett főrendőr lesz (van ilyen szó?), very helyet Bródy. És ha már gépelés: Összeállítottuk a világ legbonyolultabban megírt sms-ét is, ami mindössze két rövid mondatból állt. A küldő elmondta magyarul, hogy mi legyen a tartalom, ezt angolra fordítottuk valakinek, aki beszél oroszul, és leírta az, aki tud írni oroszul.Igazi csapatmunka volt.

A dojoban szünet van, felújítunk, festünk. Azért jönnek sokan gyakorolni is velem, aminek mindig nagyon örülök. A munkákkal lassabban haladok, mint terveztem, egyrészt az ismét kiújult és ismét megoldott vízproblémák miatt, másrészt mert pont most voltam dojon kívül is pl festeni.

A tűzszünetnek sajnos vége, megint jönnek rakéták, de jelentem, a mindennapok (ahol én vagyok) nem olyan szörnyűek, mint amit a hírekben láttok. Itt minden oké.