A mai zene kicsit szájbarágós. Egy valamikori dechitől kaptam ezt a számot még jó régen. Most nagyon a témába vág, de erről később.

https://www.youtube.com/watch?v=MIHslA-mDR0

Három hónap Izraelben, és én megszerettem a gyerekeket és a kutyákat. Mi lesz egy év után?

Amúgy még mindig érnek kultúrsokkok. Például amikor rádöbbenek, hogy itt nem hívják ószövetségnek az Ószövetséget, mert ugye nincs új. Vagy hogy teljesen normális, hogy valaki 18 éves, és soha nem evett még szalonnát. De nem zárkózik el az ötlettől. Vagy hogy izraeli zsidó kisgyerekek jelmezt vesznek fel éa arabnak öltöznek, mert készülnek a közelgő ünnepre, a Peszachra. Ez még a jövő hónapban lesz, múlt hétvégén viszont purim volt.

Mondták, hogy a purim a legvidámabb zsidó ünnep. Az emberek jelmezekben mászkálnak az utcán. Láttam egy egész családot méhecskének öltözve. Papa, mama, gyerekek, mindenki csíkos ruhában, szárnyacskákkal. Láttam karatézó csontvázat. A gyerekek tüneményesek.

Jelmezes edzés volt lufikkal, nagyon helyesek voltak.

Oké, de utána a felnőtteknek is volt jelmezes edzés! :) Vicces karatés feladatok voltak, rengeteget nevettem. Zenét is játszottunk le, kérésre magyar zenét is tettem be, Kispált. Óriási volt.

Aztán jött az elmaradhatatlan sütievés, aztán sokáig beszélgettünk. Sok ember van itt, akit nagyon megszerettem, pedig sokszor (vagy inkább legtöbbször) nem is értem, miről beszélnek, és persze mindenféle szentimentális gondolatom támadt, hogy igazából mindegy, hol vagy, a lényeg, hogy legyenek ilyen emberek körülötted. Nem helyhez kötött érték, ha jó emberekkel vagy körülvéve. Meg biztosan otthon is ugyanilyen érzés, amikor egy kisgyerek minden fenntartás nélkül, bizalommal megfogja a kezed.

Nagyon szeretek Izraelben lenni, és páran folyton azzal piszkálnak, hogy úgyis kint fogok maradni. Mondjuk nem hiányzik az otthoni hideg tél, az biztos. Nem hiányzik a sok savanyú budapesti arc az utcán. Nagyon jól tudom, hogy elfogult vagyok, de innen nézve tényleg jellemző a magyarokra némi rosszindulat meg káröröm, amit itt egyáltalán nem érzek. Ez a szubjektív véleményem, bele lehet kötni, én így érzem.

Ugyanakkor sokat jár a fejemben, milyen lesz otthon, hogyan fogok otthon tanítani, mennyit, kiket. Várom, hogy igazán jó tanárként tudjak hazamenni. Erről is még egy kicsit később bővebben.

Végre megint sikerült kimennem futni, és nagyon jólesett, már nagyon hiányzott. Csak 5 km-eket mentem, azt is lassan, de érzem, hogy kell, több okból is. Az egyik a térdem, kicsit instabilnak érzem, és szerintem a futás segít stabilizálni. Kicsit fájnak szegények, így viszont tudok nekik segíteni.

A másik ok ez:

Konkrétan a purimkor jelen levő sütikből láthattok egy válogatást. A háttérben az a nagy töltött a hámán füle, oznéámán, az elengedhetetlen tartozék (ld. Eszter könyve). Mellette jobbra a kisebb barna fényes nagyon finom, de szerintem az összetevők listája a következő: cukor, fehér liszt, cukor, zsír, cukor, és cukor. A kétrétegű az nemes egyszerűséggel halva és CSOKI. Elöl pedig a flódni látható, amit majdnem én sütöttem, de a kedves ismerős magyar család konyhájában és komoly segítségével készült. Jó lett, és volt, aki mondta, hogy utoljára a nagymamája sütött neki ilyen sütit, és de jó, hogy megint ehet ilyet. Amúgy itt kevésbé divat az európai zsidó konyha, ld flódni, sólet, libás dolgok. Nagy szívfájdalmam, hogy zsírt nem kapni a boltokban. Szóval ha erre jártok, légyszi hozzatok nekem egy üveg liba- vagy kacsazsírt! :)

Futás közben nem szoktam messzire menni, hogy ne tévedjek el. Van pár olyan utca, ami egészen európaias. A házak nem lábakon állnak, hanem a földön, gondolom még alapozva is vannak. És cserép van a tetőkön. Teraszok, kiskertek. Néhány ház teljesen olyan, mint otthon a falusi házak. Monjduk leszámítva a napkollektoros vízmelegítőt a tetőn. Az egyik kert előtt elhaladva eszembe jutott a Nagyi, amikor leszed a kertben egy-két almát vagy körtét, és kiteszi a párkányra, hogy délután majd elrágcsálja őket. Itt is ki volt készítve a kiskertből szedett gyümölcs a párkányra, csak ez grépfrút volt.

Petach Tikván sok a magyar, időnként hallok időseket magyarul beszélni az utcán. Néha eszembe jut, milyen lehetett a negyvenes, ötvenes, hatvanas évek Magyarországáról ide jönni. Amikor a Föld még nem világfalu volt, nem tudtad, hová jössz, és a megszokott környezetedből pont ide kerültél. Esetenként pusztán azért, hogy életben maradj. Mennyire más azért külföldre költözni, mert jobban szereted az ottani klímát, vagy mert ott jobban el tudod tartani a családod és jobb a jövőkép, vagy pedig azért, mert ha otthon maradsz, meghalsz.

Beszélgettem valakivel politikáról, oktatásról, békéről és háborúról, egyszóval a világ megváltásáról. Az itteni iskolarendszer, úgy tűnik, viszonylag kevés lexikális tudást akar belepréselni a gyerekek fejébe. Van viszont olyan feladat pl, amit az amerikai filmekben is látsz, hogy csoportokban kell projekteket csinálni. És meséltek tengerimalac-simogató óráról is. Benne van az órarendben. Ismerkedés az élővilággal. Kimennek az iskola udvarára hörcsögöt nézegetni. Priceless. A világmegváltással kapcsolatban ebben a beszélgetésben kimondtam hangosan, amit talán korábban még nem (angolul ez annyival könnyebb!), hogy mélyen hiszek a tanításban, ahol példát tudsz valakinek mutatni, tudsz egy jó környezetet létehozni, és olyan dolgokat csinálni, amitől a világ egy kicsit jobb lesz. Nem egy csapásra és gyökeresen, hanem folyamatosan és mindig egy kicsit jobb.

Többször is beszéltünk a napokban Kanchoval az elköteleződésről. Arról, hogy mennyire gondolom komolyan, amit csinálok, és mi lesz otthon. Sok dologról volt szó, amit itt nem fogok leírni. ;)

32 éves vagyok. Tudom, mit szeretek csinálni. Megvan a lehetőségem, hogy profi szinten csináljam. Amikor elindultam ide, a szívem húzott, nemigen gondolkodtam. Azt hiszem, bőven itt az ideje, hogy ahogy Inez mondaná, belefeküdjek, a fejem búbjáig belemerüljek abba, amit csinálok. Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért tudom, mi a fontos nekem. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.