https://www.youtube.com/watch?v=JywK_5bT8z0

Egy hete csak a katára gondolok mindig, meg- megállva. Javítok, gyakorolok, összeomlik, aztán újra összeáll, rossznak érzem, aztán megint élvezem, tanítom, javítom, tanítom amit tegnap magamon javítottam...
 Amíg te a péntek délutáni bevásárlást intézed, veszekszel a pároddal, hogy de márpedig most / most nem megyünk valahová, nézed a tévét, ülsz a dugóban, várod, hogy hazaindulhass, addig én a világ legfontosabb dolgával foglalkozom: hogy hová is kell pontosan tennem a könyökömet azután a hátralépés után. Vagy hogy pontosan hogyan megy a csipő abban a mozdulatban. Vagy milyen magasra kell rúgni abban az állásban.

Közben elmondjuk egymásnak a világ legmenőbb mondatait: "Tegnap Kancho kijavította a hiki ukémat." vagy "Yossi segített a katámban." "Randoryztam Shayjal, tökjó volt." "Az egyik ötéves kisfiú (akihez egyébként nem szabad hozzáérni) angolul köszönte meg, hogy segítettem neki."

Reggelente automatikusan karate ruhába öltözöm, és szó szerint másodpercek alatt fel tudom venni a gít bármikor, amikor meghallom, hogy Kancho most fog katát tanítani.

Majdnem a teljes magyar csapat hazament, már csak ketten maradtunk a dojoban. Olyan, mintha fogadóórára lehetne jönni ide. Rendelek a következő egy évben, minden hétköznap (értsd: vasárnaptól csütörtökig) reggel kilenctől délután négyig.

Az első hónap úgy telt el, hogy közben ki sem mondtam, fapapucs. Mondjuk nem túl gyakran használom ezt a szót. Közben úgy voltam, mint Csavardi Samu, hogy ha még egyet lépek, ilyen messzire még sosem voltam otthonról. A leghosszabb idő, amit Magyarországon kívül töltöttem, egy hónap volt. Ezt mostanra sikerült átlépni. Kíváncsi vagyok, lesz-e honvágyam.

Fizikailag egészen jól bírom az edzéseket. A futástól eléggé elszoktam, így amikor múltkor eljutottam egy 5 km-es távig, a combjaimban ment az itt a tejsav-hol a tejsav játék. Kancho mindig hangsúlyozza, hogy a karate edzés nem arra való, hogy jó sok fekvőtámaszt csinálj, meg sok bármilyen erősítést, de azért ő is tud olyat kitalálni, amitől másnap izomlázam lesz, amely egyébként ritka jelenség mostanság,

A fizikai oldalhoz tartozik, hogy a múltkori fogtömés során történhetett valami nem kóser dolog, mert most egy-két centinél nagyobbra nem tudom kinyitni a számat. Enni nagyon kis falatokban tudok, sokáig is tart. Leginkább kefirt iszom, meg rjazsenykát, mert azokat nem kell rágni. Beszélni és nevetni remekül tudok, úgyhogy nem zavar a dolog különösebben, de azért szedem az antibiotikumot...

Tegnap megint R.N. és L.N. vendége voltam, jól megetettek, de megkérdezték, nem baj-e, hogy disznót eszünk. :) Mondtam, hogy a keresztényeket ez nem zavarja, ne aggódjanak. :) Közben mindenki csokival meg sütivel etet. Ők, Kancho, a titkár néni, a magyarok, esetenként edzőtárs is. Tegnap rengeteg csoki-elmaradást sikerült bepótolni... És ez csak egy része az egésznek... Volt ilyesmi is, meg még egy pár dolog:

Ezeknek csak le kell harapni a tetejét, és már ihatod is belőle a különféle alkoholokat.

Ez pedig fogalmam sincs mi, de finom:

Valami sózott-pörkölt izé. Bementem a magvas mennyországba, megkóstoltam (igen, itt ilyet is lehet), aztán vettem belőle. Noa szerint úgy hívják, ful. Ha jól értettem. Szerinte ha nyersen veszem, megfőzöm és humusz mellé eszem, akkor is nagyon finom. Csak tudnám, mi a csuda ez.

Z.Zs.(35) jóvoltából voltunk a maradék magyar csapattal sörözni Tel Avivban. Zs. nagyon jó fej, rengeteget segít nekünk és külön nekem is. Hozott nekem például telefont, végre van itteni számom! :) Kaptam tőle pólókat is, mos ránk, megitat, megetet... Van egy új anyukám, bár igazából nem egy, mert sokan gondoskodnak rólam egy kicsit, hálás vagyok érte és örülök neki! Y.G.(30) például látta, hogy egy kicsit meg vagyok fázva, ezért hozott nekem mézet meg citromot. Nem azért, mert annyira ráért, hiszen 2 műszakban dolgozik, 2 gyereke van, és iskolába is jár egy másik városba. Hanem mert nagyon jó fej. Hétfő reggelenként vele edzem, ami nagyon jó, mert nagyon akar tanulni, páros gyakorlatokat is szoktunk csinálni együtt.

Folytatódnak a nyelvleckék, edzésen nagyon jól használom azt a 10-15 héber szót, amit tudok. Készül a magyar-héber-orosz edzésszótár is, amiben pl benne van, hogy a könyök ivritül marpek, oroszul lokaty. Kicsit néha keverem a nyelveket, de az itteni oroszok is, úgyhogy nem zavar. :)

Ma este edzésre megyünk!!! Elmegyünk edzeni. Értsd: nem átmegyünk egyik szobából a másikba, hanem kimegyünk az épületből, és úgy fogunk edzeni. Sőt, kimegyünk a városból! Ronen Sensei dojojába, Shohamba, Nagyon várom!

Ülök a Honbu Dojoban hajnali fél háromkor, fáj az orrom csontja, kicsit a szám is, most ragasztottam fel az utolsó képet a magyar karate iskolánk 25. évfordulójára készített tablóra, és végignézek az életemen. Bár én csak '92-ben kezdtem, nem '89-ben, amikor az iskola indult, sok képen rajta vagyok, ismerem a helyszíneket, az embereket, és egészen elérzékenyülök. Jó a mottó: 25, és még egy életen át.

Azt írtam nemrég, hogy 2013 hosszú év volt. Ez így igaz, mert sokminden történt. És nem igaz, mert valójában január 16-án kezdődött, és december 18-cal véget is ért. Tisztára mint a huszadik század. Vége tehát az egy éves átalakulósdinak, a történetet ünnepélyesen lezárom. Az alábbi képeken látszik, milyen szépen változott a hajviseletem és a bőröm színe 2013. januárjától júliusáig, majd 2014. januárig.

És így nézek ki a valóságban mostanában, amikor épp nem a dojoban és nem karateruhában vagyok. Ez egyébként ritka.

Találtam egy képet magamról 2012. karácsonyáról, csak a kontraszt kedvéért:

Szörnyű még nézni is. Hogy én mennyi jó döntést hoztam tavaly! :)

A képeken látható helyszínek változása sem véletlen. A három fázis három különböző lakhelyen talált. Az első a másodiktól 1,7 kilométerre van. A második a harmadiktól 2135 kilométerre.

Feltűnhet, hogy a legelső képek időbélyegén január 13-a van, nem 16-a. Bár a képek 13-án készültek, az igazi átalakulás (Inez segítségével) 16-án kezdődött, ezért tartom ezt a dátumot. És hát igen, még mindig van min dolgozni.

Egy hétig itt volt velem hat magyar edzőtársam Budapestről. Nagyon jó volt, tényleg nem is gondoltam volna, hogy ilyen remekül megleszünk, semmi veszekedés meg ilyesmi. Lehet, hogy nem csak külsőleg változom. Tegnap hazamentek hárman, és már csak hárman maradtak, vagyis összesen négyen lakunk a dojoban. (A matektudásom egyébként kb itt véget is ér.) Mivel pár hete másképp edzem, mint ahogy a magyarok otthon, és sok edzésem van, meg egyedül is gyakorolok, már most látszik sok különbség az edzésmunkában. Kíváncsi vagyok, milyen leszek a február végén érkező csapathoz képest, meg a nyári, meg az októberi, meg amit még nem tudok vendégmagyarokhoz képest. :)

A múlt hétvégi kirándulás beszámolójából kimaradt egy érdekes apróság. Például, hogy amint megérkeztünk Jeruzsálembe, szerettünk volna meginni egy sört. Ezt ott rontottuk el, hogy rögtön a Jaffa Gate-nél, ahol beléptünk az óvárosba, nem vettük meg. Beljebb ugyanis a zsidó helyek, szombat lévén, zárva voltak, az arab helyeken meg ugye nem árulnak alkoholt. Sok kulturális tényezőt kell figyelembe venni, ha Jeruzsálemben szeretne sörözni az ember!

Álljon hát itt az egyik kedvenc számom linke: https://www.youtube.com/watch?v=Rbm6GXllBiw

https://www.youtube.com/watch?v=H9dNllkOCkE

Megérkezett hat magyar edzőtársam Budapestről, most az élet némileg más, mint korábban. Nagyon örültem nekik! :) A szobámban nem lett több hely, viszont pont hattal több ember összes cucca van benne, szóval a rendetlenséget nem kell nagyítóval keresni. A csapatból többen most vannak itt először, nagyon jó a számomra ismerős dolgokat újra úgy átélni velük, mintha először látnám azokat. Például hogy milyen itt az utcakép, milyenek az emberek, és persze az edzések.

Ugyanazt a karatét csináljuk, amit a magyarországi dojokban is, csak kicsit más szögből nézve kapjuk a tudást. Máshol vannak a hangsúlyok, másban vagyunk erősebbek, máshol vannak a fejlesztendő területek, mint azoknak, akik nap mint nap ide járnak edzeni. Itt egy hét alatt is annyi impulzust kap az ember, hogy ha jól figyel, az edzésmunkában hónapokra való feldolgoznivalót kap. De olyan különbség is van, hogy sokkal kevesebb japán vezényszót használnak itt, mint otthon, a legtöbb dolog héberül hangzik el, és persze hamar meg lehet tanulni a legfontosabb kifejezéseket, de először nagyon furán hangzik a migi helyett a jamin és a maeni helyett a kadima.

A dojo egy szentély, az iskolánk központi edzőterme, itt van a legtöbb tudás, itt vannak a gyökereink. Én itt lakom, sokadszor vagyok itt (1997-ben voltam először, és ez a hetedik alkalom), sokmindent megszoktam, és nagyon jó meghallgatni azokat, akik először vannak itt, hogy mit gondolnak, mit éreznek. A nagyon elvetemültek annyira átérzik a hely szentély jellegét, hogy reflexből minden ajtóban meg akarnak hajolni, nemcsak a terem bejáratában. Fura, amikor bemész a konyhába vagy a zuhanyzóba, és észreveszed magadon, hogy megszokásból ott is meghajoltál belépés előtt. Én néha azon veszem észre magam, hogy megszokásból nem csak a terem, hanem pl a szobám előtt is leveszem a papucsomat, és mezítláb megyek be. Az első ilyen élményeim még általános iskolában voltak, amikor reflexből meg akartam hajolni az osztályterem bejáratában, vagy amikor átvettem a tanár nénitől a dolgozatomat. Vagy amikor valaki kérdez valamit, és nem azt feleled, hogy igen, hanem kivágsz egy erős, határozott "Hai!"-t.

A képen Kancho lánya, Noa van. Hihetetlenül jó, nagyon szeretek vele edzeni, sokat tanulok tőle. Ő az, aki három éveseket is képes karatézni tanítani.

Azért is jó, hogy itt vannak a többiek, mert az edzéseken kívüli gyakorlásban is sokat tudunk egymásnak segíteni. Felmerülnek olyan kérdések például a formagyakorlatokban, amik nekem eszembe sem jutottak, pedig fontosak. Vagy az edzéseken végzett páros gyakorlatokon is lehet még egy kicsit dolgozni.

Szóval pont az izraeli iskola 25 éves évfordulóján voltam itt először, és a magyar iskola 25. évét kint töltöm. :) 1997-ben sok dolog történt, amitől valahogy úgy maradtam, és jönnek az emlékek. Jó.

Péntek este legalább annyi cukrot sikerült megennem, mint a megelőző egy évben összesen. Ráadásul fehér cukrot, amit emberemlékezet óta nem ettem. Persze volt, hogy mondjuk szusit rendeltem és tudtam, hogy a rizsben van cukor (édesnek is éreztem, és azóta inkább otthon csinálom a szusit), vagy a múlt héten ettem Ljubov házi sütöjéből. Most viszont Kancho szülinapjára utó-ünneplésként paprikás krumplit és palacsintát készítettünk, a palacsinta fahéjas és túrós töltelékében pedig bizony direktben, egyenesen, konkrétan fehér cukor volt. Azért ebből nem csinálok rendszert... Az nyugtat csak meg egy kicsit, hogy a paprikás krumpliban, amit tulajdonképpen izraelieknek főztünk, sertéskolbász volt. Nem mintha bárkit érdekelt volna ez a dolog. :)

Ez itt a túrós-vaníliapudingos-epres palacsinta. Most van eperszezon itt...

Szombaton a magyar csapat jóvoltából eljutottam Jeruzsálembe, a Holt-tengerhez és Betlehembe. Elég közel van itt minden egymáshoz. Jeruzsálemben már voltam sokszor (sokkal többször, mint Szegeden vagy Győrben), a Holt-tengernél kétszer, Betlehemben viszont most először.

Jeruzsálemben az óváros már ismerős volt. Új volt számomra, hogy most a temetőt és a Gecsemáné-kertet is viszonylag közelről láttam. Nem vagyok vallásos, de itt mindig vannak olyan helyek, ahol azt érzem, lehet ebben az egészben valami. Mindig gyújtok egy gyertyát a mennybemenetel templománál, és megfogdosom azt a követ, ahová a hagyomány szerint Jézust fektették, miután  levették a keresztről. Szeretem az utolsó vacsora helyszínét is.

Ezután jött a Holt-tenger, ahol jóval barátságosabb idő volt, mint a városokban.Vízen lebegés, fekete sár, utána pedig álompuha bőr.

Mondjuk a puha bőrért cserébe el kell viselni a szörnyen büdös, szulfátos tengerszagot, ami belőled árad, de valamit valamiért. Szulfátos selymesség... És itt nagyon szerettem volna addig ücsörögni, amíg teljesen besötétedik:

Dehát nem egyedül voltam, és menni kellett tovább, mert azután jött, amire nagyon régen vágytam, Betlehem. Na nem a Születés Temploma miatt, bár az sem volt rossz. Olyasmi érzés volt, mint a jeruzsálemi kőnél. Mellesleg rájöttem, hogy Budapest a négyes metróval csak részt vesz egy versenyben, amit a világ legtovább tartó építkezése fog megnyerni. Betlehemben van egy felújítás, ami 800 éve zajlik. Hajrá, Magyarország! Szóval végre benéztem egy nyugati parti (otthon Ciszjordániának hívják) városba, ehhez át kellett menni egy nagyon-nagyon hosszú és sok-sok forgóajtóval, egy átvilágító izével és útlevél-ellenőrző ponttal ellátott épületen, aztán a helyi keresztény arab kísérőink megmutatták a szent helyeket, na meg a helyi szuvenír shopot. Második kísérőnkkel sikerült egy kicsit beszélgetni, az ilyen beszélgetések mindig nagy hatással vannak rám. Mesélte, hogy a szuveníreket helyiek készítik, mindent kézzel, és így egyetlen bolt kb ezer család életére van hatással, ebből élnek, hogy ennek a helynek dolgoznak. A visszaúton Petach Tikvába a tour guide bácsival is sikerült kicsit politizálni, amíg a többiek aludtak. Megint ráébredtem, mennyire szerencsés vagyok, hogy egy olyan országban élek (nem most, hanem egyébként) ahol tiszta víz folyik a csapból, nem halnak éhen gyerekek, és béke van. Én békében születtem és mindig is abban éltem. A szüleim is békében születtek és mindig is abban éltek. But in Israel the possibility of war is always a part of the picture.

Nagyon-nagyon jó nap volt, tele vagyok érzésekkel. Nem mindenkinek volt jó a napja. RIP Ariel Saron.

https://www.youtube.com/watch?v=S3MbJ9PWqjQ

Már említettem, hogy mindenki milyen kedves és jó fej velem. (Jó, erre Kancho is kérte őket.) :) Nagyon sokan ajánlották fel, hogy segítenek a mosásban, aminek nagyon örülök, mert tartottam attól, hogy hogyan fognak keletkezni a tiszta ruháim, de igazából mindig van mindenem, és ez jó. A nagyon jó fej dolog továbbá, hogy a dechi szoba, ami eddig (jó pár éve nem lakik itt dechi) a feketeövesek öltözője volt, most tényleg csak az én szobám. Senki nem kérte őket erre, de megegyeztek egymás között, hogy nem jönnek be ide öltözni, meghagyják nekem, és ez nagyon-nagyon kedves dolog tőlük.

Még nem is írtam róla, mennyire imádom itt a piacot! Nem nagy, és tényleg semmi extra, zöldség-gyümölcs, hús, hal, tejtermék, péksütik, magvak, ilyesmi kapható. Imádom a szagokat, a kiabálást, a fura zenét, a sokféle növényt. Mindig jó kedvem lesz ott. Mindig helyinek adom ki magam,az orosz boltban oroszul beszélek, a piacon héber szavakat használok. Főleg a boltokban sokszor lebukok, de néha menni szokott. :) Olyankor nagyon jónak érzem magam. De a piacon ezért nem veszek meg olyan dolgokat, amiket nem önkiszolgáló módon lehet megvenni, hanem kérni kell és dobozba teszik, pl olívabogyó. De az eper is ilyen, és egyre olcsóbb, vennem kell majd nemsokára!

Lehet, hogy ezt már írtam, de tényleg olyan természetes érzés, hogy itt vagyok. Az lenne a furcsa, ha bárhol máshol lennék. A dojoban otthon érzem magam. Petach Tiqva, bár ahogy a követségen is fogalmaztak a vízum-ügyintézés során, nem a világ közepe, de nagyon szeretek itt lenni. Ani szmeha. :)

Szombaton tényleg pihenőnapot tartottam, csak egy nagyon kicsit pakolásztam, és úgy másfél órát katáztam. Ja meg futottam egyet reggel,

Km 5,54

Pace 6:57

 Cron 38:36

Cal 390

és közben jól bebámultam a zsinagógába. A férfiak termébe!!

És végre megnéztem a tengert! :) A tengerpartra menet utolsó pillanatban bedobtam a táskámba a fürdőruhámat, nem mintha komolyan gondoltam volna bármiféle fürdőzést. De győzött bennem a birkaszellem, amikor megláttam, hogy egyesek igenis fürdenek és napoznak! Hát akkor én is! Volt annyira strandidő, mint a Balcsinál késő tavasszal meg kora ősszel, a vízhőmérséklet is bőven meghaladta a 17 fokos lélektani határt (18 fokos volt). Szuperül éreztem magam. Azt hittem, csak gyorsan megmártózom és jövök is kifelé, de nem, sokáig bent voltam. Aztán még az önbizalom-növelő júárbjutiful-verárjufrom is megvolt, egy telefonszámmal a hab tetején.

Gondoltam rá, hogy egy éven keresztül biztosan nem fog tudni elkerülni az egyik legnagyobb parám, a fogorvos... de hogy három héten belül szükség lesz rá, arra nem számítottam. Letört egy tömött fogam. Azonnali leizzadás, tükörben bámulgatás, és irány a doki egy állapotfelmérésre. Igazán szürreális élmény egy közel-keleti fogorvosi rendelőben ülni, hallgatni, ahogy mások héberül beszélnek a fogadról, az orvos az asszisztenssel persze oroszul, neked meg fogalmad sincs, éppen milyen nyelven mondd el azt a három szót, ami éppen eszedbe jut. Aztán másnap volt a kezelés, ide már egyedül mentem, a doki oroszul beszélt hozzám, vagyis nem "Annám, nagyra!" volt, hanem "открывать!". Nagyon sokáig voltam ott, high-tech felszereléssel dolgoztak, egyáltalán nem fájt semmi, az érzéstelenítő nem zsibbasztotta le a fél fejemet, nagyon-nagyon profi volt az egész. Kétszer annyiért, mint otthon. Majd meglátjuk, mi lesz a biztosítóval ebben az ügyben...

És szerdán este érkezik a magyar csapat!! Kis emmel, kis csével... barátok, edzőtársak Budapestről. Izgalmas heteknek nézünk elébe. :) Várom őket! :)

https://www.youtube.com/watch?v=12zPU-8bsTE

Indítsd el a zenét, nagyon jó! :)

Elkezdődött 2014, javában tart a január. Én egy feltűrt ujjú pólóban, farmerben és tornacipőben ülök a parkban, a fákon érik a citrom, friss datolyát eszem és kesudiót, és a H.G.(30)-tól kapott könyvet olvasom. Ugyanitt ülve mégiscsak átgondoltam az elmúlt naptári évet. Hosszú volt. Nagyon sok dolog történt. Mínusz 18 (?) kiló. Két költözés, az egyik egy másik országba. (Nem idegen országba, itt semmi nem idegen nekem. Másikba.) Megújulás, változás, sok új (és sok fontos régi) ember az életemben. Hosszú volt és olyan igazán kerek. Semmit nem hagynék ki belőle, talán hozzá sem tennék semmit. Most egy olyan helyen vagyok, ahol azzal foglalkozhatok, ami igazán fontos nekem. Jól érzem magam, és hülyén hangzik, de boldognak. Angolul ez sokkal jobb... how you feel here? I am happy. Kak  gyelá? Ja saszlívaja. (A második fele nem angol.)

Rengeteg tanulnivaló, javítanivaló van, akarom jobban csinálni a dolgokat, és ehhez minden segítséget meg is kapok. Kell ennél több?

Bár fizikailag nagyon jól érzem magam, az edzéseket bírom, a kis fájdalmak megvannak, és igazán szívesen túllennék már rajtuk. A gerincgyakorlataimat, amiket a Bimbó utcában kaptam, (szinte majnem) minden nap csinálom, jót tesznek. A csípőm még fáj kicsit, néha "beakad" és kiroppantani sem mindig tudom, és fáj a könyököm is, bár igazából nem akadályoz semmiben, csak egy szúró érzés figyelmeztet néha, hogy nincs még minden rendben. A lazaságomat nagyon szeretném visszanyerni. Bosszantó, amikor reggelente egy kis túlzással derékszögű terpeszből indulok a bemelegítésnél, miközben a velem szemben levő, pontosan 63 éves ember tökéletes angolspárgát csinál.

Pár éve még nem hittem volna, hogy ilyet leírok, de elkezdett hiányozni a futás. Egyik reggel kimentem végül, egy olyan napon, amikor a saját gyakorlásom mellett csak két edzés van, tehát könnyű napnak számít.

Km 6,8

Pace 7:07

Cron 48:35

Cal 481

Jólesett. A tempó lassúságát az ismeretlen közegnek tudom be. Majdnem el is tévedtem a kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű utcák között. Viszont láttam olyan házat, amit igazán el tudnék képzelni magamnak... vagyis inkább kertet... valami fenyőféle, pálmafa és citromfa volt benne néhány méteren belül. :)

A futásról eszembe jutott, hogy illene összegeznem az elmúlt év kilométereit és egyebeit. Így néz ki:

Km 1,132.30

Pace 6'28"

Cron 121:55:59

Cal 83,855

Szerintem idén nem lesz ennyi. :) Pedig húúúú de jól hangzik nyolcvanháromezer elégetett kalória!!!

Főleg, hogy a cukor igenis kerülget. Most mit lehet tenni, amikor Kancho rádparancsol, hogy "ezt edd meg"? Megeszed a sütit. :) Úgy döntöttem, hogy magamtól nem veszek semmi cukrosat, de nem is utasítok vissza ilyesmit. A dechinek meg kell ennie mindent, ami szembejön.

A hétvégére bevásároltam tehát cukormentesen, viszont bőven zöldségből és gyümölcsből. A piacon az árak napról napra változnak. Ma majdnem 500 forintos áron volt az avokádó kilója. Rákattantam egyébként teljesen, két szelet kenyér között avokádó, egészen kevés sóval... Azt viszont nem értettem, miért kérték (volna) el a személyimet, vagy legalábbis "passport?", amikor a szuperben sört vettem.

A pénzváltóban megvan még a magyar néni. Mindig nagyon kedves, mondja, hogy bármi segítség kell, menjek oda. Forintot is vált sékelre. :) És lehet kártyáról pénzt felvenni nála, aminek jobban örülök, mintha automatából kellene felvennem. És mindig, amikor megyek, ad egy reklámtollat. Már három különböző színű van! :)

Erre a hétvégére, tehát ma délutánra és holnapra a szokásos katákon és egy kis minimális rendrakáson kívül nem kaptam más feladatot. Holnap meg akarom nézni a tengert közelebbről. Kancho azt mondta, pihenjek, mert nehéz lesz a jövő hét. Meg az azutáni. Meg az azutáni... Egészen jövő januárig... Vajon mire célzott?

Ezt a mai posztot csak azért, hogy holnap legyen mit olvasgatnotok, miközben fejfájással küszködtök és nem bírtok lábra állni, miközben én a következő edzésre készülök éppen.

A múlt hétvégi szemináriumon szóba került, mit is jelent karate tanárnak lenni, és egyik nap Kancho is leültetett és beszélt erről, és tudom és érzem, hogy ezt nagyon akarom. Annyira jó, hogy itt lehetek és erről tanulhatok! Látom "néhány" kihívásomat ezzel kapcsolatban, és jó, hogy tudok rajtuk dolgozni.

Sokat gondolok Rátok, és sokan írtok nekem, hogy mi újság, nagyon kevesekkel beszélek is, és ez mindig öröm! :) Egyéb módon akkor szoktam leginkább hazagondolni, amikor eszembe jut, hogyan fogok tanítani az itt megszerzett tudással gazdagodva. Eddig kétszer fordult elő, hogy valamilyen módon hiányzott volna Magyarország: amikor Szandra CD-jét lejátszottam és meghallottam a hangját (ennek örömére kapjátok a mai, nagyon különleges zenét: https://www.youtube.com/watch?v=vvXBdVdPeUg), és másodszor, amikor eszembe jutott egy Kispál-szám, és rájöttem, hogy nem tudok senkivel összekacsintani, hogy na ugye neked is pont ez jutott eszedbe, aztán rájöttem, hogy otthon is kevesekkel tudok, úgyhogy hamar elmúlt.

Híreket nem olvasok, a maximum az, ami facebookon eljut hozzám. Egyszer kinyújtottam az ujjam, hogy ha most megnyitom az indexet, de aztán mégsem.

Hogy éppen milyen nap van, vagy mi az aktuális dátum, azt onnan tudom, hogy aznap milyen edzések vannak (voltak tegnap és lesznek holnap), és hogy írom a naplóimba, hogy melyik nap mi történt velem. Nagyon sok naplóm van. E mellett a blog mellett a hivatalos karatés oldalon is posztolok. Kaptam egy szép kék füzetet, abba írom a karatés dolgaimat. Pl ma ki van nyitva, miközben katázom egyedül, és írom, hogy mit csinálok, milyen kérdések, érzések merülnek fel stb. A másik, kis nőies füzetbe kerülnek az igazán személyes dolgok.

Ilyesmikkel telnek a napok az edzéseken kívül (before-after):

és:

A cukor-nemevésről annyit, hogy emlékeztek (kb az én korosztályom és idősebbek) a mesesajtra? Egyébként néha ma is látni a T-s hiperben. Csokis kockasajt. Na találtam valami hasonlót. Russzkaja nutella.
 Mert minek tud az ember lánya olvasni, ha nem gyakorolja, hogy ez a vaj bizony sákáládnájá.

Szerinted mennyire lepődtem meg, hogy a vaj barna? Mindegy, tök finom.

Nagyon-nagyon jól érzem magam, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Szerintem az arcom is jobban ki van simulva, mint otthon volt, az utolsó hetek nagyon hajszoltak voltak és a szokottnál is rendszertelenebbek. Ja és a lila foltos has tényleg megvalósult!

Vagyis inkább zöld, de azért látszik ott középen. :) Ezt még soha máskor nem sikerült! Fáj is a bőröm rendesen. Az érintés, mint ütés-rúgás valóban jelen van az életemben... Egy kedves barátném mesélte, hogy amíg az El Caminón volt, nagyon hiányzott neki az ölelés, az érintés, és nemcsak neki, úgyhogy elkezdtek figyelni erre, és többször ölelték meg egymást. Még jó, hogy itt lehet karatézni, és ütni-rúgni! :)

A hazagondolás kapcsán: sokat beszélgetek még mindig pár olyan barátommal, akik teljesen rá vannak kattanva a karatéra. Annyira jó! Tudom, hogy nem csak én vagyok ufó, hanem vagy vannak rajtam kívül más ufók is, vagy pedig ez teljesen normális. Illetve az az igazság, hogy ismerek olyanokat, akiknek sokkal többet jár a karate a fejében, mint nekem, pedig én vagyok a dechi. Ki érti ezt?

Szóval shana tova és С Новым Годом!

https://www.youtube.com/watch?v=x2syrAxJxhE

A vacsoraasztal egyik oldalán ülnek a zsidók, a másik oldalán a muszlimok, középen pedig egy római katolikus. Nem, ez nem egy vicc kezdete, hanem a péntek estém Bet Alfa kibucban. A hétvégén shotokan szemináriumon voltunk Gan Ner-ben, izraeliek és jordánok, meg én. :) Az edzések nagyon jók voltak, felét Kancho, a másik felét egy shotokanos mester tartotta. Érdekesek a különbségek, sokat lehetett tanulni. A páros gyakorlatoknál igyekeztem a shotokanos fiúk társaságát keresni, nagyon jól lehetett velük gyakorolni. Bár a mai női partnerem akkorákat ütött meg rúgott a hasamba, hogy ha most nem lesz lila a bőr a hasamon, akkor soha. :) A szállás egy közeli kibucban volt, nagyon szép helyen, fejedelmi ellátással.

A szállás este:

A zuhany akkora volt, mint némelyik pesti lakás egész fürdőszobája. Remélem a nyári kibuc tábor is itt lesz! :) Addigra mondjuk jó sokat kell gyakorolnom a fegyverekkel, mert itt lesz egy kobudo mester!

Az edzések mellett folyton etettek minket, ennek nagyon örültem. Lett egy új barátom, dzsahnun. A tányér bal oldalán látjátok, paradicsomszósszal a tetején:

Egy jemeni, leveles tésztából készült, olajban sült kalóriabombáról van szó. Sokat és sokfélét ettem a hétvégén, és örültem neki. És már csütörtökön A.N. (33) szülei is vendégül láttak. Aki volt már oroszoknál, csodálkozik azon, hogy mi a csudáért mondjuk mi a magyar vendégszeretetre, hogy az híres. Az oroszok sokkal jobbak ebben! És be kell valljam, ettem Ljubov isteni házi sütijéből, amiben cukor volt. Ma pedig baklavát is ettem, de hát Izraelben muszáj baklavát enni. Régebben mindig csodálkoztam, hogy a dechik miért éhesek mindig, miért olyan fontos kérdés a kaja. Ma már kezdem látni, hogy a dechi szeretetnyelve az evés. Ha szereted a dechit, megeteted.

Holnap pedig új hét kezdődik, szerdán Ninjutsu szemináriummal! :) Nagyon várom!

Addig is megint lesz edzés a gyerekcsoportokkal, ahol az itt született gyerekek mellett vannak oroszok és egy magyar srác is, tehát kb 5 nyelvet használunk egy óra alatt, van héber, angol, orosz, magyar, és japán vezényszavak. Vannak Yanay meg Yaniv meg mindenféle Y-tartalmú nevek, de van Polina és Nikita, sőt, itt tényleg van, akit Nátánnak hívnak! ;) Itt jegyzem meg, hogy Amir ivrit nyelvleckéit stílusosan a Zion Team-es füzetembe írom.

Kancho sokat emlegeti nekem az érzelmi intelligenciát. Mintha idén már hallottam volna egy-két helyen, hogy nem ártana ezen dolgoznom... Csak fejből, csak gondolkodva, erőből nem lehet karatézni. Illetve nem érdemes.

A dechiség az élet további nagy és fontos kérdéseit is feszegeti. Például hogy hogyan hajolsz meg a teremből kifelé menet egy festőlétrával a kezedben. Komolyan, ezen eltöprengetem egy ideig valamelyik nap, miután a hátsó teremben elemet cseréltem az órában. Biztos nagyon jó kis zen történetet lehetne írni eköré a pár másodperc köré. Ha majd nagyon ráérek, megcsinálom.

A nőiességről annyit, hogy igazam lesz. Az elmúlt napokban többször is előfordult, hogy fülbevalót vehettem fel, és örültem neki. Ezzel egy időben pedig nem sport-, hanem normál, utcai melltartó volt rajtam, ami megintcsak ritka eset mostanában! És azt hiszem, én vagyok az első dechi ebben a szobában, aki epilátorral szőrteleníti a lábát. Lehet, hogy az "epilátorral" szó nélkül is igaz marad a mondat... Viszont több kézkrémet kellett volna hoznom, a kezeim szörnyen néznek ki, kiszáradva, apró kis sebekkel, mint két dokkmunkás kéz. Női dokkmunkás.

Visszatérve a hétvégéhez, magasztos gondolatok támadnak az emberben, amikor ilyeneket lát:

A sárga rendszámú autó izraeli, a fehér jordán. A szeminárium végén közös fotózás is volt. Mindenki együtt, egy képen. Bennem, aki olyan politológus, aki nemzetközi politikával foglalkozik, ilyenkor felmerül, hogy ha zsidók és arabok együtt tudnak karatézni (bármi mással behelyettesíthető tevékenység, pl együtt üzletet építeni), akkor csak lehetséges bárkinek bárkivel békében egymás mellett élni...

https://www.youtube.com/watch?v=cMSRbaJspdM

... és úgy örülök neki! A piacra menet láttam ugyan műanyag karácsonyfát, meg néhányan rámírtak ünnepet kívánni, de hálistennek személyesen senkinek nem jutott eszébe. Ehelyett 24-én megvoltak az edzések, a szervezett keretek közötti és a saját magamnak való is. Elkezdtem a raktárnak azokat a polcait rendbe tenni, ahol néhány ezer karateruha volt található ömlesztve. Különböző méretek, persze különböző gyártóktól, így eltérnek a számozások. Csak alsó, csak felső, teljes gí. Ezeket rendeztem szépen sorba az elmúlt 2 napon.

Ennyit:

Kimentem kicsit sétálni is, na nem azért, mert olyan nagyon ráértem, hanem mert vagánykodni akartam, hogy karácsonykor papucsban sétálok az utcán. Ja és úgy ám, hogy nem fázom! Gyönyörű idő van mostanában.

A feketeöves katáimat (formagyakorlat, you know) Kancho és több Sensei is ízekre szedték. Azért csak ezt a három katát, mert a többit még nem látták. Azt hiszem, nincs olyan mozdulat, amit nem javítottak volna. Meg itt van a frissen megtanult sai kata is. Tudjátok, a hússütő villa kinézetű cucc a sai. Napi 2 óra gyakorlással valamit tudok rajtuk javítani, és most sajnos nem viccelek.

Shay Shihan feketeöves edzésén nagyon rosszul éreztem magam a bemelegítés közben, azt éreztem, a testem nem a barátom, mert lazítás közben szinte semmit nem értem el, legfőképpen nem a lábujjamat. Edzés közben már nem volt gond, remekül tudtam mozogni. Nagyon jó edzés volt, jó harci gyakorlatokkal, eléggé más, mint amit otthon megszoktam, lehet ezen a területen is sokat fejlődni! Amúgy meg lehet, hogy a testem és köztem levő barátságban nekem kellene nyitnom, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, meg az angolspárgám a vízszinteshez.

Inez szerint mire innen hazamegyek, akár egy gyerekre is készen fogok állni... fogalmam sincs, honnan veszi ezt, de ha az illető olyan cuki volna, mint Noa Sensei edzésén a 3 évesek, talán még meg is fontolnám a kérdést. Elképesztő aranyosak, és 3 (!!!) évesen karatéznak! Persze nem úgy, mint a 6, 10, 14 évesek, vagy a felnőttek, de csinálják! Nullás karateruhájuk van...Így néz ki egy nullás gí felső egy 190-es mellett:

Cuki. Terjesztem, hogy a magyar "cuki" szó ugyanúgy hangzik, mint a japán tzuki (ami ütést jelent). :)

A szerda a leghosszabb napom, a saját edzésem mellett, amit egyedül csinálok, 6 edzésen vagyok bent. Reggel 9től este 10ig tart a nap. Kísérletezem, mit és mennyivel a délutáni edzések előtt kell ennem, hogy bírjam 17:00 és 22:00 között gyakorlatilag annyi szünettel, míg kimegyek a mosdóba, meg átmegyek egyik teremből a másikba. Bár nem edzek végig, a segédtanárkodással töltött idő hosszabb, mint a fizikailag megterhelő, mozgással töltött idő, azért ez nem kevés. Arra hamar rájöttem, hogy a szénhidráttal nem jutok sokáig, a múltkor egy ilyen ötórás etap után olyan éhes voltam, hogy csak na. Fehérje kell. Ami otthon nagyon bevált, az a túró, tejföllel vagy kefirrel, eritrittel édesítve, belekockázva alma vagy körte. Ez itt ma úgy alakult, hogy túró, rjazsenyka (speckó orosz tejtermék, sült tej, imádom), eritrit, hurma.

De Anna, itt nem is ismerik az eritritet! Hoztam magammal, jó? :) És hozzá ez a remek kóser rjazsenyka! :) Nagyon finom túrókrém lett belőle, és egyelőre úgy néz ki, bevált, bírtam végig.

Egyébként igen sok az orosz a dojoban, az ötévesekkel ma oroszul próbáltam kommunikálni, és nagyon hálásak voltak érte. Most az jön, hogy összeállítom az orosz nyelvű edzésszótáramat, hogy el tudjak mondani olyan dolgokat, mint "jobb láb előre" vagy "másik oldal". Amir Sensei, minden dechik hébertanára pedig elkezdte az oktatásomat. Valaki hagyott itt nekem tankönyveket is az íróasztal fiókjában. Ucsíccá, ucsíccá, ucsíccá, meg ahogy ezt ivritül mondják, egyelőre fogalmam sincs.

Most szerintem pár napig nem fogok jelentkezni, holnap este elvileg barátokkal találkozom (és fejlesztem az orosztudásom), pénteken és szombaton jordánokkal közös Shokotan (nem pedig szotokán) szemináriumon leszünk, ahol remélhetőleg tehetünk egy lépést a közel-keleti, és ezúton a világbéke felé is.

off:az milyen már, hogy a youtube-on már csak héber nyelvű reklámok jönnek???

https://www.youtube.com/watch?v=-yiVnJQUtXk

Ideje elhinnem, hogy tényleg itt vagyok. Izraelben. A dojoban. Dechiként. Hihetetlen. Pedig eltelt 6 nap. Néha elfog egy eufórikus érzés, amikor rájövök, hogy TÉNYLEG itt vagyok! Például amikor valaki megkérdezi, hogy "are you uchi-dechi here?" És akkor azt válaszolom: "Yes!"

:)

És hatalmas hálával gondolok mindenkire, aki lehetővé tette, hogy itt legyek, főleg aki fel merte tenni azt a néhány kérdést, amitől aztán úgy döntöttem, jövök.

Mától a dojoban alszom, a dechi szobában. Sajnos még nem találtam ki, hogy hogyan rendezzem át úgy, hogy a legjobb legyen, bár eddig akárhogy is nézegetem, a jelenlegi elrendezés látszik a legcélszerűbbnek.

A szobában egyébként volt fogadóbizottság is, csak először halottnak tettette magát. Aztán elintéztem, hogy ne csak tettesse.

A komfortzóna-tágítás fontos része lesz nekem a higiéniás elvárásaim újragondolása. Aki ismer, tudja, hogy milyen hülye és szigorú szabályaim voltak otthon azzal kapcsolatban, hogy hol veszem le a cipőmet, hová teszem vagy nem teszem le a kabátomat és általában az utcán hordott holmit, hányszor mosok kezet egy nap, és hányszor fürdök meg lefekvés előtt. Na, ezeket illik most elfelejteni, meg még jó pár dolgot. :)

Ugye nagyon sokat foglalkoztunk mostanában a nőiesség-témával, és Inez óva intett, hogy igenis őrizzem meg a nőiességemet, legalábbis amennyit sikerült előhozni belőle, dechiként is. Az jutott eszembe ennek kapcsán, hogy most tényleg megtanulom majd értékelni a nőies oldalamat. Amikor lesz olyan, hogy egy kicsit sem leszek koszos, tiszta ruhák lesznek rajtam és jószagúak, lesz rajtam smink meg ékszer, aztán már otthon esetleg műköröm is, na akkor tudni fogom, milyen jó nőnek lenni. :)

Ahogy látszik a szoba képén, van szárítógépem, ami óriási dolog, egy nagyon segítőkész feketeöves srác hozta. Iszonyú rendes dolog ám ez tőle! Most talán még hagyján, de amikor kicsit melegebb lesz, és nagyon durván magas páratartalom, a ruhák itt, a pincében nem száradnak. Este kiteszed az edzésen csurommá izzadt pólódat száradni, és reggelre pont olyan vizes lesz, mint este volt, csak sokkal büdösebb.

Szóval tényleg mindenki nagyon jó fej, egy csomóan odajöttek felajánlani bármilyen irányú segítségüket, mosás, vagy bármi másban. Cukik.

Amúgy itt most nagyon jó idő van. Ma 22 fok volt kint. A jó időt reggel vettem észre, amikor 5 perc alatt átértünk Kanchoéktól a dojoba, meg este fél9-kor, amikor kiszaladtam a szupermarketbe (ami pont a dojo felett van). A többi időben lent voltam és takarítottam meg edzettem. De megérte! A konyha most már használható, a vitrinek szépek. Before és after:

Vitrinből kettő is volt, és csak a nagyon avatott szem veszi észre, hogy az after-képen már van magyar polc is! :)

Alapesetben, otthon egyébként inkább elköltözöm, mint hogy bármit leporoljak, de ez most nem alapeset.

Tegnap viszont kimentem sétálni egy órára, és ücsörögtem egy kicsit a napon, és be is fogom iktatni kötelező jelleggel ezeket a pihenéseket. Papucsban mentem ki, és olyan jó volt! 19 fokban simán belefér, hiába van december. Bár a helyi nők többsége szőrös csizmában és télikabátban volt.

Be is vásároltam pár élelmiszert, és nagyon kell figyelnem, hogy az orosz boltba megyek, és azt mondom a vásárlás végén, hogy vszjo és szpaszíba, vagy a nem orosz boltba megyek, akkor pedig zeu és toda. Igyekszem nem keverni a nyelveket, bár sokszor edzésen is automatikusan magyarul szólalok meg.

Az edzésekről annyit, hogy akit érdekel, az kérem lájkolja a Karate-Do International Magyarország oldalát, ott vannak a hivatalos beszámolóim. De komolyra fordítva, most már nagyon fáradt vagyok, megyek aludni. Nem vagyok mar húszéves zöldoves fiú, hogy nagyon simán bírjam a kiképzést. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=sagxCNjoQJY

Valójában még nem itt, mert van némi felújítás a dojoban, de mivel a dechinek a dojo az otthona, így nekem is az.

Most a stílusvezető mesterünknél lakom, ami nagyon jó, mert első kézből kapok minden infót, sok-sok tanítást, igazi "mester személyes tanítványa" vagyok. Sőt, Kancho felesége megetet, nem enged mosogatni, nagyon kedves velem, és azt mondja, hadd csináljon mindent ő, hiszen később úgysem fogja nekem ezeket senki megcsinálni. Beláttam, hogy igaza van.

Olyan egy hét múlva beköltözhetek a dojoba, addig is igyekszem rendbe rakni a szobámat és a konyhát. Az volt az első, hogy kitakarítottam a szekrény kevésbé büdös felét, hogy ki tudjam pakolni a ruháimat. Így sikerült:

Tudom, hogy hamarosan mindenemnek olyan szaga lesz, mint ennek a régi szekrénynek, csak az vigasztal, hogy hamar megszokom, így legalább én nem fogom ezt érezni.

Eszembe jutott még indulás előtt, hogy vajon észre lehet-e majd venni, hogy a dojoban nő lakik. illetve női dechi. Amikor van dechi, eleve nagyobb a rend és tisztaság, de lesz-e különbség férfi és női dechi jelenléte között? Még nem találtam meg a választ.Bár amikor a harapófogót meg a fűrészt tisztogattam  a dechiszoba raktárában, eszembe jutott az a vígjáték, amikor az anyuka kimossa a rendőr fia pisztolyát mosógépben. Mindenesetre holnap befejezem a szobám rendbe tételét, és nekiesek a konyhának, ami nem lesz egyszerű, ellenben nagyon hasznos. Ha nem felejtem el, itt majd csinálok before-after képeket.

Találtam egy jó dzsukot, lefotóztam nektek, a wc-papírt azért tettem oda, hogy lássátok a méretarányt.

És dzsuk, nem tyúk, vagy más egyéb félreértés, jó? Még csak az kéne, hogy halott tyúkokat találjak a raktárban. Élő dzsuk még nem jött szembe, gondolom majd csak amikor már ott alszom, és éjjel előmerészkedik néhány.

Eszembe jutott, hogy néhány százzal több zewa papírzsepit kellett volna hoznom. A náthám még tart, és máris elkezdtem helyi szokás szerint wc-papírba orrot fújni.

Szerda este érkeztem meg Petach Tiqwába, az első edzésem csütörtök este volt. Nem történt semmi olyan, ami ne történt volna az elmúlt hat alkalommal is, amikor idelátogattam. Talán csak annyi, hogy az első edzésen csak segédtanári feladatokat végeztem. A másodikon és a péntek reggelin rendesen részt vettem.

Gyönyörű idő van, napközben jó meleg, bár estére elég hűvös. A reptéren, míg én csizmában érkeztem, láttam valakit tangapapucsban is. A házakban nincs fűtés, de ahol most alszom, ott a légkondi tud meleget is csinálni, ez igazi ajándék. A dojoban szerintem fázni fogok. Illetve ott fázom napközben is, ha éppen nem edzek vagy takarítok intenzíven.

Ha fel akarok melegedni, csak kiszaladok a piacra. Most, télen viszonylag szűk a zöldség-gyümölcs választék itt is. Viszont egyik nagy kedvencem, a hurma (vagy kaki, ahogy sok helyen ismerik) 250 ft-os kilónkénti áron kapható.

Az orosz boltban olyan szuper kenyeret vettem, hogy csak na. Úgy hívják, Nyevszkij.

A nappali menü egyelőre főleg vajas kenyér és hurma. Este Kanchoékkal további sok-sok szénhidrát, de volt példa az utánozhatatlan izraeli falafelre is. A falafel az egyik legjobb dolog a világon.

Bosszantó, amikor politológusként, sőt, olyan politológusként, akit főleg a nemzetközi politika érdekel, Izraelben vagy, nézed a tévét, ahol a lehallgatási botrányról meg a nyugati parti zavargásokról beszélnek, és nem értesz egy szót sem! Meg kell tanulnom héberül!