https://www.youtube.com/watch?v=E9cO2MLaaXY
Nem vagyok elégedett az átalakulás sebességével, így még több eszközt kell megragadnom ahhoz, hogy megfelelő legyen az output:
Persze az is jó, ha a már egyszer bevezetett eszközökről sem feledkezem meg, mint a CH-számolás és a megfelelő mennyiségű sport.
Így edzőtábor után persze könnyebb visszarázódni a mozgásba, mert hiányzik. Elég csak pár napig napi 1-2 edzést megcsinálni ahhoz, hogy az ember pocsékul érezze magát mozgás nélkül. A mostani tábor is elérte ezt a hatást, és azt is, hogy sokkal többet akarok edzeni, és mielőbb kimenni a honbu dojoba edzeni. Ha jól számolok, 7 éve voltam utoljára, és nagyon hiányzik. Itt akarok lenni:
Ja és tele vagyok kék foltokkal, amit imádok, és izomlázam van a karomban-vállamban-hátamban, és azt is imádom!
Nem szeretek hazamenni tábor után.
Kimentem futni, most először az új lakhelyről a Ligetbe. A ház kapujától a futófelületet 680 méter választja el. Ki kell még kísérleteznem, mi lesz a megfelelő útvonal, mert így, hogy a kis körömön mentem, nem értem el az 5 km-t:
Km 4:79
Pace 6:44
Cron 32:19
Cal 371
Otthonról egy méretes és súlyos sporttáskában 9 (!!) féle kaját hoztam, és finoman szólva sem fitneszkaja mind... Esetleg a mángoldmártás annak számít (olyan, mint a spenót), és a sült májra sem lehet semmi panaszom. A többit tényleg, komolyan mérni és számolni kell!
Boldog hetet mindenkinek! Hónapot is!
ui: Új életet könnyű kezdeni! Csak a régit nehéz abbahagyni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.