https://www.youtube.com/watch?v=076_O0C4wFI

A héten a derékfájásom igazán aggasztó méreteket kezdett ölteni. Oké, hogy van ez a kis spina bifida (nem, ez nem az, ami a joghurtban van), és néha igazán tud fájni, de már nagyon régen nem volt ennyire rossz. Féltem, hogy valaki nekem jön az utcán vagy hirtelen fékez a busz, mert akkor tuti, hogy görcsbe rándulok teljes testileg. Hétfőn hívtam a világ legjobb masszőrét, de nem értem el, így jobb híján az első szembejövő masszőrhöz elmentem, hátha segít. Segített is, de nem sokat. Szerdán Inez helyrepakolta a dolgokat a testemben és nagyon felkavart mindent a lelkemben. Olyasmikre jutottunk, hogy az embernek meg kell élnie, ami MOST történik vele, meg hogy ha nem engedi meg magának, hogy átélje a pozitív érzelmeit, akkor egész életében szomorú lesz. (Megdöbbentő vagy inkább teljesen érthető -?- módon egy péntek hajnali emailben pont azokat az intelmeket kaptam egy fontos embertől, mint amiket Ineztől is...) És Inez szigorúan kikötötte, hogy 3 napig nem tehetek hirtelen és/vagy gyors és/vagy megerőltető mozdulatokat. Izgalmas ez, ha pont abban a három napban háromszor is szeretnél karatézni... Úgyhogy aznap csak néztem egy edzést, fura volt, nagyon szerettem volna beállni, és fejben együtt dolgoztam a többiekkel. Másnap a saját edzésemet úgy tartottam meg, hogy a gyakorlatokat valaki más mutatta be, én leginkább csak magyaráztam. S. edzésén meg csak nagyon lassan, lágyan, erő nélkül mozogtam. S. persze piszkált emiatt, meg olyanokat kérdezett, hogy hogyan akarok így végigcsinálni egy évet... Utáltam az egészet, szerettem volna rendesen edzeni, de ilyenkor nincs jó választás, mert pihenni ugyan kell, de nagyon rossz kivonni magam a csoport dolgaiból, különcködni, megkérni mindenkit, hogy vigyázva dolgozzon velem stb. Persze a pihenés meghozza a gyümölcsét, a derekam egész szépen rendbejött. Ehhez az is hozzájárult, hogy ahelyett, hogy a sokadik éjszakát is végigbeszélgettem volna, végre többször is sikerült legalább 5 órát egyhuzamban aludni, és így is kinyújtani a derekam.

Viszont ez az egész az edzés rovására ment, de tényleg. Nagyon sok hónapja nem volt ennyire light hetem. A héten EGYETLEN EGYSZER SEM!!! futottam, és egy karate edzésen vettem részt normálisan. De azt hiszem, tényleg kellett ez a kis regenerálódás.

Az elintézendő dolgok is nyomasztanak, bár egész jól haladok, mindjárt menni kell, és már úgy ott lennék! És mindenki nagyon jó fej, biztat, támogat, kapom a jótanácsokat, meg sok-sok bölcsességet, amire egyébként szükségem van, jólesik és hálás vagyok érte.

Mire odaérek, ott már csak 10-15 fok lesz, de még mindig jobb, mint az itteni mínuszok. Nagyon szenvedek a téltől, főleg most, hogy a tél 10 nap múlva már egészen elviselhető lesz, nem ilyen szörnyű szeles, csontig ható, szottyos, fájós, 20 réteg ruhába öltözős és még sokáig folytathatnám, hogy miért nem szeretem.

Inez tanácsára vettem Pasta cool-t, amiről korábban még sosem hallottam, pedig használtam már jónéhány féle sportkrémet. Megdöbbentő, hogy az originált csomagoláson (zárt fém tubus és papírdoboz) keresztül is érezni a menta szagát! Fontos dolog a sportkrémekkel kapcsolatban, hogy nem szabad csak rájuk hagyatkozni bemelegítés helyett, és én nem is erre használom, hanem éjszakára (ez legalább 4-5 órát jelent) bekenem a fájós részeket (lehet, hogy egy kád pasztába kellene befeküdnöm), vagyis a könyökömet és a kézfejemet, és szerintem a lábszáram is sorra fog kerülni, és bedunsztolom. A pasta kibontva már nem annyira büdös, viszont szörnyű színe van, és mindenbe beleragad, tehát tényleg nem nappali használatra való. Gondolom pont ezért kevésbé népszerű, annak ellenére, hogy hatásos.

Nagy felismerés, hogy hálás vagyok azért, amiért nehéz elszakadnom az itteni életemtől, még ha csak ilyen rövid időre is. Az emberek, tervek, munka, helyek, programok, stb, amik/akik nap mint nap részei az életemnek fontosak nekem és nem akarok nélkülük lenni. Bár tudom, hogy pótolhatatlan dolgokat fogok kapni helyettük. Sok emberrel, sok dologgal kapcsolatban úgy érzem, hiányozni fog, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen is lesz valójában nélkülük...

Főleg olyan alkalmakkor, amikor nyers csokitortát kapok ajándékba, amit biztosan nem volt egyszerű elkészíteni.

És bár volt benne méz, lelkifurka nélkül ettem belőle, és elképesztő finom volt, kérem a receptet! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.