https://www.youtube.com/watch?v=C__3b-hs-p4

Van egy nagyon régi emlékképem kicsi gyerek koromból, amikor láttam, hogy egy munkahelyen egy ember felállt az asztalától, felvett egy darab papírt, átsétált egy másik asztalhoz, és lerakta oda a papírt. Azóta tudom, hogy ez nem nekem való. Amikor a multis munkahelyemen először tettem meg, hogy átvittem egy másik asztalra egy papírt, akkor jött elő ez az emlék. Nem jött, hanem hasított, és tudtam, hogy nem vagyok jó helyen.

Most értem vissza életem első 24 órás edzőtáborából. Az olyan, hogy odamegyünk egy tornacsarnokba, és jó 24 órán keresztül ott vagyunk, az idő legnagyobb része edzés, meg van reggeli futás, a végén vizsga, meg van kaja- és zuhanyszünet, és belefért egy szűk 2,5 órás alvás is. Nagyon-nagyon jó volt, rengeteg tanulnivaló, sok megjegyzendő szituáció, nagyon érdekes edzések. Az is érdekes, ha az ember figyeli magát, hogyan bírja az edzést úgy, hogy 24 órán belül mondjuk már a tizensokadik órában próbált helytállni.

A reggeli futás közben jutott eszembe egy olyan gondolat, hogy tökjó, hogy ebben az országban menniyre érvényesül, hogy mindent a gyerekekért, de igazából emiatt ők is törődnek másokkal. Jó volt látni, ahogy húzták előre, biztatták egymást, hogy ne álljanak meg, menjenek tovább.

Volt beszélgetés is, és szó volt arról is, mi az a dechi. Hogy nem nagyon van olyan máshol, hogy olyan mesternek van dechije, aki maga is megcsinálta ezt a képzést. Eleve a képzéshez nagyon sokminden kell, és nagyon kevés olyan iskola van, ahol ehhez minden feltétel adott. De hogy a többedik generáció is dechi, az nincs sehol máshol.

Később valaki megkérdezte, hogy akkor én most tényleg elhatároztam, hogy a karatéról fog szólni az életem? Ilyen fatális kérdésekre nagyon nehéz válaszolni, de nekem is jár a fejemben pár napja, hogy most már aztán tényleg nem a főpróbán vagyok, meg hogy nem az a kérdés, hogy milyen életet fogok majd egyszer élni, hanem ami most van, az már maga az előadás, és hát úgy tűnik, hogy tényleg minden mást félretettem a tanulás kedvéért.

Az is sokszor eszembe jut, hogy ha már ennyire megszerettem a gyerekeket (a héten 3 napos tábor is volt 70 gyerekkel, és nem a falra másztam tőlük, hanem imádtam őket), akkor majd egyszer az is elképzelhető, hogy lesz saját családom, de hogy nem lesz egyszerű olyan párt találni, akinek pont olyan természetes mint nekem, hogy minden idő, pénz, energia a karatéval kapcsolatos dolgokra megy.

Nemrég volt egy reggeli beszélgetés Kanchoval, ami remek tükröt mutatott nekem egy bizonyos fejlesztendő területemről. Nagyon nem tetszett, amit láttam. Ugyanaznap az esti edzésen tanítottam egy kicsit, és az ezzel kapcsolatos visszajelzések, amiket a tanár adott, pontosan fedték azokat a pontokat, amikről reggel beszéltünk. Az edzés megmutatta a gyakorlatban is, hogy amiről elméletben szó volt, az sajnos mind igaz. Borzasztó volt. Van min dolgozni.

Más, könnyedebb téma. Emlegetik itt a "polish woman'  hozzáállást, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint az otthoni Mártírka néni. (Ha valaki nem tudná, mi az, íme: https://www.youtube.com/watch?v=IWyZRRSqgec) Itt a lengyel nő testesíti meg a "Hagyd csak, fiam, elüldögélek itt a sötétben, jó az nekem..." mentalitást. Hiába no, lengyel-magyar két jó barát. :)

Ünnep jön, peszach, amit emlegetnek úgy is, hogy a kovásztalan kenyér ünnepe, meg zsidó húsvét, meg egyéb fura kifejezések. Az Egyiptomból való kivonulásra emlékeznek, amikor a történet szerint nem volt ideje a kenyérnek, hogy megkeljen. Ennek emlékére egy hétig nem szabad kenyeret enni, de semmi olyasmit sem, amiben liszt van. Az üzletekben sem árulnak ilyen dolgokat, csak pászkát, itteni nevén matza, többes számban matzos. Holnap, vasárnap még rendes edzésnap van, utána egy hét szünet a dojoban, csak néhány tengerparti és parkbéli edzés lesz. Amúgy jó lesz egy kis pihenés. hihetetlen hosszú volt ez a hét. A vasárnapi szavazással kezdődött, még reggel 6 előtt indultam a követségre, hogy visszaérjek a dojoba 8-ra. Gyerektábor, péntekről szombatra pedig a 24 órás. Boldog ünnepet, chag sameach!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.