Volt egy pár dal, ami remekül illett volna az e heti posztba, pl idézhettem volna, hogy "mához egy hétre már nem leszek itt", de nem vitt rá a lélek. Vagy hogy "ez volt életem eddigi legjobb éve", ami teljes mértékben igaz (főleg az év második fele), de abban olyan csúnyán beszélnek. És igen, engedjétek meg nekem, hogy lezárjam lassan ezt az évet, és 19-ével kezdjek újat.

A mai poszt címe adta magát a teljesen alvás nélkül töltött éjszaka után, valamint a hét legtöbbet hallgatott dalából. http://m.youtube.com/watch?v=pNV8E4jk0ig

Mennyire jó, amikor együtt tudsz valakivel tölteni egy éjszakát a kanapédon, le se hunyod a szemed, és egész éjjel másról sincs szó, mint karatéról! Beszélgetés, elemezgetés, kérdések, válaszok, mélységek, felismerések. Nagyon szuper dolog.

A derekam szépen rendbejött, miután elmentem egy mozgás- és masszázsstúdióba a Bimbó utcába (hála annak, aki elküldött, B.F.-33). Kiderítették, mitől fáj, kicsit helyrerakták, kaptam erősítő és nyújtó gyakorlatokat házi feladatnak, és még jól meg is ragasztottak. A csípőm is jobb, mivel nem húzza rossz helyre az elfordult keresztcsont. Sőt, A.K. még a könyökömhöz is értett, kicsit javított rajta, de megígérte, hogy kedden teljesen rendbehozza. A csütörtöki edzésen ismét teljes erőbedobással tudtam dolgozni, aminek nagyon örültem, és jól ki tudtam nyújtani a csípőm, S. feje magasságáig is fel tudtam rúgni! :)

Eljutottam a héten F. Sensei egy olyan helyszínen tartott edzésére, ahol még sosem voltam. Nagyon jó döntés volt odamenni, sokat lehetett tanulni, nagyon élveztem az edzést. Igaz, aznapra azt terveztem, hogy pihentetem a náthámat, de a karate jobban gyógyít, mint az ágyban fekvés. Így 3 karate és 1 futás volt a héten. A hétvégére maradt az összecsomagolás, a cuccaim hazaszállítása és a karácsonyozás. Elég sűrű lesz az utazás előtti utolsó pár nap. Kint pedig, ahelyett, hogy 30 fok lenne, esik a hó... Hogy menekülök el így el a tél elől???

https://www.youtube.com/watch?v=076_O0C4wFI

A héten a derékfájásom igazán aggasztó méreteket kezdett ölteni. Oké, hogy van ez a kis spina bifida (nem, ez nem az, ami a joghurtban van), és néha igazán tud fájni, de már nagyon régen nem volt ennyire rossz. Féltem, hogy valaki nekem jön az utcán vagy hirtelen fékez a busz, mert akkor tuti, hogy görcsbe rándulok teljes testileg. Hétfőn hívtam a világ legjobb masszőrét, de nem értem el, így jobb híján az első szembejövő masszőrhöz elmentem, hátha segít. Segített is, de nem sokat. Szerdán Inez helyrepakolta a dolgokat a testemben és nagyon felkavart mindent a lelkemben. Olyasmikre jutottunk, hogy az embernek meg kell élnie, ami MOST történik vele, meg hogy ha nem engedi meg magának, hogy átélje a pozitív érzelmeit, akkor egész életében szomorú lesz. (Megdöbbentő vagy inkább teljesen érthető -?- módon egy péntek hajnali emailben pont azokat az intelmeket kaptam egy fontos embertől, mint amiket Ineztől is...) És Inez szigorúan kikötötte, hogy 3 napig nem tehetek hirtelen és/vagy gyors és/vagy megerőltető mozdulatokat. Izgalmas ez, ha pont abban a három napban háromszor is szeretnél karatézni... Úgyhogy aznap csak néztem egy edzést, fura volt, nagyon szerettem volna beállni, és fejben együtt dolgoztam a többiekkel. Másnap a saját edzésemet úgy tartottam meg, hogy a gyakorlatokat valaki más mutatta be, én leginkább csak magyaráztam. S. edzésén meg csak nagyon lassan, lágyan, erő nélkül mozogtam. S. persze piszkált emiatt, meg olyanokat kérdezett, hogy hogyan akarok így végigcsinálni egy évet... Utáltam az egészet, szerettem volna rendesen edzeni, de ilyenkor nincs jó választás, mert pihenni ugyan kell, de nagyon rossz kivonni magam a csoport dolgaiból, különcködni, megkérni mindenkit, hogy vigyázva dolgozzon velem stb. Persze a pihenés meghozza a gyümölcsét, a derekam egész szépen rendbejött. Ehhez az is hozzájárult, hogy ahelyett, hogy a sokadik éjszakát is végigbeszélgettem volna, végre többször is sikerült legalább 5 órát egyhuzamban aludni, és így is kinyújtani a derekam.

Viszont ez az egész az edzés rovására ment, de tényleg. Nagyon sok hónapja nem volt ennyire light hetem. A héten EGYETLEN EGYSZER SEM!!! futottam, és egy karate edzésen vettem részt normálisan. De azt hiszem, tényleg kellett ez a kis regenerálódás.

Az elintézendő dolgok is nyomasztanak, bár egész jól haladok, mindjárt menni kell, és már úgy ott lennék! És mindenki nagyon jó fej, biztat, támogat, kapom a jótanácsokat, meg sok-sok bölcsességet, amire egyébként szükségem van, jólesik és hálás vagyok érte.

Mire odaérek, ott már csak 10-15 fok lesz, de még mindig jobb, mint az itteni mínuszok. Nagyon szenvedek a téltől, főleg most, hogy a tél 10 nap múlva már egészen elviselhető lesz, nem ilyen szörnyű szeles, csontig ható, szottyos, fájós, 20 réteg ruhába öltözős és még sokáig folytathatnám, hogy miért nem szeretem.

Inez tanácsára vettem Pasta cool-t, amiről korábban még sosem hallottam, pedig használtam már jónéhány féle sportkrémet. Megdöbbentő, hogy az originált csomagoláson (zárt fém tubus és papírdoboz) keresztül is érezni a menta szagát! Fontos dolog a sportkrémekkel kapcsolatban, hogy nem szabad csak rájuk hagyatkozni bemelegítés helyett, és én nem is erre használom, hanem éjszakára (ez legalább 4-5 órát jelent) bekenem a fájós részeket (lehet, hogy egy kád pasztába kellene befeküdnöm), vagyis a könyökömet és a kézfejemet, és szerintem a lábszáram is sorra fog kerülni, és bedunsztolom. A pasta kibontva már nem annyira büdös, viszont szörnyű színe van, és mindenbe beleragad, tehát tényleg nem nappali használatra való. Gondolom pont ezért kevésbé népszerű, annak ellenére, hogy hatásos.

Nagy felismerés, hogy hálás vagyok azért, amiért nehéz elszakadnom az itteni életemtől, még ha csak ilyen rövid időre is. Az emberek, tervek, munka, helyek, programok, stb, amik/akik nap mint nap részei az életemnek fontosak nekem és nem akarok nélkülük lenni. Bár tudom, hogy pótolhatatlan dolgokat fogok kapni helyettük. Sok emberrel, sok dologgal kapcsolatban úgy érzem, hiányozni fog, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen is lesz valójában nélkülük...

Főleg olyan alkalmakkor, amikor nyers csokitortát kapok ajándékba, amit biztosan nem volt egyszerű elkészíteni.

És bár volt benne méz, lelkifurka nélkül ettem belőle, és elképesztő finom volt, kérem a receptet! :)

https://www.youtube.com/watch?v=VWAv3nyytDQ

Folytatódnak a bulik, az edzés után valahová beülések, még jövő keddig biztosan... Érzem, hogy nem jó, fáradt vagyok, tiltakoznak a sejtecskéim, nem akarnak két végén égő gyertyát. Bár a szombati edzés után F. Senseijel teát ittam a Pókerben. Na de a szombati edzés előtt dojo buli volt nálam, ahol boroztam, viszont ismét elkövettem azt a hibát, hogy nem ettem eleget, és nem ittam sok vizet. Így a reggeli edzés kihívás volt, főleg amikor olyan emberekkel álltam párba, akikkel egyébként is nehéz dolgozni, hiszen anélkül is azt érzed, hogy az életedért küzdesz, hogy valaki néhány másodpercenként megpróbál orrba vágni.

A héten csak kétszer futottam, hétfőn és vasárnap. Szerdán és pénteken is pihenőnap volt! Három edzésen voltam ott, és kettőt tartottam, viszont mindkettőn beálltam és jól el is fáradtam, tehát végülis 5 karate és 2 futás a heti mérleg.

Találtam egy nagyon fontos érvet amellett, hogy miért is jó karate edzésekre járni. A kutatások kimutatták, hogy napi nemtomhány (elég sok) ölelés, érintés kell ahhoz, hogy jól érezd magad, sőt, hogy egészséges legyél. Kisgyerekek, kisállatok meghalnak érintés nélkül akkor is, ha egyébként mindennel el vannak látva. Szingliként ez is egy kihívás. Na de ott van az edzés, amikor folyton azon küzd a veled szemben álló ember, hogy hozzád érjen! Az érintés mindenkinek kell, kinek az ölelés, kinek az orrba vágás... Nem beszélve arról, hogy alapesetben egy lila folt sokkal maradandóbb is a bőrön, mint egy ölelés! Vagy a domború sípcsont, az is mindig emlékeztet az emberekre, akik ezt segítettek létrehozni.

Egyszer azt hallottam, hogy Marilyn Monroe vonzereje amiatt is volt kiemelkedő, mert olyan helyeken is voltak rajta domborulatok, ahol más nőnek hely sem lett volna ezekhez. Nem hiszem, hogy a sípcsontra gondolt, aki ezt mondta, de mit nekem Marilyn, az én lábamon is vannak váratlan kerek felületek.

Az átalakulás program keretei között a héten rövidre vágattam a hajam. Ezzel sokkal jobb edzeni, nem lóg a szemembe, nem kell vacakolni a csatokkal/hajpánttal, nem tudnak belekapaszkodni stb. De azért még szokni kell, 20 éve nem volt ennyire rövid hajam.

Eljött a december, erősödnek a félelmek, már nagyon mennék, hogy végre elmúljanak. Bő 2 hétig vagyok még itthon. A nem karatés barátaim már megtanulták az új szavakat, és képesek mondatokat is alkotni belőlük, pl "Kanchohoz dechinek a Petach Tiqwa-i dojoba".

Visszatérve a dojo bulira, mióta itt lakom, nem volt ennyi cukor a lakásban, mint most péntek este. Sütik és CUKROS ÜDÍTŐK voltak a hűtőben!! Az ásványvízből készült üdítők még mindig a hűtő tetején vannak. Egy bontott és egy teljes üveg KÓLA pedig az előszobában várja, hogy történjen vele valami. Egészen elszoktam tőle, hogy a "normális" emberek ilyen dolgokat hoznak a házibulira, na meg csipszet, pogácsát... A kismama mondjuk paradicsomlevet hozott, és volt egy lány, aki narancsot, ennek nagyon örültem! Sőt volt, aki nem kért a szusiból, mert éppen átáll a nyers étkezésre. Jó tudni, hogy vannak még ufók. :)

https://www.youtube.com/watch?v=4C7FuJ8r1qg

Sokat gondolkodtam, mi legyen a mai dal. Mi lehet a megfelelő, ami a készülődést jellemzi? Aztán rájöttem, hogy a készülődés mellett az "edzés után igyunk meg egy sört" felkiáltás is komolyan jellemezte az elmúlt hetet. Sokat vagyok edzésen... A fenti mondat tehát szombat délben is elhangozhat... Inezzel a nőiességen dolgozunk. Az jutott eszembe, mennyire nőies is elmenni edzeni, ott adni-kapni az ütést-rúgást, majd beülni sörözni, és azt nem hagyni abba hajnali négyig.

Majd hazaérni öt óra után, aludni pár órát, és reggel 9 felé kimenni futni! Pontosabban az új futócipőm vitt ki futni. Egyszerűen nem találtam olyan helyet, ahol igazán szakszerű segítséget kaptam volna futócipő-vásárláshoz, úgyhogy bementem a sportboltba az Oktogonon, és vettem ott egyet. A lányok nagyon aranyosak és segítőkészek voltak, a választék elég jó, az árak normálisak. Amikor kipróbáltam a cipőt, úgy éreztem, jól választottam, szinte maguktól mentek a lábaim. Gondolom amiatt is lehetett ez, hogy a régi cipőben már 3000 km benne van, így eléggé elhasznált szegény, ehhez képest pedig valóban mennyei egy új darab. Gondoltam, a régit kiviszem a Városligetbe és ünnepélyes keretek között eltemetem. ;)

A beszerzések nem értek véget ezzel, vettem pl egy csomó fehérneműt, hogy ne kelljen majd minden nap mosni (nem lesz mosógépem), többek között sportmelltartót is. Ebből kizárólag a triaction márkát hordom, csak szomorú, hogy ennyi fogyás után ismét akkora méret kell belőle, amekkorát utoljára tinikoromban hordtam. Voltam fogorvosnál is, és megkértem, hogy úgy tegyen rendbe, hogy egy évig ne legyen rá újra szükségem, de nem ígérte meg. Hátravan még néhány elég fontos dolog, pl Hattori cica elhelyezése, a cuccaim hazaszállításának megszervezése, a jogsim meghosszabbítása, biztosítás kötése. És persze nem elég, hogy mindenem fáj, még tetováltatni is megyek, de semmi újdonság, csak a régieket javítjuk.

És olvasom az Exodust...

Szombatra sajnos megint jól megfájdult a derekam, az aznapi edzés az elmúlt időszak legkevésbé aktív edzése volt, kb a felénél ébredtem fel és melegedtem be igazán. A csípőm sem tökéletes, és bár valóban sokszor kiroppan magától, amikor kell, néha mégsem teszi, és kicsit meg kell mozgatni, ami mondjuk az utcán, csizma-szoknya szerelésben elég vicces tud lenni. De muszáj megcsinálni egy-két láblengetést, különben nem tudok továbbmenni. A héten egyébként 3 karate edzésen voltam (plusz kettőt tartottam, mint máskor is), és háromszor futottam, összesen 24,34 km-t.

Kajában úgy tűnik, elmúlt a fehérjefüggésem, ugyanúgy kívánom a CH-t, mint korábban, sőt mostanában az édességet is. Több tábla cukormentes csokit is megettem. Szeretnék még zsírtól megszabadulni, és nem vastagodni, a felkarom pl 32 cm-es, ami férfiban ugyan elég halvány, de nőnek szerintem sok. Bár nem tudhatom, de kíváncsi lennék mondjuk az átlagra, vagy a normálisra, ha van ilyen.

De lányok, ami miatt igazán megéri hajtani, edzeni, izzadni, sokat futni, felkelni hajnalban, elviselni a fájdalmat stb, hogy egy héten belül kétszer is kaptam futás közben elismerő megjegyzést a hátsó felemre vadidegen férfiaktól. A kettő közül a "hűűűűű de jó segged vaaaaaan" volt a finomabb. Annyira irigylem az olyan lányokat, akik az ilyen kedves megjegyzésekre visszakézből olyat válaszolnak, ami után a kedves úriember köpni-nyelni nem tud, mert belőlem sajnos hiányzik ez a képesség. Maximum olyasmit felelnék, hogy "látnád a gyakucukimat", de félek, hogy a másik úgysem értené.

Sokszor jut eszembe, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy több családom is van (mert ugye a család fogalmát egyáltalán nem csak biológiai értelemben kell venni), ahová bármikor fordulhatok. Gondolom, ehhez kapcsolódik a hajnali álmom, amikor egy metaforát álmodtam. Érzéseket. Arról szólt, hogy míg a legtöbb ember csak sodródik, nekem megvan a lehetőségem, hogy annak segítségével, hogy megtalálom a valódi középpontot az életemben, és azon keresztül hagyom magam felfűzni, valódi igazgyönggyé érhetek. Lehet, hogy az egésznek nincs semmi értelme, hiszen csak egy hajnali álomról beszélek. De ez volt a kulcsmondat: hagyom magam felfűzni.

https://www.youtube.com/watch?v=IeqQPDYM44E

29 nap van hátra az elutazásig, szóval jönnek a félelmek, kétségek, de nem baj. Rengeteg még az intéznivaló, szinte az összes estém foglalt, és sokszor hangzik el, hogy "még egyszer", kell még egy sörözés, egy kávézás, palacsintasütés, meg biztos lesznek fájdalmasabb mégegyszerek is...

A múlt heti sokféle fájdalom egy részét ma H.K.(49), a világ legjobb masszőre részben helyrerakta. A csípőm pl folyton beakadt, és ki kellett roppantani, hogy megint jól mozogjon. Most már teljesen jól mozog, és magától kiroppan járás közben. :) A könyökömmel sajnos nem tud mit kezdeni, az még mindig fáj és nem működik 100%-ig, de a röntgen szerint semmi komoly baja nincs. A seikenemmel (ököl ütőfelülete) van még bajom, arra nagyon nehéz vigyázni, hogy ne üssem meg újra, hagyjam gyógyulni. Mások fejére egy ideje többnyire csak tenyérrel ütök, nehogy már az orrukkal vagy az állukkal bántsák a kezemet!

F. Sensei hétvégi tábora nagyon jó volt, rengeteg jó harci gyakorlatot csináltunk. A végén volt egy rövid gyertyás-zenés kata edzés, ami olyan szuper volt, hogy majdnem elsírtam magam közben. Szeretek katázni. S. edzéseinek harci gyakorlatainál nagyon figyelek, hogy jól csináljam, a jelek szerint többekben sikerült félelmet is keltenem ezzel (nem akarnak már velem párba állni), nagyon akarok gyakorolni, tanulni, sőt szóban is kapok néha nagyon jó tanácsokat, amiket edzésen remekül tudok alkalmazni.

Szombaton voltunk Trófeában, ahol férfi karatésokat megszégyenítő mennyiséget sikerült ennem, amire büszke vagyok, de örülök neki, hogy nem én voltam az egyetlen lány, aki ilyen sokat bír. :) Persze nagyrészt fehérje volt a terítéken, abból több fér, mint CH-ból.

Az elmúlt napok másik nagy kajálása a Gringos Amigos megnyitóján volt. Ez itt a reklám helye! A kaja elképesztően jó, ár-érték arányban valóban hihetetlen, hogy ennyiért ilyen magas minőséget tudnak kihozni, a poharadat akárhányszor újratöltheted limonádéval vagy fahéjas rizstejjel, amikből cukormentes verzió is van. Szűrt vizet használnak, minden alapanyag friss (nincs fagyasztott alapanyag), az alkalmazottak imádják, amit csinálnak, az atmoszféra nagyon kellemes.

A hivatalos Nu Body mérésen elkeseredtem egy kicsit, mert 71,6 kg-t mutatott a mérleg. Abban viszont biztos vagyok, hogy a testzsír%-ot rosszul mérte, mert 44% jött ki, ami irreális. A testsúly növekedése lehet az izmok épülése miatt is, pl. a karom szépen formálódik. Dilemmázok, hogy húzzak-e most bele a komoly testformálásba, hogy meglegyen a kitűzött 64 kilós álomcél, vagy annyit fogok edzeni nemsokára, hogy a mérleg hamarosan úgyis ötössel kezdődő számot fog mutatni...

A futást a sok reggeli elfoglaltság miatt mostanában hanyagoltam, na meg azért is, mert fizikailag teljesen összetörtnek éreztem magam vasárnapra. Ja és vennem kell egy új futócipőt, és ott, ahol elvileg profi tanácsadást kaptam volna, már nem foglalkoznak ilyesmivel, szóval magamra vagyok utalva, és holnap reggel nincs kifogás, irány a Liget!

https://www.youtube.com/watch?v=3Ftmj9xkyd4

Megpróbálom összefoglalni, hogy mi minden fáj a keddi edzés után, és miért is van az, hogy a teljes nyugalmi, háton fekvős állapoton kívül miért nem komfortos semmi sem. Kezdjük lentről felfelé!

• jobb lábfej egy könyökön szétrúgva
• jobb boka kék, ki tudja mitől
• mindkét sípcsont lila-kék-zöld, az ilyesmi ugye nem sérülés, nincs jelentősége, csak helye van a felsorolásban
• bal combfeszítő izom hetek óta szétrúgva; guggolás, térdelő ülés feszít és fájdalmas
• bal csípő helytelenkedik, de hamar rendbe fog jönni
• bal vállal ki tudja mi történt, nem tökéletes
• bal könyök egy szép köríves rúgás hatására nehezen mozog; ízület külső sérülése, nem örülök neki
• mindkét alkar lila és érzékeny
• bal seiken (ököl ütőfelülete) hetek óta nem gyógyul be teljesen, makiwara (ütőfa) helytelen használata miatt
• jobb seiken frissen bucira verve, rögtönzött makiwara nagyon helytelen használata miatt*
• a hétvégén nem otthon aludtam, hanem panzióban, mégpedig egy túl puha matracon, és lusta voltam pokrócot kérni, hogy a földön tudjak aludni, és ez megbosszulja magát, a derekam sem működik tökéletesen. Van vele ugyanis egy kis állandó gond, a keresztcsont nem pont úgy nőtt, mint ahogyan ideális lenne, vigyázni kell rá, Most pár napon belül megint 100%-os lesz, csak érzem, hogy most csak 95%-os, és bosszant a lustaságom miatti fájdalom. Egyébként ilyen szinten még szerencsére nem akadályoz semmiben. Itthon japán tatamin, rizsszalma matracon alszom, ami kőkemény, és ez tesz jót neki.

Ennyi... Nem panaszképpen, csak mindenem fáj. :) S.-nak igaza van, jobban kell figyelnem ezekre a dolgokra, mert bármilyen sérülés bizony nagyon megnehezíti a tanulást. Ineznek is igaza van, jobban kell figyelnem a testemre, tisztelnem meg ilyenek... és a nőiességről még nem is beszéltünk... Azt hiszem, rá lehetne szánni pár órát, hogy a testi tünetek lelki hátterét teljesen feltárjuk...

Meg kell találnom az egyensúlyt, a határokat a végre megtalált intenzív, koncentrált, harcos edzésben (amit imádok, és annyira örülök neki!!), ami még nem okoz sérülést. Van rá 5 hetem. Menni fog...

Érdekes, hogy mostanában edzés után ki kell teregetnem a gímet (karateruha), mert csupa víz. Egyébként a hajam is. Régen annyira utáltam, hogy a fiúk így izzadnak, most meg én is így csinálok. Két hét múlva hajvágás, alig várom!

Nagyon jól sikerült a szülinapom, rengeteg szeretetet kaptam, és persze nem írhatok le mindent, de szuper volt a nap. :)

Csak azt remélem, hogy a sok fájdalom nem a plusz egy év jele. :)

*légyszi mondja meg valaki, mondjuk egy biológus, hogy mi a csudától lesz piros az összes ujjköz, amikor fát ütsz! köszi!

https://www.youtube.com/watch?v=BgyJY9yndv4

Megvolt az első pulcsis futás. November 11-ig, este fél 11-ig kellett várni rá. Igaz, csak 5 km-t mentem, azt is csak becsületből, hogy ne maradjon ki ez a nap. Úgy volt pedig, hogy kimarad, mert elmentem vért adni, de kiderült, hogy már voltam négyszer az elmúlt 365 napban, szóval nem adhattam. Úgy voltam tehát a Karolina úttal, mint a 2010-es érettségi tabló felirata, hogy találkozunk 2015-ben.

A hétvégén volt három balcsis futás, amiknek nagyon örültem. Többször is elcsábított a nagy víz, és csak belefeledkeztem a bámulásába, vagy elkezdtem a parton katázni, mert azt nagyon szeretem. A mostani képzés nagyon megerősített abban, hogy jól döntöttem, hogy megyek, és jól döntöttem, hogy most megyek. Sok szó volt az énképről sokféle formában. A végére összeállt egy kép, ami arról szól, hogy oké, hogy elhittem, hogy én bizonyos dolgokra nem vagyok képes, sőt alkalmas, és persze ennek megfelelően is cselekedtem, viselkedtem, beszéltem, de mi van, ha ez nem igaz, és igenis többre vagyok képes? Eszközöket kaptam arra, hogy a magamról alkotott hitrendszert jól befolyásoljam. A harmadik nap végén nagyon szomorú voltam és hihetetlenül egyedül éreztem magam. Ki fog maradni pár ilyen képzés jövőre, persze kapok helyette másikat, meg visszajövök, de akkor is...

Karate edzésből úgy 14-re tudok még elmenni itthon indulásig. Ijesztő. Rengeteg még az elintéznivaló, de a lényeg, a vízum és a jegyem megvan. Egyébként mennyi esély volt arra, hogy a vízumot intéző ember személyesen ismeri azt, aki a meghívólevelemet írta, és amikor felhívja a követségről, kedélyesen elbeszélgetnek? :)

Amúgy meg mondja valaki, hogy nem menő dolog krisztusi korban Izraelbe indulni. :)

A "felkészítésem" a legutóbbi edzésen is folytatódott, most nem S., hanem F. Sensei által, akit mondjuk S. biztatott arra, hogy ne kíméljen... ő nem vigyáz annyira a fejemre, és némileg hálás voltam azért, hogy a bőröm nem a könnyen liluló fajtából van. 21 év alatt egyszer volt csak igazán szép lila folt a fejemen, mégpedig a szemem felett, ezt is a csoportomból egy lánynak köszönhettem (M.I.-36). Még az orrtörésem után is csak egy kis halvány sárga szemkörnyék jelezte, hogy történt valami.

Ja és hogy énkép... Inez a múlt héten a nőiesség, nőiség, nőség, vagy mittudomén témakörét piszkálgatta nálam. Pontosabban durván belegázolt ebbe a témába, míg én vagyok az, aki legszívesebben csak bottal piszkálgatná a kérdést. Ebből is látszik, hogy releváns a dolog, és igazán kívül van a komfortzónámon, vagyis az épülésemre szolgál. Milyen jó, hogy sok képzésen voltam az elmúlt években, és (elméletben biztosan) ilyen bölcs és belátó vagyok!

Annyira ez a dal kívánkozott ma ide...

https://www.youtube.com/watch?v=fGpqZSmpqDA

Amúgy meg erről beszéltem. Hogy novemberben már koránt sincs annyi sportoló a Ligetben, mint nyáron. Konkrétan csak én vagyok. Főleg este 11-kor. Maximum 1-2 eltévedt bulizóval lehet találkozni. Pedig van valami bája annak, hogy november elsején (figyelj, kerülöm az "1-" formát, mert ki tudja, mi minden van az új helyesírási szótárban) MÉG MINDIG pontosan ugyanabban a cuccban tudok kimenni futni, mint a legmelegebb nyárban. Meg annak, hogy végre megint volt késő esti futásom (3 korsó sör után...). Megint annyira tele volt a fejem és a szívem, amikor hazaértem, hogy muszáj voltam levezetni. És ez jó.

A vasárnap délelőtti futás során láttam egy kutyust, akit igazán érdekes módon jelölt meg a gazdija, hogy messziről is észrevegye, épp merre jár az eb. A pici kutya hevederére fel volt erősítve egy piros lufi, amire az volt írva, hogy original GPS. Pont úgy nézett ki a lufi, mint az okostelefonok térképein az úticélt jelölő piros pont. Alig bírtam tovább futni a nevetéstől.

Örülök, hogy a hétvégén sikerült kicsit belehúzni a futásba, így összejött erre a hétre 52,14km. 6 futás, 2 karate. Nem érzem jól magam, ha nem mozgok eleget, és ezt nem érzem elégnek.

Muszáj lesz erőltetnem egy kicsit az otthoni erősítést. F. Sensei szombati edzésén jöttem rá véglegesen és végletesen, hogy szánalmasan gyenge vagyok. A régi, jól ismert, tízezerszer ismételt fekvőtámasz és felülés olyan verzióit csináltuk, amiket még sosem láttam, és egyébként az is nagyon nagyképű kijelentés, hogy "csináltuk", mert ő megmutatta a gyakorlatot, én meg utánozni próbáltam, vagy kevés sikerrel, vagy minden siker nélkül. Ami a legjobban tetszett, az a lábemelés extra. A sima lábemelés egy szuper hasizomgyakorlat, leülsz nyújtott lábbal, 45 fokban hátradőlsz, és a nyújtott, összezárt lábadat emelgeted. Na most az volt, hogy a fent leírtak szerint felemeled a lábad, na de nem azt emelgeted most már, hanem a hátaddal érinted a talajt, majd visszatérsz a kiinduló helyzetbe. Nem volt sok számolás, de halálos volt. Ilyeneket kellene minden nap otthon végeznem a következő kb 50 napban, mert ilyen kondival mégsem mehetek...

A CH-bevitelem lassan normalizálódik, bár még mindig sok fehérjét kívánok. Tudom, a hét igencsak sörözősre sikerült, de most a szilárd CH-ra gondoltam. Az otthonról hozott sült husiból olyan rizottót hoztam létre, hogy csak na. Volt benne becskei bio pesztó is (köszi, P.Zs. - 29!), meg otthon a kertben hajnalban szedett (ez biztos fontos) otelló szőlő. Azért a túró meg a fehérjepor is része még mindig az életemnek. :)

https://www.youtube.com/watch?v=He3pJT2q8Mc

Bármilyen hihetetlen, vége van az októbernek. Az idő rohan, bár sokszor nem csinálja elég gyorsan. Néha azt érzem, hogy már nagyon mennék, semmi keresnivalóm itthon. Néha pedig úgy érzem, hogy biztosan nem vagyok normális. Éjjel azt álmodom, hogy a Honbuban edzek, és reggel, amikor felébredek, rádöbbenek, micsoda őrültséget veszek a nyakamba. Nem baj, majd rájövök, mekkorát is, amikor a saját bőrömön érzem, szó szerint…

Eltelt az október, és edzettem sokat, de mindig úgy érzem, hogy nem eleget. Olyan 4-5 pihenőnap lehetett ebben a hónapban. A futás:

Km 96,44

Pace 5.55

Cron 9:30:46

Cal 6771

És igen, majdnem 100 km nem az utolsó héten, hanem összesen a hónapban! Tízszer futottam, az nem sok. Pedig pótolhatatlan, hogy október végén is a nyári cuccomban tudok futni, annyira jó idő van! Karate edzésen viszont nagyon régóta nem voltam ilyen sokat. Ezt is érzem a bőrömön. ;)

A pihenőnapokra is megvoltak a kifogásaim, pl hogy gyakran utaztam haza. A legjobb kifogás azonban a hónap utolsó előtti napján volt, és csak annyi, hogy örültem, hogy élek, nem hogy még fussak is… A keddi edzés után ugyanis reggelig kulturáltan szórakoztunk az edzőtársakkal, így éjjel gyakorlatilag egyáltalán nem aludtam, csak reggel valamennyit, ami lehetett úgy egy vagy két óra, de attól tartok, ezt az adatot már sosem fogjuk rekonstruálni.

Az a kifogásom viszont, hogy egy csütörtöki edzés után a combomon levő lábnyomok miatt nagyon sokáig tartott, hogy felmenjek a másodikra, meg (még egy hétig) nem tudtam leguggolni és hasonló panaszok, és emiatt ki akartam hagyni a másnapi futást, nem állta meg a helyét. Pihentetni akartam aznap a lábam, mire a délután folyamán valaki azt tanácsolta, hogy igenis dolgozzak rá a fájó izomra, mert a szétrúgott izom pont olyan, mint az izomlázas, edzeni kell vele, hogy helyrejöjjön, mert arra van kitalálva, hogy mozogjon. Épp elindultam ki a Ligetbe, amikor valaki (R.A.-32) hívott, hogy találkozzunk most azonnal, úgyhogy a futás végül 5km-esre sikerült csak, de a valaha volt leggyorsabb 5 km-em lett annak ellenére, hogy mondjuk derékmagasságig nemigen tudtam felemelni a bal lábam. Érdekesnek találtam ezt a paradigmaváltást, és örültem a jó tanácsnak. Tényleg segített a gyorsabb gyógyulásban. Igaz, hogy (valószínűleg az igen jó vitaminoknak is köszönhetően...) elképesztő gyorsan regenerálódnak a foltjaim és sérüléseim.

Sikerült a Nike telefonos alkalmazását is kipróbálni végre, mert az egyik hazaút alkalmával cipőt ugyan vittem magammal, de sportbandet nem. Rögtön beleszerettem ebbe az appba, lehet, hogy többször fogom használni, bár egyértelműen kényelmesebb felvenni egy karkötőt, mint telefont vinni magammal.

Jövő hétvégén ráállok egy mérlegre, hogy lássuk, mégis hol tartok. Sajnos nem sikerült mostanában fókuszban tartani azt a célt, hogy lemenjek 64 kilóra az év végéig. Azzal nyugtatom magam, hogy lejjebb is fogok menni jövőre, ez biztos. Azt is észrevettem, hogy elkezdtek a karomon is szépen formálódni az izmok, de ez sem lehet kifogás a súly stagnálására, bár az izom nehezebb, mint a zsír. Van még 2 hónap az eredeti célig…

https://www.youtube.com/watch?v=39vhEHUOBRU

Csütörtökig megvolt a napi egy edzés vagy karate, vagy futás formájában. Pénteken pihenőnap, de nem önszántamból, a hétvégét még meglátjuk. A reggeli futás jobb időzítése fontos lenne, hétköznaponként nem mindig sikerül elkerülni az iskolába tartó kisember-nagyember párosokat. Nem is tudom, melyik az idegesítőbb, a futóútvonalamon sétáló dohányosok, akiket nagy ívben kerülgetni kell, vagy egynémely (és sajnos elég sok) szülő, akik megengedhetetlen hangnemben beszélnek a gyerekeikhez már kora reggel. Engem is megijeszt, milyen agressziót vált ki belőlem mindkettő, de talán az utóbbi jobban.

A Liget egyébként gyönyörű ilyenkor ősszel, az avar illata fantasztikus. Mindig elhatározom, hogy csinálok pár fotót is... És átléptem a 3000 km-t, nagyjából pont 3 évnyi futással. :)

A keddi edzésen úgy éreztem, S. elkezdte a felkészítésemet az előttem álló egy évre. Először a partvissal karöltve tette ezt, aztán meglepően sokat javított (bár nagyon kevesen voltunk aznap edzésen), aztán a végére randory, azaz szabad harc volt, és egyébként tényleg sokkal inkább gyakorlás-ízű volt, mint verés-izű, jól éreztem magam, bár nagyon nem volt könnyű. Persze volt nyomás, de elviselhető mértékű, és nagyon vigyázott rám, igazából nem bántott. A bőröm néhány helyen lila lett a combomon, de a hasamon nem, bár utóbbira még sosem volt példa, de ami késik, nem múlik...

Csütörtökre már biztos voltam a felkészítő szándékban. Főleg a combjaimat vette célba lábbal. Ismét kaptam nagyon hasznos javításokat katában (formagyakorlat). Több körös randory volt az edzés elején. Mire hazaértem, a bal lábam térdből csak nagyon nehezen hajlott. Ez a dolog látványos, de kevésbé fájdalmas része:

A fájdalmas rész szinte nem is látszik. Ezért marad el a mai futás. :) Ahogy látszik, a műkörömtől is megszabadultam, hogy tudjanak a körmeim regenerálódni. Ezt pedig csak véletlenül vettem észre, mert nem is érezni:

Kaja: a CH-igényem sült krumpli formájában éledt fel. Anyukám vett nekem az Aldiban kókuszzsírt. Ebben sütöttem ki a burgonyát. Egyáltalán nem édes vagy kókuszízű a végeredmény, de egy picit talán más állagú, mint amit olajban vagy zsírban sütnek. És határozottan kevésbé büdösíti össze a lakást!

Az jutott eszembe, vajon van-e valami összefüggés abban, hogy a néhány kedvenc könyvem közül kettő pont a Végtelen úton és a Die Unendliche Geschichte...