Azt hiszem, ez lesz az utolsó bejegyzés. Hazajöttem, bár nem azt érzem, hogy haza, hanem hogy eljöttem otthonról. Az elmúlt bő másfél évben nem Magyarországon éltem, és a napi ritmus, a barátaim, a Dojo, nagyon sok fontos dolgom most nem itt vannak. Azt mondtam, mielőbb visszalátogatok oda, és remélem, így is lesz. Vízumproblémák miatt sajnos nem biztos, hogy visszaengednek. 

Az utolsó néhány hétben a Maslow-piramis alagsorában éltem. Nagyon sok tennivaló volt, és örültem, ha akadt tíz percem zuhanyozni és enni. Volt, hogy éjjel festettem falat, mert az utolsó napon még ki akartam menni a tengerpartra és barátokkal találkozni. Így is az utazás előtt egy-két órával sikerült csak összecsomagolnom és visszaadnom a dechiszobát a Dojonak. 

Anyukám rántott hússal várt a reptéren, tudta, hogy az nagyon hiányzott. Sok apróság fura most, például hogy fehér rendszáma van az autóknak. Mindig az az első benyomásom, hogy jordán autókat látok. Egyelőre edzőtáborban vagyok, és itt vannak az izraeli és dél-afrikai edzőtársak, barátok, és ez nagyon megkönnyíti az átmenetet. Akinek volt már amolyan edzőtábor (nem kartatésoknak/sportolóknak nyaralás) utáni depije, hogy hazamész, és nem találod a helyed, és úgy visszamennél, hát nekem olyan van, csak minden eddiginél erősebb. Az is fura és félelmetes volt, amikor Izraelbe utaztam, de ott egy rendszer várt, és megmondták, mit várnak tőlem. Persze ott is megvolt egy bizonyos fokú szabadság, de a keretek adottak voltak. Most viszont csak annyit tudok, hogy karatét fogok tanítani, és minden, de MINDEN más dolog képlékeny. Ideje megteremteni a kereteimet, felnőni.

Még mindig imádom minden pillanatát.

Azt mondtátok: hogy szereted Izraelt, amikor turista vagy? Nem jelent semmit. Kívülállóként minden nagyon szép. Gyere hosszabb időre, gyere egy évre, majd rájössz... rájöttem, hogy ez még sokkal jobb hely, mint amilyennek elsőre kinézett.

Szeretem a Dojot, hogy ott lakhatok, hogy milyen edzésekre járhatok, az állandó pörgést, a tanárok lelkesedését, a tanítványok elkötelezettségét, a Dojo szagàt. A szembenézést, a változásokat, a tanítást, a kihívásokat, a különböző embereket, a gondolataikat, amiket megosztanak velem, és hogy tudom, az elmesélt dolgok mögött, mellett rengeteg meg nem osztott dolog van. Szeretem a vizsgákat, amikor mindennél jobban látszik, milyen volt az elmúlt időszak befektetett munkája. Szeretem a gyerekek felém irányuló bizalmàt. Àtélni a kezdők első lépéseit, a színes övesek küzdelmeit, a velem egy fokúak haladàsàt, a tudás megosztàsànak szeretetét. A légkört. 

Szeretem ezt az országot, a sok bolondsàgàt, a fura megoldásaikat, a világ minden tájáról származó közösséget, a toleranciát, a fejlődésre törekvést, emellett a megőrzést, a hagyományokat, az ünnepeket. Megtanultam értékelni, ha nem is szeretni a légkondit. A párás, fülledt nyár nyomasztó levegője igazán csak a hűtött szobából kilépve érezteti az erejét. Az identitásom része lett, hogy keresztény vagyok, európai és hetero. Megszerettem a gyerekeket és a kutyákat. Még mindig nem vagyok eléggé türelmes, figyelmes, koncentrált, felelősségtudó. 

Mostanában mániás depressziósnak képzelem magam. Várom az új életem, a régi helyzetek új kezelését, a dojomat, a jövőbeni családomat, és ez mind izgalmas. És szomorú vagyok, hogy el kell mennem innen, ebből a hihetetlenül ingergazdag környezetből, a tanulás fellegváràból, az örökös jó időből. Nem és nem akarok még egy karácsonyt vagy húsvétot a családom nélkül tölteni. Szeretnék megint találkozni a barátaimmal. Budapesten járni. Ugyanakkor azt álmodom éjszaka, hogy nehéz lesz otthon. Már ha tudok aludni. Nemrég mutattam egy itteni embernek, hogy nézd, nálunk ilyen kordonnal kell védeni a pride felvonulóit, mert nézd,  ezt csinálják mások a kerítés túloldalán. Itt, ahol akárki lehetsz, nem botrànkoznak meg rajtad, minden újonnan jövőt bizalommal fogadnak és sok sikert kívánnak, a Magyarországon történő dolgok egy része nagyon távolinak és értelmetlennek tűnik. 

Kíváncsi vagyok, milyen lesz otthon, és igyekszem azt képzelni, hogy nagyon jó.  Tudom, hogy olyan lesz, amilyenné én teszem. Félek attól, hogy nem leszek elég jó ahhoz, hogy igazán jóvá tegyem. 

Mindenem fáj, alig várom, hogy legyen egy szabad hétköznap délutánom, hogy elmenjek pedikűröshöz, hogy anya rántott hússal várjon, hogy megnézzem, hogy van apa és a nagyi. Hogy megtartsam az első edzést az első saját gyerekcsoportomnak, ott legyek az első vizsgájukon, büszkén fotózkodjak velük. 

Milyen érzés lesz viszontlátni mindenkit, mindent, amit Magyarországon hagytam, és itthagyni mindent, amitől annyi mindent kaptam, és akik és amik annyira a szívemhez nőttek? Nemsokára kiderül. 

Emlékszem arra a néhány héttel ezelőtti napra, amikor nem fájt semmi. Felemelő érzés volt. Bár elég fura. Már elmúlt.

Megint ünnep van a változatosság kedvéért, most mindenhol tüzeket gyújtanak az emberek, és a szomszédos zsinagógában olyan hangosan szól a zene, hogy ha közel mész, tuti valláskárosodást szenvedsz. A miskolci zsinagógáról van szó, mely a "Miskolci közösség" vagy valami ilyen nevű utcában van. Szerintem ez a legrövidebb utca a világon, ahol amúgy kb semmi más nincs, mint egy zsinagóga.

Folytatva "Miért érdemes Petach Tikvára látogani" rovatunkat: Végre sikerült lefotóznom a világ valószínűleg legbetegebb szobrát. Bögre füléből kinövő borsó, amin egy michelin-figura áll, szem formájú pajzzsal a kezében. A másik kezében levő rúd a jelek szerint nem az alkotás része, csak arra szolgál, hogy a figura állva maradjon, a tervező ugyanis minden bizonnyal annyira be volt tépve, hogy ez másként semmiképp nem sikerült volna, de azt gondolom, eme csodával kapcsolatban igazán ez a legkevesebb.

Erősen kapcsolódó és hasonlóan fontos esemény, és a Monty Python-rajongók érdeklődésére komolyan számot tarthat, hogy végre megtudtam, a farkasbab valóban létező növény, sőt láttam is olyat élőben, bár sajnos nem a virágzásában, hanem a termésével, de akkor is itt vagyok én és a farkasbab:

Valamint igaz a mondás, hogy erődben nem szokik lenni szőnyeg. Akkor sem, ha kétezer éves. Megnéztem.

Lassan tényleg vége a télnek, igazán ideje lesz. Itt az ünnepek szezonja, meg a rengeteg karatés eseményé.

Az ünnepek (húsvét, pesach, függetlenség napja stb) számomra megint katasztrofálisak voltak, nagyrészt egyedül, nem jó érzés. Megértem a nyugdíjasokat, akik panaszkodnak, milyen szörnyű, hogy nincs kivel megosztani egy ünnepet. Hatalmas előnye volt a peszachnak, hogy fejleszthettem a takarítási képességeimet. Néha úgy éreztem, egész életemben nem takarítottam annyit összesen, mint az ünnep előtti pár hétben. És az alábbi beszélgetés is lezajlott: a dojo már biztosan morzsamentes - kenyér tényleg nincs a hűtőben. csak sertéshús.

Volt viszont 24 órás tábor, amit már megint nagyon szerettem. Tavaly a 24 órás végén fordult meg először a fejemben, hogy tovább akarok maradni, mint egy év, mert ez kell nekem jövőre is. Szóval elkezdünk edzeni péntek délután háromkor, majd szombat délután háromkor befejezzük. Van közben szünet, de összességében 19 óra aktivitás van. Én is tartottam egy edzést, ami nagyon jól sikerült, és annyira, de annyira örültem neki!

Volt közös edzés shotokaiosokkal, egy csomó jó gyakorlatot, alapelvet lehetett kivenni belőle. És múlt héten voltam egy judo edzésen. :) Egyszer már volt szerencsém ilyesmihez, az egyetemi felvételi előkészítő táborban (igen, ilyenen is voltam, szörnyű volt) beálltam egy judo edzésre. Most igazából nagyon kíváncsi voltam a tanárra, aki itt tanított, és nagyon pozitív tapasztalatokat szereztem. Mindenkinek nagyon tetszett a harci szellemem, én meg teljes erőbedobással, szinte minden technika nélkül birkóztam meg csináltam a feladatokat. :)

Ja igen, és ki kellett nyitnom a borítékot, ami tele volt megerősítő üzenetekkel nagyon jó barátoktól, és ezúton is köszönöm, nagyon sokat segített. Az Inezzel való skypeolás tette fel az életmentő események sorának i-jére a pontot. Segített túllépni a teljes alkalmatlanság, kétségbeesés, üresség, önsajnálat érzésén. Előre, bajtársak, éljen május elseje, meg minden.

És egy nagyon kedves segítséget kaptam idén is ahhoz, hogy közvetetten kapjon tőlem virágot az anyukám anyák napjára. Jövőre személyesen!

Mindig van valamilyen sütiszezon. Már megint, és a mostanit fogalmam sincs, hogy hívják, magyarul valamilyen csók lehet. Kókuszos, csokis, csokis-kókuszos, mogyorós stb. És persze a pászka/maca/macesz stb szezon, készülnek a mindenféle kovásztalan kenyerek. Többet hordom a keresztet a nyakamban kísérletképpen, de nem. Van viszont zabból készült, meg tojásos-hagymás, meg ezerféle és maceszt mindennel lehet enni. A gyerekek kedvence a macesz csokikrémmel, én szeretem a maceszt májkrémmel is. Ahogy jön az ünnep, a peszach, annyira automatikusan vettem én is macát, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Ja és még annyit a kaja-témához, mert az fontos, hogy az új kedvenc reggelim a (natúr) kesudió étcsokival. Meg a kecskesajt-krémes pita eperrel. Ja és a friss datolya. Mondom friss. Húsos, mintha érett gyümölcsbe harapnál, mert tényleg.

Tavasz van, vagy inkább nyár, ma már 32 fok volt. Biztosan az időjárás is tudta, hogy mi már átállítottuk az órákat. Bár a tél jóval enyhébb, mint otthon, itt is érezni a tavaszt. Virágoznak a narancsfák, olyan illatuk van, hogy olyan nincs is. És láttam a világ legcsodálatosabb fáját is. Messziről azt hittem, a levelek vannak elsárgulva rajta. Közelebb menve láttam, hogy igazából a téi gubókból lettek virágok.

Tele vagyok energiával, ami szerintem nagyobb részben annak köszönhető, hogy szinte teljesen jól működik a térdem. Valamelyik nap roppant benne egyet valami, azóta majdnem tökéletes. Nem volt jó az egyhelyben állva edzés. Ilyen volt a térdem és az autó találkozásának eredménye:

(Miért nem tudom elforgatni a képeket???)

Múlt hétvégén a barátokkal mutattuk valakinek a sziréna hangját, ami légiriadó esetén megszólal. A falra festettük, pár nap múlva valami gyakorlat kapcsán reggel megszólaltak a szirénák. Bár kaptam róla értesítést a nagyon okos telefonomra, és számítottam rá, mindenem összerándult, amikor megszólalt. Isten hozta, őrnagy úr.

Egy ismerősömnek pont egy hete született meg a harmadik gyereke. Itt nem pont úgy működik a szociális ellátórendszer, mint otthon. Az anyukák szülés előtt két héttel hagyják abba a munkát. Három hónap múlva pedig visszamennek dolgozni, mert nem kapnak egy fillért sem a továbbiakban. Az ismerős, aki tuti fiatalabb, mint én, mindenféle gyerekszoba-díszítgetés meg fekvés meg nyúzott kinézet nélkül csinálja az egészet. Mindent a szokásos napi rutin szerint azt leszámítva, hogy nem dolgozik három hónapig. Az öt és fél napos gyerek hajzatát meglátva pedig megértettem, miyen korban is kezdődik az emberek feltűnő szőrösödése. Mindig zavarban vagyok, amikor egy idegen kultúra általam nem ismert területére tévedek, például nem mertem megkérdezni, hogy fiú lesz-e vagy lány, vagy hogy mi a neve, fogalmam sincs, mit szabad vagy mit nem. Mint amikor vallásos háztartásokban félek hozzáérni valamihez, nehogy emiatt a fél kerületet újra kelljen szentelni. Apropó név, itt ugye valamiért sok embernek bibilai (na jó, ószövetségi) neve van, sokaknak pedig jelentéssel bíró neve. Lehetsz például Erős Datolya, Kovács Fény, Kegyelem Villám, Kohn Oroszlán vagy Szép Tavasz (ivritül a tavasz aviv). Indián nevű ország.

Egy éjszakai nemalvós forgolódás alatt arra is rájöttem, hogy az előszoba mint olyan csak a tél miatt kell, hogy tudd hová tenni a vizes kabátodat, meg a sártól csöpögő cipődet. Itt nincsenek előszobák, rögtön a nappaliba/konyhába lépsz be. Miért nem inkább a rák ellenszerére jövök rá, vagy arra, hogyan legyenek tökéletes katáim? Pedig esküszöm, ezeken is gondolkozom.

Már megint felemás zokni van rajtam. Találtam öt fél pár tiszta zoknit, és felvettem, ami a legkevésbé volt különböző. Ez van, ha mindig máshol mosol, különböző adag mosnivalók különböző időpontokban kerülnek el tőled és jutnak vissza.

A február a kedvenc nyári hónapom. Meg a március. Lassan vége a télnek, állítólag kemény tél volt. Több éjszakán is 2-3 fokig süllyedt a hőmérséklet, és legalább kétszer volt nagyon kemény eső. Messzebb, Jeruban meg délen kétszer is havazott. Ami persze délutánra elolvadt. Soha keményebb telet!

Túlvagyunk a Promotion Course-on, ami gyakorlatilag egy három napos vizsga, kihon, kata, és 100 randory (harc) foglaltatik benne. Nem könnyű, és nagyon jó. A magas fokúaknak félévente van vizsgája, a vezérkar itt vizsgálja meg, hogy mi történt az ember karatéjával a napi munka során. Tényleg izgalmas. A 100 randory egy-egy perces körökből áll, hosszas koncentrációt igényel és alkalmazkodást ahhoz, hogy néha egy 15 éves kékövessel, néha egy piszok jó hatdanossal vagy párban. Utána pedig nagyon jólesik egy jeges zacsival leülni és meg sem mozdulni, másnap pedig felfedezni magadon a lila ötven árnyalatát.

A múlt héten volt a legvidámabb zsidó ünnep, a purim. Olyasmi, mint otthon a farsang, csak itt sokkal komolyabban veszik. Gyerekek és felnőttek szinte egész héten a legnagyobb természetességgel mászkálnak az utcán jelmezben. Öt perc alatt találkozol Hófehérkével, Pocahontassal és legalább öt Supermannel. A kedvencem, amikor a jelmezesek hétköznapi tevékenységet végeznek (egy csomó fotó van fent a neten is ilyesmiről), pl a Vasember kávézik, római katonák mennek fel a mozgólépcsőn, a méhecske telefonál, vagy éppen borsócska és répácska fociznak az iskolaudvaron (byL.D.). Van utcai zenés-táncos-jelmezes felvonulás, sok buli, rengeteg süti, és jelmezes edzések is. Utóbbi során ért a kultúrsokk nr.egymillió: a Mikulás a Shal-ho-ho-ho-ho-hoooom köszönéssel lép be az edzésre. Bárki lehetsz, én például bepótoltam azt, hogy még sosem voltam szőke.

Amikor hazamegyek, azt hiszem, minden ruhámat el kell majd égetnem. Mindenemnek dojoszaga van. Állandóan. Ha több mint egy éve élsz egy pincében, ez van. Kimész az utcára, és érzed a hajadon. Kinyitod a táskád, ott is. Még a tengerpartra kivitt vizespalacknak is dojoszaga van, a víznek dojo-íze. Ha megittál egy pohár bort, akkor borospince-szagod van. Majd végzek egy kísérletet, hogy hány mosás, vagy mennyi szabad levegőn töltött idő kell ahhoz, hogy eltűnjön. Furcsa lesz, hogy esetleg öblítő- vagy tusfürdőszagom lesz. :) Az is fura lesz, hogy megint látok majd olyan férfiakat, akiknek 24 éves kor felett is van haj a fejükön, nemcsak a hátukon, és van értelme, hogy borotválják mondjuk a hónaljukat. Az itt élők nem tesznek ilyet, hiszen annyi maradna mindenhol máshol, hogy tényleg felesleges időpazarlás volna, és csak viccesen nézne ki.

Az elmúlt egy-két hétben igen dühös voltam, főleg magamra, hogy miért is engedem meg bárkinek is, hogy csúnyán viselkedjen velem. Nem karatés témában, de néha meglepő helyekről jön a tudás. És minden mindennel összefügg, a téma kimeríthetetlenül széles és mély, hogy mit akarok én (tényleg, mit is pontosan?), hol vannak a határok, amikben nem engedek, vajon mennyire irányítok én, és mennyire engedem ezt ki a kezemből, ezzel persze összefügg a felelősség kérdése, mennyire állok ki magamért és miért nem. Nagyon megütöttem a térdem (teljes sztori később), pihentetem, jegelem. Van időm gondolkodni. Meg lehetőségem megtanulni egyhelyben-fél lábon állva edzeni, katázni. Ja, és tanítsál májgerit láb nélkül. Sikerült! :)

Annyira, de annyira utálom ezt a számot. De most pont ez illik ide.

 https://www.youtube.com/watch?v=8kmzvE6su5I

Itt volt megint anyukám, egy hétig maradt. Határozottan jobban sikerült a látogatása, mint a múltkor. Nem volt például háború. Bár strandolni egyelőre nem tudtunk, mert hideg van még, voltunk Jeruzsálemben, Cesareában és Tel Avivban meg Jaffóban. Rengeteget sétáltunk, folyton csak mentünk.

Kaptunk igazi házi, karácsonyi sütiket! Meg egy csomó mindent otthonról, tényleg karácsony volt (megint).

Pár régi kedves ruhadarabom is velem van most. :) Sőt, Z.Zs. (36) jóvoltából most már szerintem van annyi kimenős ruhám, hogy ha mostantól nem mosom őket, akkor is lesz elég addig, míg haza nem megyek.

Most voltam először Cesereában. Vagy Caeserea. Vagy Keszária. Vagy Qessaryya. Vagy még ezerféleképpen írják a nevét a térképeken, honlapokon, útjelző táblákon. Olyan, mintha mondjuk Budapest nevét minden különböző irányból megközelítve következetesen másképp írnánk le. Egyszer Budapesst, egyszer Vudapest, egyszer Budhapest, egyik rosszabb, mint a másik. De itt senkit nem érdekel, hogy a héberből nincs egyezményes átírás latin betűkre.

Szóval egy római kori város maradványait látogattuk meg, hihetetlen, mit tudtak ezek a lómaiak. És csak pár évtizede találtak rá a rengeteg homok alatt a városra, tárják fel folyamatosan.

Gyönyörű hely. Nem annyira ritkák errefelé a gyönyörű tengerpartok. Ha a következő szakaszt megnézzük közelebbről, pontosabban éppen hogy távolabbról, láthatjuk, hogy a festői szépségű tenger, homok és naplemente mellett remekül megfér a katonai bázis, némi gyakorlótereppel, tankokkal.

Apropó homok. Pár napja a sivatag megint beköltözött a városba. Erős szél fúj, és durva mennyiségű homok ül az autók tetején, az utcákon, a vigyázatlanul nyitva hagyott ablakok miatt a lakásokban. De van, hogy a csukott ablakok résein is bejön annyi homok, hogy mindent belepjen. Előfordult, hogy két edzés között lemostam a talpamról, mert a gyerekedzésen, a parkettás teremben lehetetlen volt elkerülni a homok bejutását, és onnan nem akartam átvinni mindent a tatamira.

A talpam amúgy is fura, belerúgtam véletlenül valakinek a valamijébe (minek csinálok ilyen hülyeséget, tudom), és most ijesztő, mert mezítláb van olyan érzésem, mintha össze lenne gyűrődve a talpbetét a cipőmben. De ez a legkisebb gond, fizikailag most nagyon fáradtnak érzem magam, és pár ízületem (könyök...) olyan érzékeny, hogy elég, ha valaki egy kicsit jobban megnyomja, és pár napig nem tudom használni.

Az edzés kapcsán tudtam meg nemrég, hogy mit jelent a "polish cooking". (Elöljáróban annyit, hogy a lengyelekkel kapcsolatban van itt pár nem éppen pozitív sztereotípia). Az olyan, hogy minden hozzávalót beleraksz az ételbe, csak éppen nem fűszerezed, nem sózod. Benne van a csirke meg a krumpli meg mittudomén, csak íze nem sok van. Szóval nem annyira hízelgő.

Ennél nagyobb gasztronómiai élmény, amikor a frissen megsütött lazactörzsre abból a citromból csepegteted a levet, amit éppen most szedtél le a fáról. Nemrég már rávettem magam, hogy vegyek citrusokat a piacon, de eddig nem volt hozzá szívem, hiszen ott a narancs az utcákon a fákon, meg némely kertben ott szőrösödik a pomelo a fa alatt. És alig vártam, hogy a hanukához kapcsolódó szufgania-szezon végetérjen, máris itt a hámán füle-szezon, hiszen nemsokára itt a purim. (Hú mennyi idegen szó.) A hámán füle az amolyan omlós tészta, háromszög alakúra hajtva, és minden jóval töltve. Nekem a datolyalekváros a kedvencem. Meg a halvás. Meg a csokikrémes.

Visszatérő téma az országban élő érdekes emberek tömege. Néhány vélemény szerint nincs itt több őrült, mint máshol, csak kicsi az ország, ezért feltűnőbbek. Egy könyvből kiabált rám ez az idézet:

Megnyugtató, hogy nem csak én gondolom így, sőt már 1945-ben megfigyelte ezt valaki. Természetesen a történelmi Palesztináról beszélünk ebben az esetben.

Amúgy szerintem lehet készülni a világvégére, Jehova tanúi Izraelben térítenek. Ma kaptam egy szórólapot. Ha nem féltem volna a túl hosszú szóba elegyedéstől, szívesen megkérdeztem volna, hogy figyu, nem tudjátok, hogy ez itt Izrael? Kíváncsi lennék, mennyire sikeresek itt.

Izraelben elnéptelenedtek az utcák. Az üzletek kora este bezártak. Mindenki a lakásába húzódva várja, hogy mikor lesz már vége, mikor lehet végre megint úgy élni, mint annak előtte, amikor még plusz 15 fok felett volt a hőmérséklet. A szél is fúj, nem is akárhogy, sőt sivatagi homokot hord a levegőben, nem is keveset. 29 km/h a szél sebessége, akár 48 km/h-s széllökésekkel. Jeruzsálemben hószünet is lesz. Oké, a sivatagi homokot hordó szél tényleg kellemetlen.

Ha fázol télen az utcán, Moszkvában iszol egy teát, minden sarkon kapni. Londonban azon a jó nagy piacon forró, fűszeres gyümölcslevet. Budapesten a karácsonyi vásárban egy forralt bort. Emberek, piaci rés! Áruljunk Izraelben valami értelmes meleg italt, mert itt csak folyékony meleg pulóvert kapni!

Olyan, mint valami vaníliapuding jázminnal ízesítve, de létezik csokis változata is. Sőt, az utcán is hozzá lehet jutni.

Tadamm, egy pohár gőzölgő, sűrű, meleg, fehér folyadék. Tehetsz rá kókuszreszeléket meg fahéjat, és akkor már egész jó íze van. Mint egy pohár sűrű, meleg, fehér folyadéknak egy kis mosogatószer-mellékízzel, meg fahéjjal és kókusszal.

Szerintem valaki betilthatta itt 66 évvel ezelőtt a szigetelés fogalmát, mert azt nem ismerik. A fűtés meg úgy működik, hogy ahol van klíma, és az tud meleget is fújni, ott van. A dojo meg nem ilyen.

De azért nem kell nagyon sajnálni, ki lehet bírni. Használok szilárd és folyékony meleg pulóvert. Sőt, tartozom egy vallomással: ma először használtam hajszàrítót, mióta ott vagyok. És vigyázok magamra, és Inez tanácsait követve igyekszem tiszteletben tartani a testemet. Bár most éppen mindenhol kék-zöld vagyok. Mármint jobban, mint máskor. Volt egy közös edzés egy imádnivaló másféle karatés csapattal, és nem akartam puhánynak látszani. De máskor igenis megsértődöm, ha valaki túl jól belekönyököl a lábfejembe, nem csak azért, mert akkor nem tudok csizmát felvenni (ez persze csak ebben a hideg pár hétben érdekes, és csak akkor, ha éppen megyek valahová este, szóval mondjuk 5 alkalommal egy tél során). Dolgozom azon, hogy ne adjak alkalmat a lábfejbe könyökölésre, és persze Inez tanácsán, hogy "Anna, ne hagyd, hogy az arcodhoz érjenek". Meg pár olyan alapvető javítanivalón, ami az egész karatémra jellemző. Mennyivel egyszerűbb azt kijavítani, hogy pár centivel lejjebb tedd a könyököd, mint azt, hogy igenis képviseld teljes szívvel, meg a tested többi részével is, amit csinálsz! Néha, amikor kapok valami javítást egy olyan dologgal kapcsolatban, ami minden, de minden dojobeli tevékenységemet érinti, és nem jól csinálom, és abban a pillanatban fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek vele, legszívesebben visítva elrohannék.

Vigyázzatok magatokra, meg ne fagyjatok, igyatok meleg pulóvert... vagy amit akartok.

https://www.youtube.com/watch?v=WYRadHBZ4SI

Semmi kötődés, csak mostanában ez a dal sokszor jön elő.

https://www.youtube.com/watch?v=MYSVMgRr6pw

Szerencsére elmúlt a karácsony, és úgy tűnik, a "békés karácsonyt" kívánságok egész jól bejöttek itt a Közel-Keleten is, csak egy-két békétlenség volt, amikre egyre kevésbé figyelek oda.

Mindig arra vágytam, hogy ne legyek otthon a karácsonyi őrület alatt, hogy kimaradjak ebből a kényszervásárlós-latyakhidegidőbencipekedős-stresszes-mávszidós-rohanós-túlsokatevős-(a sor tetszés szerint folytatható) eseményből. Végülis a zsidó állam egész jó terep egy keresztény ünnep elkerülésére. Mégis úgy döntöttem, hogy díszitek egy fát a dojoban, bár amikor először gondoltam erre, inkább provokációként (mint a kereszt a nyakamban szombatonként) kíváncsi voltam arra, mit szólnak hozzá az emberek. Vicces is volt, ahogy néhány gyerek kérdezgetett a karácsonyfára mutogatva, hogy mi ez. De úgy tűnik, valami hiba csúszott a gépezetbe, mert amikor megvettem a fácskát meg a díszeit, meg amikor bementem az orosz boltba diós bejgliért, akkor konkrétan elbőgtem magam. Nem számítottam arra, hogy hiányozni fog az ünnep, pedig de. És nagyon egyedül éreztem magam, meg valami honvágy-féle is előjött. A következő karácsonyt otthon töltöm. Addig is nemsokára megint meglátogat az anyukám!

Eszembe jutott az is, amikor karácsonykor anya telerak egy egész szobát sütivel. Már december elején elkezd sütni mindenfélét, és az emeleti (ilyenkor) hideg szobában remekül elállnak a dolgok karácsonyig, már ami megmarad a beosonó gyerekek (apukám és én) után. Barackmag, hókifli, méteres, stb.

A hanuka-fánkok eltűntek a boltokból, az elvonási tüneteim (vércukor-esés, cukoréhség) egy nap alatt elmúltak. A rengeteg szénhidráttól a könyökömön kiszáradt bőr is regenerálódik lassan.

Köszönet G.H.-nak! Lenyúlva az ötletét csináltam egy ilyet a dojoban:

Az öltözőben felejtett övekből áll. Nekem nagyon tetszik, és ha minden igaz, másoknak is. :) Belecsempésztem némi kétoldalú nacionalizmust. :)

Néha olyan helyekről jönnek a karatéval (is) kapcsolatos tanítások, ahonnan végképp nem várná az ember. Meséltem valakinek, akinek köze nincs a karatéhoz, hogy a nagyobb gyerekek csoportjából több kissrác is odajött hozzám, hogy tanítsak nekik katát (formagyakorlatot). Amúgy (új) katát tanítani szeretek a legjobban. Szóval meséltem neki, hogy az amúgy éktelen rosszul viselkedő srácok igazából szeretnének tanulni, és hogy ráadásul tőlem, attól nagyon meghatódtam. Erre ezt a választ kaptam: na látod. Csak annyit kell tenned, hogy profi vagy és példát mutatsz. Ha profi vagy, egyre többen jönnek majd oda hozzád, hogy tanulni akarnak tőled, mert olyanok akarnak lenni, mint te.

Inez tanításai is folyton visszaköszönnek. Én, Anna az Élet része vagyok. (Ezt most már tényleg nagyon intim lenne kifejteni.)

Újévi fogadalmak nem lesznek, minden héten van valami, ami felér egy csokor újévi fogadalommal. Van, amit azonnal sikerül betartani, van, amit csak később, és vannak a bosszantó dolgok, amik újra (és újra) felkerülnek a listára...

Boldog új évet mindenkinek! Legalább olyan jót, boldogat és tanulással és élményekkel telit, mint a 2014 volt.

https://www.youtube.com/watch?v=K1QRSl6hUZw

Ünnep van (kivételesen), gyertyát gyújtanank minden este nyolc napon keresztül, és minden, de minden tele van fánkokkal. Töltött fánkok, lekvárral, csoki- vagy karamellkrémmel, meg egyébként bármivel. (Ennyit a cukor-nem-evésről). Ilyenek az egyszerűbbek, díszesebb-ízesebb darabokat nem fotóztam.

-Mit ettél ma?

-Szufganiát.

-És még?

-Őőőőő...

-Mennyit???

-Őőőőőőő....

Szerencsére pár nap múlva véget ér az ünnep, és ezzel a fánkfüggőségem is. Főleg, hogy a konyha most már igazán konyhának nevezhető. Hatalmas ugrás történt az életminőségemben egy sütőnek és egy elektromos fazéknak köszönhetően, hála az angyaloknak, J.S. és Z.Zs.(36)-nak. Persze nem lehet bármikor sütni-főzni, mert nem lehet kajaszag a dojoban, de ez akkor is több mint szuper.

Régen, amikor nagyon pici lakásban laktunk ketten, sokszor álmodtam azt, hogy igazából a lakás nagyobb, mint amiről tudok, mert van még egy szoba, amit eddig nem vettem észre. Most valamelyik éjjel azt álmodtam, hogy igazából van mosógép a dojoban, csak eddig nem láttam. :)

Ja és itt az eperszezon! Már nem méregdrága, és nagyon finom epreket kapni.

Azért ilyen dolgok is láthatóak, bár ritkábbak:

Örülök, hogy kimaradok a karácsonyi őrületből. Bár az igazság az, hogy néha, egy-egy ritka pillanatra úgy érzem, hogy hiányzik. Viszont ma átkapcsoltam a Petőfi rádióról az egyik helyi zenei adóra, amikor a sokadik kari nóta betetőzéseként Michael Buble énekelt. Azt hiszem, majd csak a következő hét végén kapcsolok vissza.

Amúgy is mondanak olyanokat a rádióban, hogy úgy szárnyal a magyar gazdaság, hogy csak na, és elértünk olyan eredményeket is, amit utoljára 1963-ban sikerült. Hogy mikor....? na mindegy is.

Szégyen, de pár hete elővettem a téli ruhákat, és elpakoltam a nyáriakat. A téli ruhák listája nem hosszú, tulajdonképpen néhány hosszú ujjú felső, karatés pulcsi meg zokni. Estére azért kell egy pulcsi vagy valami vékony kabát, de általában még mindig nem gond este tízkor frissen mosott hajjal kimenni az utcára. Vagy nyitott ablakoknál mezítláb edzeni. És néhanapján esik, nem is kicsit. Fájdalmasan nagy cseppekben is tud esni, és pillanatok alatt folyó lesz belőle.

Találtam viszont valamit, ami egyértelműen nem működik jobban, mint otthon, sőt.... a "kormányablak" hivatali ügyintézése igazán káoszos, ázsiai módra mindenféle sorban állás kizárt. Azon már meg sem lepődtem, hogy az űrlapon a vallási hovatartozást is fel kell tüntetni.

Kancho és szinte mindenki a legmagasabb fokú tanárok és tanítványok közül két hétig okinawán voltak. Nem, nem irigykedtem nagyon. Hoztak haza sokmindent, izgalmas dolog edzeni és beszélgetni velük. Hiányzott a tanításuk is ebben a két hétben. Több edzést tartottam ez alatt az idő alatt, mint máskor, érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. :) Jó tapasztalat volt az is, amikor más tanárok tartottak leckéket.

Sok idő telt el a legutóbbi posztom óta, szóval a többit csak vázlatosan. Make my day moments:

1. úgy szaladsz fel a nyolcas létra legfelső fokára, és állsz meg a tetején, hogy észre sem veszed, és mintha nem is lett volna soha tériszonyod
2. valaki melletted hajnalban valami ősi bibliai nyelven beszél
3. a "nagyon sokat dolgozol" megállapításra kapott "arbeit macht frei' válasz, majd ugyanazon a héten a szabadedzésen ugyanez a szentencia a szükséges gyakorlással kapcsolatban
4. az egyik kissrác szerint az edzésre készített jegyzetem úgy néz ki, mintha arabul lenne. Mentségére legyen mondva, hogy fordítva volt a papír.
5. sosem szerettem a testem, de mégis van, aki szerint minden nőnek ilyennek kellene lennie
6. két ember első beszélgetésében a leginkább szignifikáns kérdés az "are you jewish?" és a "do you smoke weed?", a sorrendiség felcserélhető. Csalódás lehetek. És öregnek érzem magam.

https://www.youtube.com/watch?v=LHwxCHoUczg

Ezt most nem posztolom ki a facebookra. Elmúlt a világvége-hangulatom, amikor ezt a bekezdést írtam, világvége-hangulatban meg nem volt kedvem posztolni.Mindenesetre van min dolgozni a mindennapokban.

Ha rossz ember lennél, akarnál tudni róla? Csak a példa kedvéért, mondjuk önző vagy, magadon kívül senki más nem érdekel, és ezt mindenki tudja rólad, csak te nem. Vagy figyelmetlen vagy és nemtörődöm. Szembe akarsz ezzel nézni? Vagy mondjuk híján vagy minden felelősségérzetnek, vagy nem vagy őszinte másokkal. Vagy bajok vannak az értékrendeddel. Bele akarsz nézni ebbe a tükörbe? Csak úgy mondom, nem könnyű. Közhely, hogy még a legelvetemültebb gyilkos bűnözők is jó embernek tartják magukat.A zokogó Al Capone: "nehéz gyerekkorom volt...." Rengeteg jó kérdést lehet feltenni, elviselni a válaszokat, és változtatni.