Volt egy olyan érzésem, amikor elindultam, hogy nem vagyok teljesen normális. Nőként egyedül, egy darab kézitáskával, egy szál pendelykében és papucsban elindultam Izraelbe. Ennek közvetlen előzménye, hogy kedvenc fapados légitársaságom végre Budapest - Tel Aviv között is üzemeltet járatokat. Először 1997-ben voltam ott, utoljára 2007-ben, szóval már épp ideje volt megejteni az idei, sorrendben a hatodik látogatást. Egyébként sport céllal szoktam kiutazni, nincsenek izraelita zsidó gyökereim, 31 éves vagyok és nő.

Kezdjük a piszkos anyagiakkal. A repülőjegyek ára naponta változik, figyelni kell, hogy mikor jársz vele a legjobban. Az egy útra szóló árak 10.990 és 79.990 forint között mozognak. Jellemzően a 19 – 25 – 39 ezer ft körüli jegyekből van a legtöbb. Ha nagyon olcsón akarsz utazni, tehát oda és vissza is csak 10.990-et akarsz fizetni, akkor irreális dátumokra tudod csak megvenni a jegyet, pl. kedden utazol oda és szerdán vissza, vagy hónapokat kint töltesz. Nekem sikerült egy kedd estétől a következő hétfő estéig tartó kint-tartózkodásra így foglalni:

• Oda-vissza Budapest (BUD) → Tel-Aviv (TLV) 35 980,00 Ft
• Biztosítás 3 348,00 Ft
• Megerősítés SMS-ben 290,00 Ft
• Adminisztrációs díj 4 000,00 Ft
• Teljes ár 43 618,00 Ft

Egyébként nem is olyan nagyon sokkal, 20 nappal az utazás előtt döntöttem és foglaltam. Sosem utaztam még ki 60ezer forint alatt, így a 43ezres összköltség elég jó ár. Tudni kell viszont, hogy ebben az árban csak egy kisméretű (maximum 42 x 32 x 25 cm) kézipoggyász van benne, semmilyen más csomag nincs! Ha fel akartam volna vinni nagyobb kézipoggyászt (maximum 56 x 45 x 25 cm), az plusz 5800 ft-ba került volna irányonként, a feladott csomag pedig 10.150 lett volna. Ha pedig mindezt nem az interneten foglalom, hanem a helyszínen szólok, hogy ja, lesz feladott poggyász is, akkor egy picivel még drágább. Először nagyon vagány dolognak tűnt egy szál kis kézipoggyásszal elindulni, de rájöttem, hogy erre a szűk egy hétre tényleg bőven elég egy ekkora táska. Egy papucsban és egy ruhában mentem. Más lábbelit nem vittem, nem is hiányzott. Volt velem az edzéshez egy nadrág, egy öv és három póló, alváshoz egy rövidnadrág és egy póló, valamint utcai viseletként két (vékony, könnyű, kicsire összehajtható) nadrág és három póló. Plusz pár kozmetikum (kézkrém, arcpermet, kézfertőtlenítő, leheletfrissítő, parfüm, arckrém), de mind kis csomagolásban, kivéve a fogkrémet. Ezeket egyébként, mármint a 100ml-nél kisebb folyadékokat bele kellett tennem átlátszó, visszazárható műanyag zacskóba, amit a reptéren is meg lehet venni. Egy darab 100 ft-ba került, egy zacsiba maximum 10 terméket tehetsz. Nekem egybe belefért minden. Volt még a nesszeszeremben szemöldökcsipesz és körömcsipesz is, meg egy eldobható borotva. Féltem, hogy ezeket el akarják majd venni, de nem szóltak egy szót sem. Úgy csomagoltam, hogy a kozmetikumok nagy részét már ne kelljen visszahozni, ott kidobtam a fogkefét, a borotvát (ezért eldobható…), a parfüm kiürült, az arckrémet odaadtam valakinek, a maradék fogkrémet sem hoztam vissza. A T betűs hiperben vettem (ha jól emlékszem) 800 ft körüli összegért olyan zsákot, amiből ki tudod préselni a levegőt, így a benne levő cuccok kisebb helyet foglalnak, mint zsák nélkül. Ez azért hasznosnak bizonyult. Ha nyáron mész, ne vigyél hosszú ruhát. Legfeljebb a repülőgépre kell valami melegebb (nálam volt egy pár zokni, az jó szolgálatot tett), vagy ha sokat leszel légkondis helyen.

Odafelé nagyon simán ment a becsekkolás, átküldték a táskámat az átvilágító gépen, és már mehettem is. Teljesen felesleges volt 3 órával indulás előtt kimenni, főleg, hogy plusz egy órával később is indult a gép… Nem szeretem, hogy a budapesti reptéren nagyon elszállt árak vannak. Egy doboz Soproni 1000 ft körül van, és nem a beülős helyen, hanem a boltban. Enni is nagyon drágán tudsz, pedig ott ülsz egy ideig. Van viszont free wifi és konnektor, ez sokat segít.

Visszafelé sem kínoztak annyira a reptéren, mint máskor. Nem kellett tételesen elsorolnom hatszor, hogy melyik nap hol voltam és kivel, csak megkérdezték, miért jöttem, hol szálltam meg, mit csináltam. Mondjuk ezeket 3 különböző ember is megkérdezte. Aztán valaki kipakolt mindent a táskámból, megnézett külön minden zsebet, de szerencsére a ruháimat nem túrta szét. Bolond módon mindig bevallom, hogy kaptam valakitől valamit, ezt a tárgyat mindig alaposan megnézik. Most egy póló volt soron, amit egy dél-afrikai barát bízott rám, hogy vigyem el valakinek Budapestre. Ezt a pólót 5 percig vizsgálták. Tudom, hogy az én biztonságom érdekében kellenek ezek az intézkedések, ezért nem zavarnak.

Amikor megérkeztem Izraelbe, meglepően simán beengedtek. 2006-ban volt olyan is, hogy hajnali kettőkor egy irodában ülve nyolcszor el kellett magyaráznom, hogy mit keresek egy csoporttal együtt Izraelben, és a többiek miért nem beszélnek angolul, és hogy miért jövünk pont ide edzeni, és mégis hol fogunk lakni, kiket ismerek itt név szerint, stb. Most csak megkérdezték, miért jöttem és hol leszek, és kész. Mondjuk tele volt az ország a Makkabi játékok sportolóival is.

Az egyik kedvenc pillanatom minden megérkezéskor, amikor kilépek a repülőgép vagy a reptér ajtaján, és megérzem Tel Aviv forró, párás, fülledt levegőjét. Nagyon magas a levegő páratartalma, és elég meleg is van, és nem hűl le hajnalban, akkor is 25-30 fok a hőmérséklet. És ez nem 1-2 hétig tart, ami után jön egy hidegfront, esővel és enyhüléssel, hanem eltart hónapokig, folyamatos a forróság. A fülledt levegő miatt sokszor nem száradnak meg rendesen a ruhák, emiatt sokan használnak szárítógépet. Télen akár 10-15 fokig is lehűl a levegő, viszont fűtés nincs. Az egyik utazásom alkalmával februárban is fürödtem a tengerben. Nem volt túl meleg, de jó volt.

Úgy volt, hogy az edzőteremben fogok aludni. Mivel nem vittem nagy poggyászt, megkértem egy kinti barátot, hogy kölcsönözzön nekem törölközőt és hálózsákot. Ő viszont inkább meghívott magukhoz, mivel a gyerekeik már kirepültek, volt szabad szobájuk és saját fürdőszobát is kaptam. Etettek, itattak, még a ruháimat is kimosták. Ilyenkor eszembe jut a híres magyar vendégszeretet, hogy vajon mitől olyan híres. Bár tény, a házaspár férfi tagja Erdélyben született, és ma is nagyon jól beszél magyarul. A feleségével, akinek a szülei Lengyelországban születtek, beszélgettem egy kicsit a kivándorlásról (aliya), gyökerekről. Ő nem tud lengyelül, mert a szülei nem voltak hajlandóak beszélni volt hazájukról, nem is mentek soha vissza oda. A család szinte minden tagja meghalt a megsemmisítő táborokban, többek között az apjának 4 testvére. Minden családnak megvan a maga története a Holokausztról, megdöbbentő és szomorú hallgatni őket.

A várost, ahol laktam, Petach-Tiquának hívják. Latin betűkkel sokféleképpen írják a nevét, mivel nincs egyezményes átírási szabály. Kocsival, busszal kb. fél órára van Tel Avivtól. Magyarok alapították, van utcája, amit „miskolci közösségnek” hívnak.

1. kép A miskolci közösség utcája Petach-Tiquában

Az első napon csak sétáltam Petach-Tiquában, váltottam pénzt (dollárt érdemes kivinni, és ott váltani sékelre), kimentem a piacra és este edzettem. 1 sékel kb. 63 forint. A pénzváltóknál nincs kiírva az árfolyam, így mielőtt odaadod a dollárt, kérdezd meg, how you change dollar to shekel. Én mindig abba a pénzváltóba megyek, ahol az egyik hölgy jól beszél magyarul. Most is magyarul beszélt hozzám, mosolygott, és felajánlotta, hogy ha bármi problémám van, forduljak hozzá. A piacot nagyon szeretem. Hangos, mindenféle illata van, az árusok folyton megszólítanak, hogy az ő árujukat vedd meg, lehet kóstolni a gyümölcsöt, mielőtt megveszed, és lehet alkudni. Olyan finom mangót vettem, mint még soha. A magvak és aszalványok választéka zavarba ejtő. Még hántolt pisztáciát is kapni, bár ez volt a legdrágább, kilónként 120 sékel. Ismeretlen halak fekszenek jégen, sokszor nem elzárva a legyektől. És még mindig találtam olyan növényt, amiről fogalmam sincs, mi lehet.

Mivel tusfürdőt és sampont nem vittem magammal, vettem a piacon egy holt-tengeri black mud szappant 12 sékelért, és egy hétig azt használtam tisztálkodásra, még hajmosásra is, és teljesen rendben volt.

Az edzésen az első 3 mozdulat után csuromvizes voltam, mint aki hajat mosott és vizesen vette fel a pólóját. Imádom ezt a klímát! Csak arra kell vigyázni, hogy mindig nagyon sokat igyál. Sokszor, autókban, üzletekben a légkondi használatát túlzásba viszik, akár 18 fokra hűtik a helyiségeket.

Másnap elmentem Jeruzsálembe. A vendéglátóim elmondták, melyik busszal és mikor érdemes mennem. Elvittek a buszmegállóig, és egy óra múlva leszálltam Jeruzsálem központi buszpályaudvarán. Ott villamosra is szállhattam volna, de inkább gyalogoltam. Szeretek ott sétálni. Kicsit kérdezősködtem, de aztán könnyen megtaláltam az Óvárost. Ott sokszor eltévedtem, kilyukadtam valamelyik kapunál a Siratófal helyett, de végül majdnem mindent megtaláltam. Voltam a Szent Sír templomban, ahol a kereszt állt, ahol a kő van, amire Jézust tették, amikor levették a keresztről, a sírban, és ahol a mennybemenetel volt. Ez igazából egy kőtemplom belsejében egy kicsi fatemplom, de még sosem voltam bent, mert mindig nagyon hosszú a sor, és bár az anyakönyvi kivonatom szerint rom.kat. vagyok, apám szerint ez csak romlott katolikust jelent. Azért a biztonság kedvéért gyújtottam egy gyertyát, amit helyben meg lehet venni, de nincs ára, adományt várnak érte. Voltam az örmény negyedben, a zsidó és az arab piacon, Dávid király sírjánál. Megtaláltam a Siratófalat, ahol a belépéskor adtak egy kendőt, amivel el tudtam takarni a vállam, hiszen nem lett volna szép dolog ujjatlan pólóban, fedetlen vállakkal bemenni a Western Wall Plazaba. Szeretem az óvárost, olyan a hangulata, mint egy templomnak. Láttam vállukon keresztet cipelőket is a Via Dolorosán, ahol Jézus is vitte a maga keresztjét. Az egész néhány óra alatt bejárható, főleg, ha nem tévedsz el annyiszor, mint én. Jeruzsálemben rengeteg a turista, sokan csoportosan, vezetéssel mennek körbe. Sikerült belehallgatnom néhány tour guide előadásába, sok érdekes dolgot mesélnek. Állítólag nem kerül sokba egy csoportnak vezetőt bérelni.  Egy nagyon durván teletömött falafelt is megettem, 17 sékelbe került. Máshol 12-15 sékelért is kapni falafelt, de megérte az árkülönbséget. A turisták közül egyébként a legtöbben valamilyen almás termékkel, i-valamivel fényképeztek.

Amikor elindultam visszafelé, egy fiú megkérdezte, elvigyen-e valahová az Óvárosban. Mondtam, hogy már mindent láttam, de szerinte az utolsó vacsora helyszínét biztosan nem. Igaza volt, ez volt az egyetlen hely, amit nem találtam meg. Szóval elkísért oda, csak pár perc sétára volt, aztán elbúcsúzott. Nagyon örülök, hogy sikerült elmennem oda, fantasztikus érzés ott állni. Visszafelé megint találkoztam a sráccal, kiderült, hogy Mahmúdnak hívják és 23 éves. Elkezdett udvarolni, de nem álltam kötélnek. Pedig végül még óránként 100 dollárt is ajánlott… Egyébként ha mindenkivel megálltam volna beszélgetni, aki megszólított, több napot is eltölthettem volna Jeruzsálemben.

Estére visszaértem edzésre, majd másnap, pénteken reggel is edzettem. Péntek délutántól megáll az élet, mert sabbat van, szombat estig zárva vannak a boltok és a buszok sem járnak. Egy-két iránytaxi, főleg, ami a tengerpartra megy, szombaton is jár. Az iránytaxi, a sherut érdekes találmány. 10 személyes kisbusz (plusz sofőr), ami meghatározott útvonalon jár, de bárhol leintheted és bárhol leszállhatsz róla. 10 embernél többet nem vesz fel, így biztos, hogy ülsz rajta, és ugyanannyiba kerül, mint a busz. Gyorsabb is, és rugalmasabb, mivel nem csak a buszmegállóban szállhatsz le. A helyiek a buszt azért használják inkább, mert arra bérletet is kaphatnak. Amikor az emberek fel- (vagy le) szállnak a sherutra, a legtöbben nem is köszönnek a sofőrnek, rá se néznek, csak leülnek, esetleg odaböffentik, hogy hol akarnak leszállni. A menetdíjat vagy a sofőr kezébe adják, vagy miután leültek, megkopogtatják az előttük ülő vállát, és az emberek kézről kézre adják a pénzt, aztán az esetleges visszajárót visszajuttatják az utasnak. Elképesztő. Az is elképesztő volt, amikor egy láthatóan hajléktalan ember intette le a sherutot. A sofőr megállt, az ember szó nélkül felszállt, és ingyen utazott. Hol látsz ilyesmit itthon?

A sabbat minden héten máskor kezdődik, ha jól tudom, a csillagok járásától függ a pontos időpont. A helyi újságban lehozzák, hogy mikor van gyertyagyújtás és mikor van „a szombat kimenete”. A hét első napja a vasárnap. A hétvége tulajdonképpen csak másfél nap, hiszen péntek délelőtt még mindenki dolgozik, a szombat a szabadnap, a vasárnap pedig már munkanap.

A társadalom nagyon sokszínű, átvitt értelemben és szó szerint is. Európából, az arab országokból, Afrikából is rengeteg bevándorló érkezett az elmúlt bő évszázadban. Két alkalmat kivéve, amikor útbaigazítás miatt valakit megszólítottam, mindenki nagyon szívesen és kedvesen segített. A vallásos férfiakat nem volt érdemes megszólítanom, nőkkel úgysem állnak szóba. A vallásos nők meg úgysem beszélnek angolul. Első ránézésre mindenki szörnyen udvariatlan, nem szeret köszönni, és tolakszik. Szemrebbenés nélkül bármilyen sorba beáll eléd bárki. De, amint az kiderült, egyébként rendkívül segítőkész az emberek legnagyobb része.

Amikor egyik nap gyalog elindultam edzésre, egy nő megszólított, hogy szívesen bevisz a belvárosba kocsival, ha messzire megyek. Vadidegen volt. A tengerparton mindenki szívesen vigyázott a táskámra, amíg a vízben voltam. Odatettem a cuccom az emberek mellé. Mivel egyedül kirándultam, néha megkértem valakit, hogy csináljon rólam egy fotót. Jaffon egy orosz családot sikerült ezzel a kérdéssel megszólítani, vagy hat képet csináltak rólam különböző szögből.

Apropó, oroszok. Izrael 7,5 milliós lakosságából körülbelül egymillióan oroszok. Az idősebbek nem is tanulnak meg (jól) héberül. Megvan a maguk közössége, a munkahelyek, üzletek. Amikor rólam kiderült, hogy nem beszélek héberül, mindenki oroszul kezdett hozzám beszélni. Szerencsére megértetem magam így is, nem csak angolul. Az orosz élelmiszerboltok egyébként nagyon jók, a minőség és a választék szuper, sokkal több minden van, mint a budapesti orosz boltokban.

Az élelmiszer egyébként viszonylag drága. Egy jobb schwarma (gyros) akár 30 sékelbe is kerülhet. 10 deka szeletelt kecskesajt 20 sékel, egy liter tej 6 sékel. Mangót már 3 sékelért kapni a piacon.

Egyébként valami hihetetlen mennyiségű macska él az izraeli városok utcáin. Láttam olyat, hogy egy néni este egy zacskó macskaeledellel végigsétált az utcán, és 10-20 méterenként egy marék kaját kitett a cicáknak, így etette őket.

2. kép Jeruzsálemben, az utolsó vacsora helyszínén

A tengerpartra 10,5 sékelért visz el a sherut, szombaton 14 sékelért. Petach-Tiquából Tel Avivba Ramat Ganon keresztül vezet az út. Ezek a települések teljesen össze vannak épülve, ha nem tudod, hol van a határ éppen kettő között, nem jössz rá, hogy már valahol máshol vagy. A tengerpart homokos, viszonylag tiszta, de a vízben előfordul egy-egy eldobott nylonzacskó. A parton van zuhanyzó, lábmosó, ivókút, néhol még wc is. Van, ahol free wifi is van. A büfét egy-két ember képviseli, akik egy hűtőtáskával a vállukon végigmennek a strandon, és lehet tőlük sört, szendvicset, jégkrémet venni. Sok a szemeteskuka, a szemeteszsákokat nagy rendszerességgel cserélik. Az üveget gyűjtő embereknek mindenki szívesen adja át a palackokat. Bikinifelső nélkül senki sem napozik (csak a férfiak). Sötétedés után péntek este sokan lejönnek iszogatni, vizipipázni, bulizni. Tel Aviv éjszakai élete is pezseg. A várost egyébként kis New Yorknak is becézik, nem véletlenül. Érdekes, hogy a hold sem úgy áll, mint itthon, valaki megpöccintette a félhold tetejét, ezért úgy áll, mint egy hintaszék, kicsit ferdén.

3. kép Kilátás Tel Avivra Jaffoból

A tengerpart egyébként igen alkalmas az önbizalom növelésére. 10 kiló súlyfelesleggel és borotválatlan lábakkal is annyi hódolót kapsz, amennyit akarsz. Állandóan odajön valaki, hogy milyen gyönyörű vagy, hadd hívjon meg egy italra. Sokan keresnek európai barátnőt. De van, aki csak beszélgetni akar egy kicsit a külföldiekkel. A magyar gazdasági helyzetről mindenki aggódva kérdezett, mert tudják, hogy itthon nincs minden rendben. A Jobbikról is sokan hallottak, és kérdeznek róla. Amikor elmesélem, miket terjesztenek itthon a zsidóságról, nagy szemekkel néznek, és kérdezik, ezeket honnan veszik, vagy nevetnek rajta.

4. kép Tengerpart Tel Avivban

 A tengerpartról rövid sétára van Jaffo, az óváros. A bolhapiaca nagyon érdekes, és van néhány turisztikai látványosság: a kívánságok hídja, több helyen az állatövi jegyek mindenféle formában (mozaik, szökőkút), templomok, Androméda sziklái, ágyúk a török hódoltság idejéből. Utóbbi itt 400 éven keresztül tartott.

5. kép Római katolikus (Szent Péter) templom Yaffon

Mint említettem, nem először mentem ki, ezért már túltettem magam olyan dolgokon, hogy jobbról balra olvasnak, ezért egy fotóalbumot is „hátulról” kezdenek el nézni, hogy nem tudom elolvasni az utcán a feliratokat, vagy hogy a Windows is fordítva van: az ablakokat balra fent zárod be, a start menü jobbra lent van és hasonlók. De a kultúrsokk mindig elér, többek között közlekedés közben. Korábban gyakorlatilag nem találtam olyan autót, amin ne lett volna legalább egy kis horpadás, most mintha igenis lennének sérülésmentes autók (olyan 20%-uk). Az autók kicsit összevissza mennek, simán váltanak 3 sávot index nélkül, de mintha ez viszonylag keveseket zavarna. Gyalogosként is sok olyan helyzet van, hogy mondjuk valaki megáll babakocsival a járda közepén, hogy egyik irányba se fér el tőle senki, de ez nem zavarja sem azt, aki megállt, sem azokat, akik kerülgetik. Mintha a nagyon fontos dolgokon kívül minden más lényegtelen lenne. Edzés közben azt látom, hogy nagyon figyelnek arra, hogy mindent jól csináljanak, tanuljanak, fejlődjenek, ne pocsékolják az időt, ha valamit csinálnak, azt nagyon csinálják. De simán eldobják az utcán a szemetet, öltözködésben nagyon igénytelenek, és pl. egy lakásfelújításnál is csak éppen hogy csinálják meg a dolgokat. Mert az nem olyan fontos.

Nem emlékszem arra, hogy ilyen sokan bicikliztek korábban. Még bérelni is lehet az utcán kerékpárt, ha jól láttam, az első fél órára ingyenesen. Automatánál lehet fizetni, a biciklik szépek és újak.

A helyi újságok között lehet kapni Új Kelet címűt is, ami egy magyar lap. Egész jó cikkek vannak benne, bár nem a világpolitikán van a hangsúly, hanem a magyar közösség dolgain. A tévében nagyon sok a sportműsor, még Osaka-Manchaster focimeccset is adnak.

Amit mindenképp meg kell kint kóstolni, az a százféle baklava, a schwarma, falafel, a malátás italok, a helyi sörök (Makkabi, Goldstar – kb 10 sékel/doboz), a gyümölcsök (a piacon már 3 sékeltől, viszonylag olcsók), a rengeteg dióféle, a szuper burekasok. McDonald’s-ból van kétféle, a kósert kék táblával jelölik, de ahol van sajtburger is, ott piros a Meki táblája. A csapvíz iható.

Odafelé azon imádkoztam, hogy magyarok üljenek mellém a repülőn. Nem jött be. Visszafelé nagyon nem akartam magyarok mellett ülni. Ez sem jött be. Annyira nem akartam hazajönni, visszafelé a reptéren annyira utáltam, hogy értem azt a sok botorságot, amit honfitársaim beszélnek. A repülő ablakából érdemes nézelődni, Budapest is gyönyörű felülről, hát még a görög szigetek! Éjjel és nappal is felejthetetlen. Megtudtam, hogy Tel Avivot az egyik meleg fővárosként tartják számon. Amikor megérkeztem Budapestre, tömegközlekedéssel mentem haza, közben pedig segítettem eljutni két meleg fiúnak (egy izraeli és egy chilei) a Vas utcai szállásukra. Kelet-európai túrára indultak éppen, és nagyon helyesek voltak.

A konklúzió az, hogy minél hamarabb megyek újra, mert szeretem az országot, az embereket, a kinti barátokat, az edzéseken pedig rengeteget tanultam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.