https://www.youtube.com/watch?v=BgyJY9yndv4

Megvolt az első pulcsis futás. November 11-ig, este fél 11-ig kellett várni rá. Igaz, csak 5 km-t mentem, azt is csak becsületből, hogy ne maradjon ki ez a nap. Úgy volt pedig, hogy kimarad, mert elmentem vért adni, de kiderült, hogy már voltam négyszer az elmúlt 365 napban, szóval nem adhattam. Úgy voltam tehát a Karolina úttal, mint a 2010-es érettségi tabló felirata, hogy találkozunk 2015-ben.

A hétvégén volt három balcsis futás, amiknek nagyon örültem. Többször is elcsábított a nagy víz, és csak belefeledkeztem a bámulásába, vagy elkezdtem a parton katázni, mert azt nagyon szeretem. A mostani képzés nagyon megerősített abban, hogy jól döntöttem, hogy megyek, és jól döntöttem, hogy most megyek. Sok szó volt az énképről sokféle formában. A végére összeállt egy kép, ami arról szól, hogy oké, hogy elhittem, hogy én bizonyos dolgokra nem vagyok képes, sőt alkalmas, és persze ennek megfelelően is cselekedtem, viselkedtem, beszéltem, de mi van, ha ez nem igaz, és igenis többre vagyok képes? Eszközöket kaptam arra, hogy a magamról alkotott hitrendszert jól befolyásoljam. A harmadik nap végén nagyon szomorú voltam és hihetetlenül egyedül éreztem magam. Ki fog maradni pár ilyen képzés jövőre, persze kapok helyette másikat, meg visszajövök, de akkor is...

Karate edzésből úgy 14-re tudok még elmenni itthon indulásig. Ijesztő. Rengeteg még az elintéznivaló, de a lényeg, a vízum és a jegyem megvan. Egyébként mennyi esély volt arra, hogy a vízumot intéző ember személyesen ismeri azt, aki a meghívólevelemet írta, és amikor felhívja a követségről, kedélyesen elbeszélgetnek? :)

Amúgy meg mondja valaki, hogy nem menő dolog krisztusi korban Izraelbe indulni. :)

A "felkészítésem" a legutóbbi edzésen is folytatódott, most nem S., hanem F. Sensei által, akit mondjuk S. biztatott arra, hogy ne kíméljen... ő nem vigyáz annyira a fejemre, és némileg hálás voltam azért, hogy a bőröm nem a könnyen liluló fajtából van. 21 év alatt egyszer volt csak igazán szép lila folt a fejemen, mégpedig a szemem felett, ezt is a csoportomból egy lánynak köszönhettem (M.I.-36). Még az orrtörésem után is csak egy kis halvány sárga szemkörnyék jelezte, hogy történt valami.

Ja és hogy énkép... Inez a múlt héten a nőiesség, nőiség, nőség, vagy mittudomén témakörét piszkálgatta nálam. Pontosabban durván belegázolt ebbe a témába, míg én vagyok az, aki legszívesebben csak bottal piszkálgatná a kérdést. Ebből is látszik, hogy releváns a dolog, és igazán kívül van a komfortzónámon, vagyis az épülésemre szolgál. Milyen jó, hogy sok képzésen voltam az elmúlt években, és (elméletben biztosan) ilyen bölcs és belátó vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.