Akkor már maradjunk a beteg zenéknél:

https://www.youtube.com/watch?v=AIXUgtNC4Kc

főleg hogy megint sikerül a dél-afrikai angol nyelvvel ismerkedni. Kicsit küzdelmes, nehezen értem az ilyen szépen beszélt angolt. De megéri. :)

Ma csendes nap volt, nem volt sziréna egyáltalán. Volt pár robbanás este, szinte menetrendszerűen, hiányoltuk is a mellé járó riasztást.

Mindenki a háborúról beszél. Ami hivatalosan nem háború, mert akkor egy csomó minden, pl a biztosítási események más besorolás alá esnének, de igazából tőlünk nem olyan nagyon messze ez mégiscsak háború. Fárasztó, hogy mindig erről van szó, de nem lehet nem kitárgyalni, hogy kit hol kapott el a reggeli sziréna, nem lehet nem megkérdezni, hogy "és a te városodban mi a helyzet", hogy "a barátaid, akiket behívtak, ugye mind rendben vannak", stb. Nem lehet nem megnézni az összes weblapot, facebook-csoportot és telefonos alkalmazást, hogy mik a legújabb hírek. Fárasztó, hogy minden zajra azt hiszi az ember, hogy szirénát hall. Valahogy feszültebb az egész légkör, civilként sem lehet úgy lazítani, mint máskor. Bár a szombati tűzszünet alatt sokkal többen voltak a tengerparton, mint a múlt hétvégén. És közben emberek halnak meg nem is olyan messze. Szörnyű.

Érdekes hallgatni (főleg egy csendesebb estén a tetőről) a fejed felett elhúzó vadászgépeket, félelmetesek. Érdekes hallgatni a beszélgetést, ami arról szól, hogy az e heti összejövetelt most tartsuk ott, ahol a lakásban van bunker, nem pincébe kell szaladni, ha szól a sziréna. (Az új építésű lakásokban egy ideje kötelezően van bunkerszoba.) Nekem is megvolt az első vasszobás szirénám, egyedül voltam egy ismerős lakásában, és megszólalt a riasztás. Beszaladás a szobába, vasajtót jól becsukni, vasablakot is behúzni, villany fel, aztán tanácstalan körbenézés, hogy és most? most kell még valamit csinálni? Le kell kuporodni a földre? Egyáltalán jól be van csukva az az ablak, nem kell még valamit ráfordítani? Aztán amikor vége a szirénának és megvoltak a bummok (az elhárítórakéták leszedték a támadó rakétákat), akkor ajtó óvatos kinyitása, de az éppen akkor megszólaló még egy, jó nagy bumm hatására villámgyors visszaugrás a szobába. És megvolt az első éjszakai riasztás is, az országnak ezen a részén korábban nem volt ilyen éjjel, remek dolog fél3-kor a lépcsőházban állni mezítláb.

Az utcákon sokkal több most a katona. Akiket behívtak, néha hazamehetnek egy-egy napra. Körülményesebben ülnek le a buszon, akiknek a táskájuk mellett a géppuskájuk is épp náluk van, főleg a tízszemélyes kisbuszokon. És lehet valami ebben az egyenruha-dologban, már megállapítottuk, hogy minden katonafiú cuki, kivétel nélkül.

A szomszéd fiúnak pedig nagyon szép kézigránát-tartó doboza van! Irigykedem is rá!

Nagyon gyorsan vége lett a júliusnak is. Augusztusban lesz kibuc tábor! Sajnos a "current situation" miatt többen nem jönnek el a táborba külföldről. :( És még egy kicsivel kevesebb edzés lesz a jövő hónapban, a picik majd csak szeptemberben jönnek legközelebb. Ilyen szép virágokat kaptunk a gyerekektől az utolsó edzésen:

Lesz egy teljes hét szünet is, egyáltalán nem lesz semmi a dojoban, ezt az időt remekül tudom majd festésre meg egyéb javításokra szánni. Gyorsan meg kell tanulnom glettelni. Mármint szépen. Biztos, hogy menni fog... ma például zárat cseréltem életemben először, és teljesen egyedül csináltam. :) Hasznos információ: mióta mindig van a konyhában egy hígítóba áztatott ecset (azért be van csomagolva zacsiba, hogy ne legyen nagyon büdi), nem láttam dzsukot a dojo hátsó részén!

Fogadalom: augusztus 1-jétől nem eszem cukrot. Ámen.

https://www.youtube.com/watch?v=Yy1Q8cSfryU

Hogy héberesen mondjuk: űrajós vagyok... Nagyon vicces néma H-kkal beszélni. :)

Szóval az van, hogy ülsz a buszon, olvasod a régen vágyott hvg-t, már éppen belemélyednél a kedvenc Szellem rovatba, amikor megszólal a sziréna, jó tempósan leszállsz a többiekkel együtt, bemész a legközelebbi lépcsőházba, vagy jobb híján csak valami fedezékbe húzódsz, megvárod, amíg hallod a robbanásokat, aztán visszaszáll mindenki és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. 

Ha ki akarod próbálni, milyen, töltsd le a tzeva adom alkalmazást az okostelefonodra (így fogod megtalálni: צבע אדום), válassz ki egy várost (Petach Tikva uncsi, itt csak napi 1-2 riasztás van), mondjuk Ashkelont (אשקלון), és amikor jön a csipogás a telefonodra, hogy rakéta jön a városodra, akkor 15 másodpercen belül menj be a legközelebbi pincébe. Ha nincs pince, állj meg a lépcsőházban az épület közepe táján, tehát 6 emeletes ház esetén mondjuk a harmadikon. Kérj meg valakit, hogy amikor ezt csinálod, mondjuk csapjon be egy ajtót, hogy a bummok se maradjanak ki. Néha messziről, gyengédebben csapkodja, de legalább 2-3 alkalommal 1 percen belül, néha viszont egy nagyon közelit jó erősen, hogy a ház is beleremegjen, 4-5ször szintén egy percen belül. Minden ilyen alkalommal kapj a mobilod után, és kérdezd meg a szeretteidtől, hogy jól vannak-e. Ezután várj 10 percet, majd menj tovább, mintha mi sem történt volna. 

Ha nem nézed a tévét meg a facebookot, akkor tényleg ilyesmi innen "messziről". Ha nézed, akkor szörnyű. Online megy az egész, lehet követni mindent élőben. Persze a csúsztatások meg a hazugságok ugyanúgy megvannak, mint régen, amikor még meg kellett várni a reggeli újságot. Érdekes, hogy a real time információszerzés korában ugye túl sok infó zúdul az emberekre egyszerre, ugyanúgy szelektíven kapja mindenki az inputot, és ugyanúgy érzelmi alapon húz ide vagy oda.

Az sem jó, amikor leesik egy rakéta, és azt hiszed, baj van, de kiderül, hogy lakott területen kívülre esett. Thx, Vaskupola!

Szóval mennek tovább az edzések a nyári menetrend szerint, a festék gyorsabban kopik az ember bőréről, egyes kirívó esetekben még a Hammeriteot is le lehet izzadni másfél óra alatt, de az már nagyon durva. Én élvezem a meleget, imádom, bár sokan panaszkodnak miatta. Összevont edzések vannak főleg, a kicsiktől a legnagyobbakig mindenki jöhet. Mármint aki nem vonult be.

Békés étvégét mindenkinek!

https://www.youtube.com/watch?v=FotCW5OIFZc&hd=1

Minden bizonnyal én vagyok az első dechi itt, akit a dechisége alatt meglátogatott az anyukája. :) Hozott egy csomó mindent otthonról, olyan volt a megérkezés estéje, mint a karácsony. Tibi és Boci csoki, libazsír, hvg, téliszalámi, pálinka, Overdrive, nadrágok, kelkáposzta (!) és még rengeteg dolog volt a csomagban. Rövid időre jött, de örülök, hogy itt van, és meg tudom neki mutatni, hogy megy itt az élet. Bár nem pont arra gondoltam, hogy ezt háborús időszakban a legjobb megtenni, de mit lehet tenni (malacot). 

Megismerkedett a légvédelmi szirénával és a megszólalása esetén való teendőkkel. Barátok meséltek neki arról, hogy milyen volt a felrobbanó lőszerraktár. De ki tudunk menni a strandra, vásárolni a piacra, grillezni a tetőre, szóval lehet sokmindent csinálni, bár sajnos a jeruzsálemi utazás most kimarad. Amúgy a parton most jóval kevesebben vannak, mint máskor, és itt is mennek a vadászgépek:

Furcsa, hogy nyugalomban lehet feküdni a tengerparton, mialatt mások azért harcolnak, hogy nyugalomban lehessen feküdni a tengerparton. Nekünk, civileknek ez luxusháború, mert ugyanúgy megy az élet (persze a néha megszólaló szirénát leszámítva), mint máskor. Ami akkor már kevésbé vicces, amikor a barátaidat is behívják, hogy menjenek teherautót vezetni, meg azért, mert kellenek a tisztek, stb.

(megj. Mennyire ironikus, hogy amikor ezt leírtam, akkor éppen megszólalt a sziréna... A  dojoban voltam, szóval csak annyit kellett tennem, hogy bemegyek a teremből a szobámba, és ott folytatom a gépelést. Azért kell beljebb menni, hogy az ember ne legyen ablak közelében, mert ha az egyébként igen hatékony elhárítás ellenére mégis leesik valami, mégse legyen a betörő ablaküveg meg a repeszek miatt baj. Ja és a bummok után várni kell tíz percet, mielőtt kimész az utcára, hogy ne essen semmi a fejedre. Igen, héberül bum. Többes számban bumim.)

Apropó, ezt egy fürdőszobában láttam, egészen aktuális:

Amúgy nem vagyok félős, meg a dojo tényleg biztonságos. úgyhogy már paranoiásnak érzem magam, amikor felkapom a fejem a mentő hangjára, egy hirtelen gyorsító motorosra, vagy akár az ablakon befújó szélre, mert egy pillanatra úgy hangzik, mintha a sziréna szólna, és ha tényleg az lenne, akkor nagyon gyorsan védett helyre kellene menni. A helyiek (aki ezt persze már rég megszokták) mindig együttérzően kérdezik, hogy hogy bírom, a legjobb kérdés ez volt: "how is your first war?" Új értelmet nyert az izraeli köszönés, a "Shalom!" is, (=béke), amikor például a lépcsőházban együtt várod a pizsama partyn a háromgyerekes családdal a riadó végét. Ami nem tart tovább 1-2 percnél, de akkor mindegy, hogy éppen főzöl, fürdesz, alszol vagy úton vagy, minél előbb le kell érni a legküzelebbi óvóhelyre. Ami nekem könnyű, de mi van azzal, aki járókerettel közlekedik, vagy aki a gyerekeit rángatja ki az ágyból, nekik mire elég az a 15 másodperc?

És persze a világ közvéleménye sokféle módon reagál a helyzetre... Szándékosan nem, nem és nem megyek bele politikai kérdésekbe, ez nem az a fórum. Nem élek Gázában, csak innen látom, mi a helyzet. Abban viszont biztosak lehettek, hogy innen másképp néz ki a dolog, mint otthonról, a békés Magyarországról, ahol olyan két-három generáció óta nincs háború, nincs légvédelmi sziréna, nincsenek harcoló barátok és rokonok, és az óvóhely csak pesti házak elavult érdekességeként létezik.

Ezen a héten volt a tengerparti tábor, amit nagyon vártam, mert nagyon szeretek szabad téren edzeni, és 100 katát is régen csináltam már utoljára. Az égből potyogó dolgok miatt a tábor végül a dojoban volt. Volt három reggeli edzés, 5 és 6 órai kezdéssel, és minden este nagy, közös edzések. Érdekes, hogy edzőtábor alatt kevesebb edzésem volt, mint egyébként. :) De jó volt nagyon, jó volt a többi dojobeli emberrel edzeni, foglalkozni a gyerekekkel, és gratulálni a végén a vizsgázóknak.

A helyzetre való tekintettel többet hordom a legkevésbé pc pólómat. Naivan azt remélem, hogy a rajta szereplő figuráknak nem lesz igazuk...

https://www.youtube.com/watch?v=uwcDo-ugENI

Az éjjel Budapestről álmodtam. Otthon voltam, valamelyik kisföldalatti-állomáson, talán az Oktogonnál, és zokogtam. Aztán néztem a régi pesti házakat, talán a Rottenbilleren, és zokogtam. Aztán elmentem a Hősök terére és... csináltam egy szelfit.

Úgy tűnik, annyit beszéltünk tegnap este arról hogy hol érdemes élni, hogy eszembe (tudatalattimba) jutott, hogy mennyire szeretem Budapestet. Beszélgettünk arról (egyáltalán nem csak beszámolók, hanem kőkemény tapasztalatok alapján is), hogy melyik országban mennyit kell dolgozni ahhoz, hogy tisztességesen meg tudj élni, vagy mondjuk évente kétszer-háromszor el tudj menni nyaralni. Hogy mennyi esélyed van otthon arra, hogy ha keményen dolgozol mondjuk bébiszitterként, bérelni tudj egy 120 négyzetméteres lakást. Vagy fehérgalléros alkalmazottként 30 éves korodban megint lecseréld az immáron 3 éves BMW-det egy vadiújra (sorrendben a harmadikra). Persze az anyagi oldal csak a dolgok egyik része, de sajnos sok egyéb fejlesztendő terület is van, és sokminden másként látszik egy másik országból nézve, pár lépés távolságból szemlélve. 

Többen ijesztgettek, hogy itt nem lesz olyan szociális életem, mint otthon volt. Igaz, otthon az utolsó pár hónap tényleg nagyon élénk volt. Szóval jelentem, van szociális életem, bár sokszor tényleg jólesik egyedül lenni. Még mindig nem fejeztem be a rácsok festését, ez a tevékenység például teljesen kikapcsol, szeretem csinálni. Napi egy-két órám van csak rá, az sem minden nap. A hétvége (=szombat) nem jön szóba, nem kockáztatom, hogy megköpködjön valaki, mert szombaton dolgozom. Így aznap mindig muszáj lemenni a tengerhez. :) Bár már vannak medúzák, sikerült is túlesni az első medúzacsípésen. 

A szociális életem élénkítése céljából egy szőke angyal a figyelmembe ajánlott egy mobilos alkalmazást (app, you know), aminek segítségével könnyen lehet ismerkedni. Nem hallottam róla korábban, de mint kiderült, ez egy nagyon trendi app, rengeteg embert lehet látni, akik szintén ismerkedni akarnak, és könnyen lehet "szelektálni", hogy ki érdekel és ki nem, pusztán azáltal, hogy az érintőképernyőn jobbra húzod, aki "igen", és balra, aki "nem". 2 napig volt meg ez az alkalmazás, aztán elég is volt belőle. Sokat tanultam a használata során. A legérdekesebb, hogy az izraeli fiúk feltűnően nagy százalékának meggyőződése, hogy könnyebben hódíthat, ha lovakkal közösen készült fotót tölt fel magáról, sőt, ha lovaglás közben készült képpel jelenik meg. Meg hogy sokan szeretik a Pink Floydot és a Metallicát. Az is kiderült számomra, hogy az itt jelen lévő fiúk nagy része meglehetősen felszínes kapcsolatokra vágyik, igencsak egyszerű igényekkel. (Sokkal inkább te hiányzol...) Mindenesetre érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. :) 

Lassan elkezdődik a nyári edzésrend, kevesebb csoport lesz, és jönnek az edzőtáborok. Jövő héten "gashuku hof", külső helyszínen reggel 5-kor kezdődő edzésekkel... A kibuc táborban pedig végül nem lesz kobudo, azaz fegyverrel gyakorlás. Jó lett volna ott lenni a maglódi jubileumi táboron is... na majd jövőre. :)

Erre a számra, meg az albumra nagyon jókat lehet katázni.

https://www.youtube.com/watch?v=JIOCc0tfoqA

Reggel elmentem shoppingolni, vettem nyolcvanas csiszolóvásznat, amire nagy szükségem volt. A közeli tüzép-telepen Hebrishül sikerült vásárolnom, on a "special price, just for you". :) Még alkudnom sem kellett. Itt amúgy bárminek az árából lehet alkudni, vettem már rendes telefonos boltban is telefontöltőt negyedével olcsóbban, mint amennyit a fiú először mondott. Sőt, az internet-előfizetésed árát is lejjebb viszik, ha azt mondod, inkább átmész egy másik szolgáltatóhoz, mert az olcsóbb.

Nagy munkában vagyok, lefestem a rácsokat az ablakokon meg az ajtón. (Valaki elmondhatná, hogy hívják angolul azt, hogy "rács", mert minden, amit a sztaki feldob, nagyon furán néz ki.) Amikor kívül festek, az utcáról, az emberek mindig nagyon örülnek nekem. Sokan megszólítanak, egyesek minden elismerésüket fejezik ki, akár meg is veregetik a vállamat, mások megkérdezik, miért nem maszkban vagyok. Nagyon cukik.

Szeretem, hogy nyitottak az emberek, könnyen ismerkednek, beszélgetnek bárkivel. Persze itt sem mindenki 100%-ig jó fej, azért ennyire nem vagyok elfogult. Mindenesetre eddig egyetlen alkalommal fordult elő, mióta kint vagyok, hogy valaki átvert, mégpedig egy itt élő magyar. Mindig rájövök, hogy egyáltalán nem determinálja az embert a születési helye, vagy valamilyen hovatartozása arra, hogy az illető milyen ember, mennyire tisztességes, egyenes, hogyan neveli a gyerekeit, mennyire képes saját magán kívül másokra is odafigyelni, stb. Sem értéket, sem értékvesztést nem jelent (számomra) az, ha valaki magyar, zsidó, meleg, orosz, afrikai, keresztény hogy csak a legelőször eszembe jutó kategóriákat említsem. Vannak jó fej zsidók és afrikaiak, gyerekeiket mintaszerűen nevelő meleg párok, kedves keresztények, meg furcsa afrikaiak, idegesítő izraeliek, stb. Nem olyan, mint gyerekkorunk iskolai feladatai, hogy kösd össze vonallal a párokat, és minden bal oldali képhez csak egy jobb oldali kép tartozik. Bármi bármivel összeköthető.

Hazament a második dél-afrikai látogató is, és most nagyon élvezem, hogy egyedül vagyok és van egy kis magánszférám. A következő négy hónapban megint lesz egy csomó látogató, cserélődnek a palacsinták a serpenyőben. A hűtőben a helyi származású dolgokon kívül van néhány magyar és dél-afrikai áru. Még a konyha is multikulti. :)

Itt van most már a nyár, visszavonhatatlanul, mindenki meg akar halni a melegtől. Ma én is lecseréltem a téli paplant nyárira. Most, éjfélkor itt Petach Tikván 26 fok van, és 78%-os páratartalom. Tel Avivban, mivel közelebb van a tenger, 83%. A tengerparton ilyenkor harapni lehet a sós levegőt. Imádom. Bár tegnap még én is eljutottam oda, hogy melegem volt, amikor kint felejtettem magam a napon a tengernél. Az emberről folyamatosan ömlik a víz, még edzés nélkül is. Hát még edzésen. Kancho beszerzett egy csomó medicinlabdát, az elmúlt napokban azokkal játszunk edzésen. Na nem a régi fajta bőr labdákkal, hanem szép, új, modern, műanyag lasztikkal. A meleg miatt nagyon sokat kell inni ilyenkor, könnyen ki lehet száradni. Mostantól szeptemberig nem nagyon fog 20 fok alá süllyedni a hőmérséklet, erre a hétre a leghűvösebb hajnali órákra (4-5 óra) is 22 fokot jósolnak. A dojo még mindig hűvösebb, mint a külső világ, de itt sem szárad meg semmi, az esti edzés után levetett póló másnap reggelre ugyanolyan vizes marad. A szárítógép jó barát.

Nem panaszkodnék, ha annyi százsékelesem lenne, ahányszor hallottam már, hogy "itt könnyen találsz majd barátot magadnak". Vicces, hogy mindenki ezzel jön, még a tüzépes fiú is ma reggel. És egyre több jól működő családot és igazi jó kapcsolatot látok magam körül. Olyanokat, ahol a felek a másik háta mögött is ugyanazt mondják, amit a másik jelenlétében. Ahol nincsenek játszmák, ahol évtizedek után is jól működnek a dolgok, akkor is, ha voltak mélypontok. Ahol az emberek tényleg egy egységként tudnak működni úgy, hogy megmarad az egyéniségük. Jó tudni, hogy ezek nem lehetetlen dolgok.

https://www.youtube.com/watch?v=xZF30xBgLRY

Lassan jobb, igyekszem másra figyelni, többet edzeni, összeszedni magam edzésen, mert most éppen pocsékul megy minden. Jobb lesz, ha kialszom magam végre, és teljesen arra fókuszálok, amiért jöttem. Persze mondtam, hogy ne beszéljünk, de ahhoz nem volt erőm, hogy azt mondjam neked, hogy ne, ne hívj egy hónap múlva sem. Legszívesebben hívnálak már holnap reggel, de csak nem üthetem magam arcon. Elég, ha csak mások teszik meg, nem? :) 

Voltunk Jeruzsálemben (ami olyan, mintha felmennél a várba, de tényleg), nagyon szeretek oda menni. Egyesek szerint az blaszfémia, ha Dávid király sírjától nem messze felkiáltok, hogy Jesus Christ! Szerintem nem, de azért örülök, hogy az inkvizíció már nem dolgozik. Mindenesetre jó római katolikushoz méltóan gyújtottam egy gyertyát a mennybemenetel templománál, mint mindig. Amúgy furák ezek a szent helyek... a keresztény helyeken vedd le a sapkád, a siratófalnál tedd fel... Nők a vállukat is takarják el... Persze azzal kezdi a kendőosztogató csaj, hogy "oroszul tudsz, ugye?" Nyet. Akkor héberül? "Lo." És észrevettem, hogy mostanában a magyar kötőszavak csak úgy beépülnek az angol beszédembe: "egyébként the training today was great", "we have a long day tomorrow, úgyhogy i am going to sleep now".

Ja és persze Jeruzsálemben simán belefér, hogy az óvárosban, a három nagy monoteista világvallás központi helyszínén, a több ezer éves falak között, ahol Jézus sétált és tanított, az élő, lélegző történelem kellős közepén hatalmas, felfújható elefántok lógnak a falakról, mert éppen van valami ünnep.

Itt is dúl a fociláz (mondial), amiből nem sokat veszek észre, maximum annyit, hogy a szomszéd srác dezodorját már Messiről érezni,

(neki tényleg Messis van!) vagy hogy papírfocisták fekszenek az utcán,

esetleg hogy a kioszkban, ahol a tévé be van kapcsolva, egy ivrit mondat közepéből kihallatszik az, hogy "Schweinsteiger!!!", ami nekem még mindig nagyon furán hangzik, bár tudom, az már régen volt.

Tegnap este megint beleszerettem ebbe az országba: iskolai évzárón voltam. Na nem olyanon, mint otthon. Nincs fehér blúz meg napon elájulás, és belesülés a feltámadott a tengerbe. Hétköznap este van, a srácok az iskolai egyenpólóban vannak, előadnak valami egyszerű táncot egy szörnyen fura zenére, van gyümölcs, mindenki kap tablóképet meg egy bibliát (eredeti nyelven! - na de vajon jövőre mit kapnak??), a szülők műanyag székeken, vagy éppen egy fa alatt ülnek. Rövid, laza, semmi feszengés. És a legtöbb iskolai osztály pool partyval zárja az évet. 

Remek jel, hogy alkalmazkodtál a jelenlegi életed helyszínéhez, amikor már nem azt számolod, hogy hány forintnak felel meg az itteni csokikrém ára, hanem hogy otthon hány sékelbe kerül egy korsó sör. Jelentem, Magyarország olcsó. (Minden relatív.)

https://www.youtube.com/watch?v=71MFvUFPwNo

Nem volt neked dechiszobád, hogy nem tudod, hogyan kell belerakni a kinyomópisztolyba a tubust (szupersevát=super7)? Most már tudom, hogyan kell. :) Hála L.G.(38)-nak, aki segített a padlólappal, és L.B.(40)-nak, aki messengeren elmagyarázta, hogyan kell használni a pisztolyt, életem első lábazat-felrakásával ünnepeltem a féléves ittlétemet. Meg este némi kóser pizzával és makkabi sörrel. :)

A laptopom meggyógyult, van rajta szép angol windows. Kicsit aggódtam, hogy aki megszerelte, nem csak viccel azzal, hogy héber nyelvű windowst rak rá orosz office-szal, vagy ezek bármilyen kombóját, mert azért ettől:

biztosan utálnám egy darabig az egész világot. 

Megint van itt egy dél-afrikai srác. Nem olyan móka, mint az előző, de jó arc, és vannak vicces pillanatok, pl amikor azt mondom neki, hogy az esti edzés minden fekete(öves) számára látogatható, de csak annyit mondok, hogy "open for all blacks", akkor az afrikai ugye nem az öv fekete színére gondol... Holnap elviszem Jeruzsálembe, most megyek oda tizedszer. 

Érdekes olyan emberekkel beszélgetni, akik az apartheid alatt élték életük első egy-két évtizedét. Meg egy idős bácsival szoktam mostanában beszélgetni, aki mesél az erdélyi magyar zsidók (vajon itt mi a szavak helyes sorrendje?) életéről a 30-as, 40-es évekből, amikor ő volt gyerek... Durva történetek és tanulságosak. Aztán amikor valaki megkérdezi, hogy láttam-e kisgyerek koromban ezt vagy azt az amerikai mesét vagy tv-showt, akkor elmondom, hogy hát én egy idegen hadsereg által megszállt országban születtem (de hülyén hangzik így leírva), és nem, nem láttam a mesét, sőt sampon is csak WU2 volt. Milyen jelentéktelennek tűnnek egyes problémák mások gondjaihoz képest!

Sosem hiányzott igazán a zene, mostanában kezdtem el csak úgy magamtól zenét hallgatni. Akár az utcán is, telefonról, füles nélkül, mert az itt teljesen rendben van. Hallani orosz rapet is a buszon. És kockacukorban mérem a távolságot: a kioszk, ahová barátokkal kiülünk meginni egy sört pizzával, pont 3 kockacukornyira van. (Megj.: a kioszk egy "Jes" nevű szupermarket mellett van. Azt jelenti a neve, hogy "Van". Pont jó név egy szupernek...)  Persze ez a zene is emlékeztet valakire, de igyekszem függetleníteni, meg nem szomorkodni, és sikeresen elaludni esténként forgolódás helyett. Segít, hogy van társaság. Meg makkabi sör.

http://m.youtube.com/watch?v=gKo8SjV1SS4

Úgy voltam vele, hogy ha már úgyis egyedül érzem magam, akkor hadd fájjon rendesen, itt az ideje befejezni egy régi, nagyon-nagyon értékes, de végképp fenntarthatatlan kapcsolatot. Szerencse, hogy vannak barátok, akik segítenek túlélni. (-meg akarok halni. -tudunk segíteni?)

Most van másfél nyugodt napom, és vasárnap reggel érkezik az új palacsinta, nagyon kiváncsi vagyok, milyen lesz a következő két hét egy másik dél-afrikaival. Úgyhogy bármennyire is szerettem volna, nem megyek most el a Tel Aviv pride-ot megnézni, majd talán jövőre. ;)

Reggel sokkal az ébresztő megszólalása előtt keltem, és olyat csináltam, amit régen nem: kimentem futni! Végre! Nagyon hülyén néztem ki lila pólóban és sárga, téli zokniban, de szerencsére ez egy olyan ország, ahol semmi sem ciki. Semmi. De tényleg. Komolyan. A sárga zokni oka meg igazából az, hogy a fekete, nem téli darabok szép lassan felszívódtak. Ez a hátránya annak, ha mások mosnak az emberre. 

Tervezem egy ideje, hogy megosztom a Maslow-piramis dechi verzióját. 

Én rajzoltam. Nagyon szép lett és büszke vagyok rá.

Mielőtt valaki kérdezné, a rántotta azért van olyan előkelő helyen, mert nemcsak hogy főtt étel, de frissen fogyasztandó, és ritka jelenség nálam. De ennyi erővel tejbegrízt is írhattam volna.

Jelen helyzetben a csoki sem segít, úgyhogy a valaki keresne, katázni vagyok.