Ma majdnem úgy jártam a futással, mint Ken Légkondicionáló a Monty Pythonból. Ő minden reggel háromkor felkel, aztán visszafekszik, mert még nagyon korán van. Aztán hétkor is felkel, lezuhanyozik, felöltözik, és visszafekszik, mert még mindig nagyon korán van. https://www.youtube.com/watch?v=AlhC_WyPXNQ 1:53-tól. Nem úgy alakult a délelőtt, ahogy terveztem, ezért úgy gondoltam, a legjobb alkalom egy picit terhelni a térdem és kimenni a Ligetbe. De előbb még el kellett ugranom otthonról vagy 3 percre, és akkor észrevettem, hogy a tavasz (?) ellenére igen hideg van. Úgyhogy majdnem nem mentem ki, de az az eszmefuttatás, hogy a lustaság fél egészség, felkeltette bennem a kolerikust, és csak futottam egy kis kört. Óvatosan azért, és velem volt régi barátom, Fás Lee is. Tudtam, hogy bár csak pár napja volt, hogy meghúztam a térdem, és a kezdeti jó állapota ellenére aznap este már nem tudtam leguggolni, azért megyek ki futni, mert tisztelem annyira a céljaimat, hogy tegyek a megvalósulásukért, szóval nem lesz baj. ;)
Km 4.21
Pace 7:05
Cron 29:50
Cal 326
Eljött az idő, hogy magam főzzek. :) Paradicsomlevest készítettem, már napok óta terveztem, jó lett. Rizst tettem bele, bár tésztával szeretem. Csak még az volt a fejemben, hogy nem ehetek búzát és tojást. Elfelejtettem, hogy már több mint egy hete de, úgyhogy nyugodtan tehettem volna bele az itthon található jófajta házi cérnametéltből.
Ezután rizsKÓK volt, amiről mindig a Koch Róbert utca jut eszembe Rizstejjel (rizshez rizstej, mi más), xylittel, egy fél naranccsal, mazsolával.
Estére pedig megihlettek azok a pizzarudak, amiket régen a Miniben ettünk nagy mennyiségben. Nagyon finoman, puhán-ropogósan, paradicsomos vagy (ha jól emlékszem) fokhagymás szósszal...Nem olyan lett, csak az ihletés jött a Miniből. A tészta rozs-és zabpehelyliszt, mangalicazsír, víz, élesztő (ÉLESZTŐ!!), és kevertem bele vékony fél karikákra vágott kolbászt, picire vágott hagymát és bazsalikomot. A tetején egy kis paradicsomszósz, egy kis kockákra vágott paradicsom, vöröshagyma, fokhagyma, sonka. Már az illata is szuper.
De nem szép, úgyhogy nincs kép. :) Fogok még kísérletezni ezzel a kolbász a tésztában dologgal!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.